A múlt újraélesztése a jelenben

Az Ezer Székely Leány Napja a sajtóreprezentáció tükrében

Bevezetés

A hagyományok őrzése és gondozása kiemelkedő jelentőséggel bír egy közösség életében, ugyanis kialakítja a közösség tagjainak kollektív, történelmi emlékezetét, és megalapozza a nemzeti hovatartozást. Nemzeti identitásunk erősödésében különleges szerep jut a kulturális emlékezetnek, hiszen a fennmaradt népművészeti alkotások értékteremtő erővel ruházzák fel a közösség tagjait, így a szokások hagyományokká alakulnak. A hagyományokban való részvétel által nemcsak újraélesztjük a hajdani korok mintázatait, hanem meg is alapozzuk a jövőnket, hiszen az általuk átadott értékek és eszmék időtállóvá, örökérvényűvé válnak.

A hagyományok ezerfélék lehetnek. Van, aki hagyományként tekint a vasárnapi családi ebédre, van, akinek a népviseletben való templomba járás a hagyomány, de van olyan is, aki a nagymamája bútorfestési módszerére tekint hagyományként. Hagyomány lehet a néptánc, a népdal, a kézművesmesterségek, a helyi ételek, az ünnepek. A továbbiakban az utóbbi hagyomány múlt és jelen közötti kapcsolatát fogom bemutatni Székelyföld egy sajátos eseményén keresztül, a helyszín Csíksomlyó, az esemény pedig az Ezer Székely Leány Napja.

Elemzésem célja bemutatni, hogy hogyan változnak a kor függvényében az Ezer Székely Leány Napját alkotó elemek. Elsősorban a szakirodalom álláspontját ismertetem – különös hangsúlyt fektetve az általam választott ünnep kategorizálására –, másodsorban pedig a múlt és a jelenkor írott sajtóját elemzem és hasonlítom össze, hogy bemutassam a hagyományos ünnepek fontosságát, valamint az esemény kapcsán kialakult diskurzust.

Témaválasztásom apropója, hogy az Ezer Székely Leány Napja szülővárosom történelmének részét képezi, hiszen Csíkszereda ad otthont e nagy értékeket hordozó eseménynek. Az ünnepen való – néhány – részvételem kisgyermekként közelebb hozta hozzám a népművészetek ápolását, a hagyományok megőrzését és továbbadását. Mindig is elvarázsolt a folyamat, ahogy a régi szokások új értelmet nyertek, valamint beivódtak a 21. századi létbe. Így az Ezer Székely Leány Napja nemcsak a múlt felelevenítését jelenti számomra, hanem bizonyítékként is szolgál, hogy népszokásaink folytonosan megújulnak, és képesek idomulni a modern kor kihívásaihoz.

Az Ezer Székely Leány Napját egy székely népművészeti mozgalomként tartják számon, hiszen a szülőföldön történik, örökséget őriz, és identitáserősítő hatást gyakorol a közösség tagjaira.¹ A hagyományőrző esemény a székely népviselet, néptánc és népzene köré építkezik, így teremtve alkalmat a különböző falvak népviseletének és népművészeti értékeinek szemléltetésére, megőrzésére, valamint népszerűsítésére. A találkozó létrehozásának egykori szándéka nem tér el a napjainkban neki szentelt szimbolikától, hiszen a népi hagyományok felidézésének célja a közösségi identitás erősítése volt. Ennek egy reprezentatív példája az esemény eredeti jelmondata: „Hitében erős, erkölcsében tiszta, és önazonosságában szilárd ifjúságot akarunk.”

Az első Ezer Székely Leány Napját 1931. július 7-én szervezték meg a csíksomlyói nyeregben, így a hagyományt követve az ünnep időpontja július első szombatja lett, helyszíne pedig a nyereg Hármashalom-oltára.² Az esemény lehetőséget adott a gyónásra, áldozásra, éneklésre, táncra, illetve az egyének fogadalomtételére, mely szerint hűek maradnak szokásaikhoz, népviseletükhöz, hitükhöz.³ A találkozót évente tervezték megtartani, azonban 1935-ben a hatóságok betiltották. Az ezt követő találkozót 1940-ben sikerült megszervezni, az akkori fiatalok a népviselet ünnepének okán gyűltek össze. A kommunista eszmék térhódításával azonban az Ezer Székely Leány Napja egészen 1990-ig nem volt megtartva. A rendszerváltást követően, 1990. július 9-én – öt évtizednyi kihagyás után – a csíksomlyói nyereg újra megtelt különböző székely népviseleteket magukra öltő fiatal leányokkal, legényekkel, és azóta is minden július első szombatján a népviselet színeiben pompázik.⁴

Szakirodalmi áttekintő

Szakirodalmi áttekintőmet a történeti és kulturális emlékezet közötti különbség tisztázásával kezdeném, hiszen a mindennapi életben gyakran keverjük a fogalmakat, nem ismerve jelentésüket. A kulturális emlékezet a személyesen át nem élt tapasztalatra vonatkozik, amely az előttünk járó nemzedékek értékátadását (hagyomány, hitvilág, normák) foglalja magában, az írott vagy szóban továbbított szövegek által.⁵ A történeti emlékezet egy közösség azonosságtudatára terjed ki, nagy szerepet kap az emlékezésben és az identitásépítésben. A szóbeliségen alapuló történeti emlékezet működését az idő múlása és az általa kiváltott felejtés igencsak átdolgozza.⁶ A nemzeti identitás kialakítása egy olyan társadalmi folyamatot feltételez, amely erősíti az adott közösség hovatartozás-érzését.⁷ A hovatartozás kialakulását nagyban befolyásolhatják a rítusok, ahogy az egykor az Ezer Székely Leány napja megszervezésénél is történt. A rítus során az érintettek szimbolikusan részei lesznek egy közös célért vívott tevékenységnek. A résztvevők figyelme ráirányul az összetartozásra, közösen kitűzött céljaikra, valamint érdekeikre – még ha az akár kényszerítő módon is történik. A rituálé által a jelenlevők közötti hasonlóságok kiemelkednek, megerősödnek, kiváltva a résztvevőkből a boldogság és elégedettség érzését. A rítusok mindig a hagyományokon keresztül nyerik el lényegességüket, azonban horderejük akkor tud igazán megmutatkozni, ha jelen van valamilyen politikai konfliktus vagy változás.⁸

A nemzeti identitás kialakításában nagy szerepet játszik a szimbolikus térfoglalás. Igaz ez Székelyföld esetében is, ahol az emberek olyan eseményeket hoznak létre, amely egy érzelmileg közel álló helyhez kötődik. Ezen a helyen fog az örökség létrejönni, és később hagyománnyá alakulni, ezért erős identitásképző erővel bír.⁹ „A múlthoz fűződő viszony megveti az emlékező csoport identitásának alapjait. Saját történelmére emlékezve és az emlékezés sarkalatos alakzatait megjelenítve bizonyosodik meg a csoport a saját identitása felől” – idézi Pál Judit Jan Assmannt tanulmányában.¹⁰ Az emlékezet történelemmé alakítása és az örökségek felidézése ünnepek, évfordulók, szertartások, rítusok, emlékhelyek létrