Dr. Békássy Nándor Albert (1942–2025), a NYEMRLSZ világi elnökének (1987–2025) emlékére
A Magyar Református Egyház lelkigondozó szolgálata a szórványban a szükség következménye. Ennek a tevékenységének és a NYEMRLSZ (Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat) történetének első írásbeli összefoglalását tartalmazza ez a dolgozat. Az első két részben az angliai és az ausztriai, továbbá a belgiumi, franciaországi és hollandiai helyzetről számoltunk be.
6. Németországban
A bevezetőben vázoltuk a nyugat-európai református lelkigondozás kezdeteit, amely nagyrészt Németország területén történt.
A berlini magyar hittérítők tevékenysége mellett jelentős a hallei magyar egyháztörténeti központ munkája is, amely a második világháború idején sem szünetelt, hanem Harsányi András vezetésével a Halle-Wittenbergi Luther Márton Egyetemhez tartozó Délkelet-Európai Történeti Kutatóközpontban folytatta tevékenységét.1
A nyugatra menekült nagyszámú lelkész 1945 folyamán, hónapokon át, egészen nagyméretű hazatelepítésükig segítette munkájában a külföldre került reformátusok lelkigondozásával megbízott Nagy Sándort. Körzetek szerint beosztva végeztek lelkigondozást, szeretetszolgálatot, segítették a menekülteket a legkülönbözőbb lelki, eligazodási, beilleszkedési kérdéseik megoldásában. Iskolaszervezésben, a hatóságokkal való közvetítésben tették hasznossá magukat. A körzeti lelkészek a helyi szükségletek szerint jártak el, és a lehetőségek szerinti munkát végeztek. Orth György református lelkész például a Harcz-hegység vidékén, nagy területen szolgálva, istentiszteleteit írott formában, postán terjesztette.
A második világháború után számos magyar protestáns gyülekezet alakult a Református Lelkigondozó, valamint az Evangélikus Lelkigondozó Szolgálat keretében Németországban. 1946 végén a szolgálat kiterjedését és a területi bővítését is jelzi, hogy az intézmény neve: Németországi Magyar Református és Evangélikus Lelkigondozó szolgálat, majd Németországi és Ausztriai Magyar Református és Evangélikus Lelkigondozó Szolgálat. De a Szolgálat Angliába, Franciaországba, Olaszországba és más nyugat-európai országba adott meghatalmazást lelkészeknek. A fokozatos bővülést mutatja a Szolgálat lapjának, a Harangszó példányainak növekedése. A négyezer példányban terjesztett és gyermekeknek szóló melléklettel rendelkező lapot a rendszeresen író lelkészeken kívül Ács Ernő, Bakó Elemér, F. Korény Livia, Kannás Alajos, Padány-Gulyás Jenő, Pantó Béla, Szász Béla, Wass Albert és mások látták el közhasznú írásaikkal.
A Szolgálat szerény anyagi szükségleteit a Nagy Sándor által bemutatott Magyarországi Református Egyház Konventjének (Összejövetelének) megbízólevele alapján az Evangelische Kirche in Deutschland, az Ökumenikus (Általános) Egyháztanács, a Church World Service genfi központja és részben az amerikai testvéregyházak biztosították. A rendszertelenül érkezett segélyekből a szolgálat lelkészei rendszeres havi javadalmazásban részesültek.2 Ruhaneműt és élelmiszert kaptak mint segélycsomagokat. Az elosztást a Lelkigondozó Szolgálat Segélybizottsága végezte. Egymás segítésére létrehozták a Lelkigondozó Szolgálatok Önsegélyező Alapját. Nemcsak pénzzel, különféle adományokkal, hanem munkával is egymás segítésére buzdították a magyarokat.3 Együttműködtek a dr. Ordódy Sándorné vezette müncheni Magyar Segítő Szolgálattal. 1947 végén, a német pénzváltás idején, az amerikai Evangelical and Reformed Church magyar zsinatának (törvényhozó gyűlésének) küldötte, dr. Dienes Barna után, 1948-ban az egyház elnöke, dr. Louis Goebel látogatta meg a Szolgálatot, és több ezer dolláros segítséggel tette lehetővé a súlyos anyagi válságba jutott szolgálat további működését. Hasonló módon járt el az amerikai Presbyterian Church dr. Lowell Russel Dietzen, és a Congregation Church, Peter J. Jansen látogatása alkalmával.
1948 júniusában a Szolgálatból kiválva megalakult a Németországi Magyar Evangélikus Missziói (Hittérítői) Gyülekezet és a Németországi Magyar Unitárius Misszió (Küldöttség), amelyek később visszatértek Szolgálatunk kereteibe. Az év közepén a Szolgálat ellátmányhiánya súlyosbodott, a lelkipásztorok visszatértek az 1945–1946-os évek gyakorlatához, amikor kiszállási költség nélkül „gyalog-apostolokká” lettek.4
De a Szolgálat nem feledkezett meg célkitűzéseiről, folyamatosan áldozott a hitépítő nyomtatványok kiadására. A Harangszó első kétoldalas számához, pénz híján a franciaországi küldeményekből nyert dohánycsomagok árából teremtették elő a szükséges papírt. Kinyomtatták és terjesztették a Heidelbergi Kátét (Tanítást), Luther Márton Kis Kátéját (Tanítását), M. Nagy Ottó Keresztyén Egyháztörténetét, a Református Kis Útmutatót, a Református Valláskönyvet, a Református és Evangélikus Énekeskönyvet, Sipos Géza Biblia Mellékletét, a Mindennapi Kenyerünk bibliaolvasó kalauznégy kötetét, a Szívemet hozzád emelem című imakönyvet,a szabadságharc emlékére összeállított Térdre Magyar, és a kivándorlásra felkészítő Új világ felé című köteteket.5A Szolgálat ilyen irányú igyekezetét segítette az, hogy a Brit és Külföldi Biblia Társulat kiadványaként megjelent János Evangéliuma és az Újszövetség, valamint Ravasz László Hazafelé című könyve jelentős példányszámát kapták szétosztásra. A Magyar Segítő Szolgálattal és a magyar római katolikus egyházzalegyüttműködve jelentős pénzbeli támogatást nyújtottak a közép- és főiskolásoknak, továbbtanulásukat elősegítendő.
1948-ban a magyar menekültek nagy része lemondott arról, hogy hazatérjen, és a jobb életlehetőséget ígérő tengerentúli kivándorlás mellett döntött. Ekkor a Lelkigondozó Szolgálat, hogy behatóbban foglalkozhasson a kivándorlás kérdéseivel, megnyitotta a Magyar Protestáns Kivándorlási Irodát. Az elhamarkodott kivándorlás megelőzésére az egyházak Világtanácsa megbízásával és az amerikai testvéregyházak támogatásával dr. Dienes Barna körutazást tett Közép- és Dél-Amerika országaiban, hogy a magyar menekültek csoportos betelepítését előkészítse. 1948-ban megindult az egyéni és csoportos kivándorlás Dél-Amerika országaiba, Ausztráliába, Kanadába és az Amerikai Egyesült Államokba. A befogadó országok szakmunkásokat akartak, ezért a Lelkigondozó Szolgálat rövid szakmai tanfolyamokat szervezett. 1949-ben a kivándorlóknak Bibliát ajándékozhatott a Szolgálat. Számos református lelkész is kivándorolt.
1950 januárjában–márciusában a következők szolgáltak Bajorországban: Kázlay Gyula evangélikus tábori esperes, Kur Géza református lelkész, Nagy Balázs Dezső református vezetőlelkész, Nagy Zoltán unitárius tábori főlelkész, dr. Polonkay Tivadar református lelkész, Szikszai István református lelkész. Lelkigondozók: Bernhardt Béla evangélikus igehirdető diakónus (szerpap, lelkigondozó, betegápoló), S. Kovács László református lelkigondozó diakónus (szerpap), Kovács Margit református szociális (társadalmi) missziói (küldött, térítő) testvér, Polyák László református kántortanító-lelkigondozó, Zayzon Sándor református lelkigondozó diakónus (szerpap, lelkigondozó), tanügyi főtanácsos, Ecsedy Irén kántortanítónő. Württemberg, Baden, Hessen: Kotsch Lajos evangélikus lelkész, Szekeres László református lelkész, Nánássy János református teológus (papnövendék), lelkigondozó. A Francia zóna (övezet): Borbás Antal tábori főesperes (egyházmegyei lelkipásztor), dr. Kun Adalbert református lelkész, Tokos Károly református lelkész, Tőrös Sándor református lelkész. Lelkigondozók: Adorján Ferenc lelkigondozó tanító. Angol zóna (övezet): Kardos Lajos református lelkész, Löcsei László evangélikus lelkész, Dr. Tunyogi Csapó András református lelkész. Berlin: Balázs József református lelkész. Lelkigondozók 1950 januárjában: Ács Ernő, Dr. Bakó Elemér, Borbás Árpád, Nagy Balázs Dezsőné, Pantó Béla, Sallay József, Soós József, Szabó Zoltán, dr. Szász Béla, Uray Gyula, gróf Wass Albert, Zayzon Sándor, Zoltai János, Zoltán Sándor.6
Szigethy Bélát a Magyar Evangéliumi Világszolgálat az akkor különösen időszerű levelező lelkipásztorkodás szervezésére küldte az Amerikai Egyesült Államokba, ahol az irodai, a nyomdai és a postázási költségeket az amerikai testvéregyházak biztosították. A Magyar Evangéliumi Világszolgálat első levelezőirodáját Buffalóban rendezte be. A másodikat az ugyancsak kivándorolt Nagy Sándor mint levelezőlelkész nyitotta meg Clevelandben. Kivándorlása előtt Nagy Sándor a genfi egyházi központnál helyezte el a Lelkigondozó Szolgálat irattárát, és a továbbra is Németországban maradók sorsáról a Bajorországi Evangélikus Református Egyház (Evangelische Reformierte Kirche) elnökével kötött egyezséget, amely a Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat működésének folytatását biztosította. „A bajorországi Ev. Református egyház tudomásul veszi, hogy a Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat ez idő szerint 3 lelkésszel, 6 diakónussal és 5 tisztviselővel végzi munkáját, akiknek ellátásához a fedezetet az Egyházak Világtanácsának Menekültügyi Osztálya bocsátotta rendelkezésére… A fentnevezett személyek a jelen egyezség által a Bajorországi Ev. Ref. Egyház fennhatósága alá kerülnek. Nem kerül azonban ez alá a fennhatóság alá a Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat központi irodája s annak személyzete, amely az egyházi vezetőség által reáruházott tevékenységét továbbra is önállóan végzi… A jelen megállapodás addig marad érvényben, amíg a Magyarországi Református Egyház visszanyeri a szabad világban szétszóródott hívei és ezek csoportjai fölötti gondoskodásának és intézkedésének azt a lehetőségét, amellyel ez idő szerint nem rendelkezik.”7 Ez volt a Szolgálat létezését meghatározó további egyezségek alapja.
A Németországi és Ausztriai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat lapjának, a Harangszónak az utolsó száma 1951. október 31-én jelent meg. Munkájának folytatását a dr. Harsányi András által Ausztriában létesített Jöjjetek-re ruházta át.8
Az Észak-Rajna-Vesztfáliai Magyar Protestáns Gyülekezet története a második világháború végén kezdődött, amikor München vidékén Kúr Géza, „kerékpáros” lelkész lelki gondozó munkáját jegyezte fel az íratlan egyháztörténelem. A lintorfi átmeneti katonai internáló (elkülönítő) táborban „Pastor Károly” (valószínűleg Oláh Károly református lelkész) a magyar katonák és tisztek lelkigondozásával foglalkozott. A Rajnai Segélyszerv ügyvezetőjeként működő Rössler lelkész 1946-ban jelentette a stuttgarti központnak, hogy Almássy Árpád is felkereste a lintorfi tábort. Egy későbbi leveléből tudjuk, hogy a tábor lakóinak nagy része kiköltözött, és Almássy lelkész háromszáz lelket gondozott, amiért havonta segélyben részesült. Az 1100 személyt befogadó táborból a magyarok a wuppertali, koblenzi, neuwiedi, kölni, porz-westhoveni, duisburg-meiderichi, essen-krayi elosztótáborba kerültek. 1950-ben 24, 1953-ban már csak 3 protestáns család maradt a táborban.
1951-ben Polyák László református lelkész arra kérte a Németországi Evangéliumi (Protestáns) Egyházak csúcsszervét, létesítsenek a Rajna mentén lelkigondozó szolgálatot. De a kéréséhez csatolt névsorban csak 19 hívő nevét tüntette fel. Almássy Árpád hasonló beadványára sem kaphatott más választ. A nyilvántartásba vett magyar protestánsok csekély száma miatt nem jöhetett szóba a támogatásuk.9
1956. november végén érkezett Kölnbe az első menekült. Decemberben, amikor Ausztriából az első vonatszerelvénnyel menekült magyarok érkeztek Vesztfália tartományba, a holland határ mentén fekvő Bocholt városka átmenő menekülttáborába, új szakasz kezdődött a protestáns gyülekezetek életében. Egy volt katonai táborban laktak ideiglenesen, ahonnan munkát és lakást találva, rendre elköltöztek. De már 1956. november 5-én a Rajnai Segélyszervezet vezetője, F. W. von Staa egyháztanácsos tájékoztatta a rajnai német gyülekezeteket arról, hogy a Németországi Protestáns Egyházak az Egyházak Világtanácsával és az Evangélikus Világszövetséggel együttműködve jelentős segítséget nyújtottak a menekültnek.10 Novemberben két szerpapot és három betegápoló nővért küldtek Bécsbe szolgálatra. A német protestáns egyházak létrehozták a Menekült Lelkészi Alapot, amelyből az észt, lett, lengyel egyházak lelkipásztorait részesítették ellátmányban. Ennek Münchenben református, Stuttgartban evangélikus ága alakult.
1957 elején hozzávetőlegesen 5000–6000 magyar élt Észak-Rajna-Vesztfália tartomány területén. A protestánsok száma 1000–2000 lehetett. 18 állami gondozót alkalmaztak a gondozásukra, négyet az evangélikus egyház szeretetszolgálatára, ők többek között a magyar és keresztyén hagyományok ápolását is végezték. A németországi protestáns egyház 1957. március 15-től Münster központtal magyar evangélikus lelkigondozói szolgálatot létesített, amelynek vezetését Szabó Zoltán fiatal lelkészre bízta.11 A Vesztfáliai Diakóniai (Szerpapi) Intézet körlevélben arra kérte a szuperintendenseket (egyházi főfelügyelőket), hogy írják össze a körzetükben élő magyarokat. Rövid idő alatt 150 protestáns magyar került a nyilvántartásukba. Az első istentiszteletet Szabó Zoltán 1957 áprilisában Dortmundban tartotta. Röviddel ezután Gelsenkirchen, Duisburg, Köln, Aachen, Düsseldorf, Oberhausen, Herne következett az istentiszteletek rendjében.
1957. augusztus 25-én, a tartományi evangéliumi (evangélikus) egyházak küldötteinek jelenlétében megalakult az Észak-Rajna-Vesztfáliai Magyar Protestáns Gyülekezet. Az önálló exilgyülekezet (számkivetésben lévő gyülekezet) lelkésze Szabó Zoltán, gyülekezeti felügyelője Veöreös László volt. Szervezetileg a Stuttgartban székelő Németországi Magyar Evangélikus Szórványegyházhoz tartozott. 1957 végén a gyülekezet lélekszáma megközelítette a nyolcszázat. November 11-én a Vesztfáliai Diakóniai Intézet támogatásával gyülekezeti Magyar Házat avathattak Gelsenkirchen-Scholvenben. Berendezését a tartományi kormány, négyszáz kötetes magyar könyvtárát a Német Vöröskereszt adományozta. Itt kapott irodát két gelsenkircheni protestáns gondozó, ők valláskülönbség nélkül minden magyar menekültet segítettek.
A menekült magyarok sűrű helyváltoztatása miatt az egyházfelügyelők választása lehetetlen volt, ezért a gyülekezet lelkésze a gyülekezet szervezettsége érdekében a felügyelői testületet önkéntesekből jelölte ki. Kölnben: Alexy Lajos, Kiss Pál, Kölcsey István, Soós Gyula, Duisburg-Mülheimben: Szeberényi Tamás, Gelsenkirchenben: Milinkovits József, Dortmundban: Veöreös László vállaltak tisztséget.
Egy év elteltével a vándorlás következtében a hívők száma 550-re csökkent, az eddigi négy gondozó helyett már csak egy dolgozott, üresen állt a magyarok számára berendezett gelsenkircheni klub-otthon, amelyet 1957 novemberében adott át a tartományi kormány segítségével a Segélyszervezet.12 Szabó Zoltán családi okokból nem tudta munkáját ellátni, és 1960. január 4-én hivatalosan is lemondott, hogy tanulmányait a soesti igehirdetői szemináriumban (papnevelő intézetben) befejezve, szolgálatát német gyülekezetben folytassa.
Kiválása után a gyülekezet vezetését Kotsch Lajos, a Németországi Magyar Evangélikus Szórványegyház vezető lelkészének egyetértésével Dortmund környékén Veöreös László vette át. Gelsenkirchen körzetében Milinkovits József protestáns lelkigondozó, Duisburg-Mülheim vidékén pedig Szeberényi Tamás lelkész végeztek szeretetszolgálati feladatokat a nemzetközi egyházi segélyszervezetek segítségével. Ezt megelőzően Kölnben Fabula Klára és családja kezdeményezésére alkottak kis közösséget, és 1958 novemberében felkérték dr. Alexy Lajos, dr. Kiss Pál, Kölcsey István és Soós Gyula egyháztagokat, hogy egyházi elöljáróként tevékenykedjenek. Dr. Kiss Pál egymaga 77 hívőt írt össze. 1960 elején a felügyelői testület húsz tagból állt.13 Áhítatokat és szeretetvendégséggel egybekötött bibliaórákat tartottak, gondoztak a kórházakban, gyermeknyaraltatást szerveztek, börtönökbe került magyarokat is látogattak.14 A tartományi protestáns egyház, a Munka- és Szociális Ügyi (Közjóléti) Minisztérium, valamint az Evangélikus Világszövetség anyagilag is támogatta a magyar gyülekezeteket. A Németországi Magyar Evangélikus Szórványegyház Nagy József grazi lelkészt ajánlotta a megüresedett helyre. A müncheni Magyar Református Egyház két másik lelkészt kínált. A Németországi Evangéliumi Egyház mást nevezett ki.
A gyülekezet elöljárói szabad lelkészválasztási jogukat hangoztatva Nagy József mellett döntöttek, és saját felelősségükre három hónapig alkalmazták őt, aki végül két év múlva, 1961. november 1-én foglalhatta el hivatalosan is helyét a gyülekezet élén. Lakása és irodája Münsterben volt.15 1962-ben a gyülekezet lélekszáma hétszáz körüli, az istentiszteleteket 120-200-an látogatták. Ebben az évben a felügyelői testület az egyházközség központját és a lelkész irodáját Kölnbe tette át. Ezt részben saját erőből, részben pedig a tartományi egyházak segítségével tehette. A köln-deutzi, Von Sandt Platz-i központban imaterem, lelkészi iroda, könyvtárral felszerelt gyülekezeti terem, vendégszoba és lelkészi lakás volt. A központot 1963. január 27-én adták át rendeltetésének. Ebben az évben a rajnai és vesztfáliai diakóniai (szeretetszolgálati) intézet a gyülekezeti testület javára lemondott a könyvvizsgálat és pénztár ellenőrzéséről. 1963. november 30-tól a gyülekezeti testületet titkos szavazással választott a gyülekezet. Lelkipásztoruk havonta rendszeresen istentiszteletet tartott Aachenben, Kölnben, Düsseldorfban és Marlban.
1964. szeptember 6-án Nagy József lelkész, 53 éves korában, hirtelen elhunyt. Tüdőbajos volt.
Az egyházi testület Hennyey Gusztáv felügyelő kérésére október 14-én alkalmazta Kelemen Erzsébet bécsi diakonisszát (protestáns betegápoló nővért). Lelkigondozó munkáját Kiss Pál, Szeberényi Tamás, Veöreös László és Wallrabenstein Frigyes egyházi elöljárók segítették. Lőcsey László és Czeglédi Zoltán meghívott lelkipásztorok osztottak úrvacsorát. Ebben az időszakban a családlátogatásoknak is köszönhetően a gyülekezet létszáma 120 személlyel gyarapodott.
1965. május 1-től a Svédországból meghívott Glatz József evangélikus lelkész, az 1962-ben elfogadott szolgálati rendnek megfelelően fejlesztette tovább a gyülekezetet. Biblia- és asszonykört szervezett Kölnben. Tartományi intézmények segítségével a gyülekezeti központ szűknek bizonyuló imaterme helyett nagyobbat, továbbá színes ablakokkal ellátott kápolnát építtetett az épület alagsorában, amelyet 1966. június 12-én adtak át ünnepélyesen rendeltetésének. Az építkezést a Rajnai Egyházkerület, a Gusztáv Adolf Intézet és a Luteránus Világszövetség is támogatta.
Hennyey Gusztáv a törvényes korhatárra hivatkozva lemondott felügyelői tisztségéről. Helyét Veöreös László foglalta el. A felügyelői testület jogi bizottsága megfelelő szolgálati rendet dolgozott ki, amelyben kimondta, hogy a gyülekezet hívei a két német tartományi egyház adófizető tagjai, a magyar szórványgyülekezet ugyanolyan jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik, mint a német gyülekezetek. Református és evangélikus hívei úrvacsorai közösségben állanak, és a református hagyományoknak megfelelően az egyházi elöljárók testületére építik a gyülekezet életét. Olyan közösség, amely nem számkivetésben tevékenykedő gyülekezet, hanem az állam törvényeinek megfelelően a világi egyesületek jogi alapján működik. A szolgálati rendet hosszú tárgyalások végén, 1970. január 30-án ismerte el hivatalosan a két tartományi egyház. Ezzel a gyülekezet szervezetileg kivált a németországi Magyar Evangélikus Szórványegyházból, de nem szakította meg, hanem szorosabbra fűzte kapcsolatait ehhez a testvéri közösséghez, fogadta kisegítő lelkészeit, részt vett ifjúsági összejövetelein, terjesztette az összetartó kapocsként működő lapját, az Útitársat.16
Közben GlatzJózsef 1967. augusztus 31-én megvált szolgálatától, és német egyházi szolgálatot vállalt. Másfél éves keresés következet, amikor a felügyelői testület és a vendéglelkészek látták el az istentiszteleti szolgálatot.
1968 karácsonyán már Kulifay Gyula református lelkész szolgált a gyülekezetben. A Franciaországból érkezett lelkészt 1969 januárjától vették fel a Németországi Evangéliumi Egyház állományába, de a felügyelői testület kérésére hónapokkal előbb kezdte szolgálatát. 1969. december 14-én iktatták be hivatalosan.
1972-ben a lelkipásztor javaslatára minden elöljáró 5-10 családot keresett fel. 1970-ben a gyülekezeti elöljárók a magyar árvízkárosult egyházak segítségére siettek. Kérésükre a rajnai egyház pünkösdi perselypénzét is megkapták. Az évek folyamán a segélynyújtás kiszélesedett a magyarországi gyülekezetek javára.
1973 pünkösdjén 13 gyülekezeti munkást körzetgazdaként indított útjára a gyülekezet, ők az elöljárókat segítve otthonukban keresték fel és buzdították a híveket. Ilyenformán a gyülekezetnek hetven főből álló tevékeny munkása volt.17
1974-ben indult a ma már hagyományos Pünkösdi Gyülekezeti Találkozó, amikor a szétszórtan élő gyülekezeti tagok az egész napot együtt töltik, istentiszteleten, szeretetvendégségen, közgyűlésszerű összejövetelen együtt vannak. 1974-ben Kölnben, 1975-ben hajókiránduláson, 1976-ban Düsseldorfban, 1977-ben újra Kölnben, 1978-ban Münsterben tartották a Találkozót. Kulifay Gyula és Szeberényi Tamás lelkészek kidolgozták a gyülekezeti szertartások és istentiszteletek rendjét, amit a gyülekezeti testület elfogadott. Évente 5500 pásztori üzenetet, meghívót, körlevelet, a lelkipásztor személyes hangú levelét postázták. 1977-ben beszereztek 180 magyarországi református énekeskönyvet. 1978-ban a németországi Bibliatársulattól száz új bibliát kaptak. Egy jóakaró adományából villanyorgonát vásároltak a kápolnába. Vidéki istentiszteleteken használható villanyorgonájukat is ajándékként kapták.
1977. június 5-én Zimmermann Artúrt választott az egyháztanács felügyelőnek a lemondott Veöreös László helyébe. 1978 végén, 68 éves korában, tízéves németországi szolgálat után nyugalomba vonult Kulifay Gyula lelkész.18
1979-ben Gulyás Kornél (1979. január 1-én lépett szolgálatba) gimnáziumi vallástanár lelkipásztorsága alatt az egyháztanács a magyarországi protestáns egyházak egyházjogi gyakorlatának megfelelően változtatott a gyülekezeti rendtartáson az egyháztanács és a gyülekezet vezetésének kettős elnökségét illetően, amit a Rajnai és Vesztfáliai Egyházkerület is jóváhagyott. Ebben az évben az egyháztanácsi felügyelői rang helyett bevezette a kurátor (gondnok) és a lelkész kettős elnökségét. Gulyás Kornél rendszeresen istentiszteletet tartott Bochumban, Euskirchenben, Koblenzben és Münsterben. Növekedett az istentiszteletek látogatottsága, a bejegyzett hívek névsora megkettőződött. Ebben az esztendőben elkészült Kulifay Gyula Álljatok meg a hitben című, 210 oldalas gyülekezeti évkönyve. Felújították a hagyományt, miszerint pünkösd vasárnapján a német gyülekezettel közös istentiszteletet és ünnepnapot tartanak. 1979-ben Bielefelden, 1980-ban Bochumban, 1981-ben Aachenben, 1982-ben újra Düsseldorfban tartották a Pünkösdi Gyülekezeti Találkozót. Innen indult a gyülekezet egészére kiterjedt Háziasszonyi Szolgálat. A kezdeményezés jóvoltából a fehér asztal mellett családiasabbá alakultak a gyülekezeti együttlétek, csitultak a torzsalkodások. Alkalmat kerestek a különböző városokból származó hívek közös együttlétére kirándulások, kölni zenés istentiszteletek, kerti ünnepségek, irodalmi műsorok, csendesnapok, írótalálkozók és képzőművészeti kiállítások alkalmával.
1980. február 1-től az egészségi okokból lemondott dr. Zimmermann Artúr gondnok, helyébe Lőrinczy László tankerületi főfelügyelőt választotta a testület. Az egyháztanács tagjai: Benedek Gábor, Csontos Attila, Diószeghy László, Nagy Sándor László, Rancsó András, Scherer Béla, Soós Gyula, Száva Ildikó, Szeberényi Tamás, dr. Vida István, Wallrabenstein Horst, Wallrabenstein Péter voltak.
1981-ben az egyoldalas értesítő helyett Gyülekezeti Híradó címmel húszoldalas újságot jelentettek meg.19 A gondnok munkáját 1988-tól ideiglenesen Kürthy Tamás egyetemi tanár, majd 1989-től Benedek Gábor, a volt öttusázó Európa- és világbajnok látta el.
1994-ben a kölni központú, Aachen, Düsseldorf, Bochum, Bielefeld, Münster, Koblenz és Euskirchen istentiszteleti helyekkel rendelkező 400-500 lelket számláló gyülekezet lelkésze Gábry Sándor. Gyülekezeti lapjuk a Protestáns Híradó volt.20
Tagjainak számát tekintve a legnagyobb németországi gyülekezet a Württembergi Magyar Protestáns Gyülekezet nevet viseli. Lélekszáma 1500-2000. Székhelye Bietigheim/Stuttgart. Heilbronnban is tartanak istentiszteleteket. Lelkipásztora: Gémes István, Gondnoka: Simon Sándor. Lapja, a Stuttgartban megjelenő Útitárs, valamennyi nyugat-európai gyülekezetbe eljut.
A legfiatalabb nyugat-európai magyar protestáns gyülekezet a Württemberg szövetségi tartományban fél évszázada működő gyülekezet osztódása révén jött létre 1980 őszén. Az Ulm környéki gyülekezet tagjai Bajorország területén szétszórtan élnek. Istentiszteleteit Ulmban a Találkozás Házában, a Wegen Kirchében és az Ulmi Magyar Kultúregyesület termében, a dietenheimi evangélikus templomban, a heidenheimi ökumenikus (általános) központban tartja. Kezdetben az ehingeni evangélikus templomban is találkozhattam a magyar hívekkel, akik vendégként a friedrichshafeni, mochenwangeni, sendeni és bachi templomokban is megfordultak. Az 1980-as névsor 1999-ben 42-re zsugorodott. A lelkipásztor Varga Pál, gondnoka Aszalós Bálint volt. Német gyülekezeti szolgálata mellett önként pásztorolta az Ulm környéki magyarokat. A gyülekezeti elöljárók között van református, evangélikus és unitárius tag is. Jó kapcsolatot tartanak fenn a magyar katolikus és a német evangélikus gyülekezetekkel. Gyülekezeti híradójuk A Hal címmel évente három-négy alkalommal jelenik meg.21
A frankfurti központú Hessen, Rheinland-Pfalz és Észak-Baden Magyar Református Gyülekezetének lelkipásztora Sípos Tibor, gondnoka dr. Klement Kornél.
Az Észak-Németországi Magyar Evangélikus-Református Gyülekezet székhelye a Hannover melletti Edemissen. Hannoveri, hamburgi, bremeni, braunschweigi istentiszteleti helyekkel rendelkezik. Tagjainak száma háromszáz körüli. Lelkipásztora Menke Magdolna, gondnoka Sípos Zoltán. Időnként gyülekezeti levelet küld tagjai címére.
Kastlban 50-80 tagú iskolai gyülekezet működik Jancsó Jeromos lelkipásztor vezetésével.
A müncheni magyar nyelvű református egyházközség történetének kezdete a 19. század utolsó évtizedeire tehető, amikor a Münchenben élő diákok, mesterséget tanulók, cselédlányok és napszámosok közösséget alkottak. A jelenlegi gyülekezet közvetlen elődje a Nagy Sándor lelkész által alakított Református Lelkigondozó Szolgálat. 1956 után az itt maradt magyarok tovább növelték és erősítették a gyülekezetet. Az 1969–1985-ös időszakban Szalai Sándor volt a lelkipásztoruk.
1994-ben a gyülekezet csatlakozott a Német Reformátusok Egységes Zsinat rendszerű Közösségéhez. A gyülekezet belső rendje a magyar református hagyományokat követi. Kéthetenként istentiszteletet tartanak felnőtteknek és gyermekeknek külön-külön. Havonta tartanak egyháztanácsi gyűlést.22
A müncheni Magyar Segítő Szolgálat (Ungarische Hilfsdienst) 1945-ben alakult. Általános jellegű, a segítséget kérőktől nem kérdezik, ki milyen vallású. A Szolgálat szoros kapcsolatot tart fenn az egyházakkal, a Máltai Renddel és a Johannita Renddel. Németországon kívül is segítséget nyújt az arra rászorulónak. Segíti az erdélyi és a felvidéki magyarokat is. 1987-ben húszezer márkánál nagyobb értékű adományt gyűjtöttek és továbbítottak. A társadalmi munkára épült Szolgálatot tizenhárom tagból álló elnökség irányítja. Vezetője hosszú időn át dr. Fáy Gedeon volt.
1994-ben a hozzávetőlegesen négyszáz lelket számláló gyülekezet lelkésze Lázár Csaba, gondnoka dr. Hury Antónia volt. Istentiszteleteik helye: München és Regensburg. Lapjuk, a Harang, a nürnbergiekkel közös.
A nürnbergiek gyülekezetének lelkipásztora Lázár Dalma, gondnokuk Salánki Tibor. Lélekszámuk 1994 szeptemberében 120-150 volt.23
A németországi magyar református gyülekezetek összefogása és egységes fellépésük szervének kialakítása 1994-ben még váratott magára. 1993 júniusában a gyülekezetek kísérletet tettek egyféle munkaközösség létrehozására, hogy a reformátusnak, a protestánsnak nevezett gyülekezetet és a magyar evangélikus lelkigondozó szolgálatot összefogják, tevékenységét összehangolják, mivel a Németországi Magyar Református Lelkigondozó szolgálat képtelen eredeti feladatának megfelelni.24 1994. szeptember elején egy református egyházi értekezleten Varga Pál, dietenheimi lelkipásztor javasolta, hogy a nyugat-európai protestáns gyülekezetek lelkészei és elöljárói hozzák létre a Protestáns Lelkigondozó Szolgálatot. Ugyanilyen módon látja megvalósíthatónak a németországi magyar protestánsok – kimutatható elzárkózásukat megakadályozandó – összefogását is. A kérdés eredője az Evangelische Kirche in Deutschland (EKD) határozata, amellyel a magyar lelkigondozás támogatását a Német Református Egyháznak átadta, az pedig megszüntette a magyar lelkészek anyagi támogatását, kilátásba helyezve, hogy átveszi szolgálatába és meghagyja őket magyar lelkigondozói munkájukban is. Például a müncheni magyar gyülekezet ilyenformán beoldódott a Német Református Egyházba, de a Hessen, Észak-Baden és Rheinland-Pfalz magyar gyülekezete nem. Innen ez utóbbi, fokozatos elszigetelődése a közös egyházi tevékenységben. „Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja – írja dr. Fáy Gedeon a Harang 1995/2-es számában –, hogy az új rendszer általában beváltotta a hozzá fűzött reményeket… Nem tekinthető hátránynak, hogy egyes németországi magyar református gyülekezetek külön utakon járnak… Az egyedüli fontos követelmény az, hogy lehetőleg valamennyi, Németországban élő magyar református és evangélikus hívő lelkigondozásban részesüljön, és anyanyelvén hallgassa Isten igéjét…”
Az is nyilvánvaló, hogy ez összefogó szervezeti keretek között – a Németországi Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat és a NYEMRLSZ segítségével – inkább megvalósítható, mint a gyülekezetek elkülönült magára maradottságában.
(Folytatjuk.)
Jegyzetek
1 Hermann M. János: A Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat félszázadnyi történetének vázlatos áttekintése – kéziratban.
2 Szigethy Béla: Az anyaszentegyház gondoskodása. In: Bethlen Naptár, 1988, 84. o.
3 A Harangszó 1947. április 20-i számában olvashatjuk: „Cipész testvérünk felajánlotta, havonként tíz cipő javítását (gumitalppal és sarokkal) díjmentesen, olyan testvérek részére, akik másképpen nem tudnak cipőjavításhoz jutni.”
4 Harangszó, 1948. augusztus 25.
5 Lásd Nagy Sándor: A Magyar Hivatás Temploma és Szigethy Béla: Keresem az igazságot című kötetét. A gyermekek és ifjak lelkigondozására 1948 karácsonyán a bajorországi Landshutban újra kiadták Takáts Károly 1935-ben megjelent Valláskönyvét – írja Hermann M. János, A Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat félszázadnyi történetének vázlatos áttekintése című munkájában.
6 A névsor Hermann M. János kutatása nyomán került elő, és A Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat félszázadnyi történetének vázlatos áttekintése című kéziratából való.
7 Harangszó, 1951. május 13.
8 Uo.
9 Kulifay Gyula: 25 éves a Magyar Protestáns Gyülekezet Észak-Rajna-Wesztfáliában, 1957–1982. é. n. 1–6. o.
10 Ugyanott Kulifay Gyula meggyőző idézetet közöl az egyháztanácsos leveléből, 7. o.
11 Lásd az EKID főtanácsosának a rajnai és vesztfáliai egyházak és segélyszervezetek vezetőihez küldött levelét, amelyben arról is ír, hogy 1957. március 15-től Szabó Zoltánt felvette a lelkészi alapból részesülők névsorába. Illetményét a Németországi Magyar Evangélikus Szórványegyház vezetőjének, Kotsch Lajosnak utalta át, és egyben megbízta őt az új lelkész felügyeletével. (Kulifay Gyula: i. m. 9–10. o.) Ugyancsak Kulifay Gyula írásából tudjuk, hogy Szabó Zoltán részletes elemzést készített a menekültekről, amelyből többek között kiderül, hogy a menekültek 60-70 százaléka 16 és 30 év közötti, többségük fiatalember, akiket, ha megkereszteltek is, vallásoktatásban nem részesültek, 30 százalékuk nem konfirmált (a keresztény vallásba nem beavatott), Istentől elidegenedett. Családjukból kiszakadtan a nyugati világ lehetőségei eltávolítják őket a lelki élettől, veszélyt jelenthetnek számukra (11–14. o.).
12 Ugyanott Herbert Ness lelkész, 1959. október 3-án kelt, idézett levelében azt olvashatjuk, hogy a Rajnai Egyházi Segélyszervezetnek, a magyar protestáns lelkigondozást át kell tennie a Rajna-vidékre a nagyarányú elköltözések miatt. Ezt a Német Szeretetszolgálat stuttgarti leirata is megerősíti.
13 Ugyanott, a 159. oldalon: Alexy Lajos, Baksay László, Diószeghy Tibor, Hennyey Gusztáv, Kalász Róbertné, F. Kiss Sándor, Kiss Pál, Kölcsey István, Lőrinczy László, Milinkovitsch József, Péter János, Soós gyula, Szabó Zoltán, Szeberényi Tamás, Tharnoy Ferenc, Tóth László, Veöreös László, Wallrabenstein Frigyes, Wohlrab Béla, Zimmermann Artúr.
14 Uo.
15 A lelkész lakásának és irodájának berendezését Wallrabenstein Frigyes gyülekezeti elöljáró vállalta magára.
16 Uo., 164–166. o.
17 Kulifay Gyula 1975. évi lelkészi jelentéséből.
18 Kulifay Gyula 1910. május 5-én született Abán. Apja és két testvére lelkipásztor volt. Gimnáziumi tanulmányait Kecskeméten és a Budapesti Teológiai Akadémián végezte. 1934-ben szerzett lelkészi oklevelet. A Kecskeméti Református Akadémiát is elvégezte. Kecskeméti és budapesti segédlelkészi évek után Érden volt lelkipásztor. Két templomot építtetett. Huszonnyolc évi lelkészi szolgálat után megromlott egészséggel nyugdíjba vonult. 1962–1968 között az UNESCO párizsi intézményében tudományos munkát végzett, az afrikai irodalmi ismerettár összeállításában segédkezett, két alkalommal Afrikába látogatott. Az otthoni vádak és gyanúsítgatások miatt nem tért haza. Az Észak-Rajna-Vesztfáliai Magyar Protestáns Gyülekezet meghívta lelkipásztorául. Ebben a gyülekezetben találta meg élettársát, Margareta asszonyt, a Rajnai Evangéliumi Egyház Diakóniai (Szeretetszolgálati) Intézményének tisztviselőjét. Segítségével kocsival, villanyorgonával járta az aacheni, bielefeldi, bochumi, dortmundi, esseni, münsteri, koblenzi gyülekezeteket. 1978-ban, 68 évesen másodszor ment nyugdíjba. Festegetett. 1986-ban váratlanul meghal Párizsban szolgáló lelkésztestvére, Kulifay Imre. A párizsi magyar gyülekezet létét megmentve ideiglenesen újra szolgálatot vállalt. 1990-ben vonult véglegesen nyugdíjba. 1999. január 13-án, Düsseldorfban hunyt el.
19 Varga Pál: Rövid beszámoló a németországi magyar protestáns gyülekezetekről. Harang, 1994/2, 6. o.
20 1990-ben a lap nem jelent meg, de 1991-ben, tartalmában és külalakjában megújulva szolgálta a hívek tájékoztatását.
21 Varga Pál: Az Ulm-környéki magyar protestáns gyülekezet – kézirat.
22 Lázár J. Csaba lelkipásztor és bilkei Pap Lajos gondnok írásbeli közléséből.
23 Varga Pál: Rövid beszámoló a németországi magyar protestáns gyülekezetekről. Harang, 1994/2, 5–7. o.
24 Uo.
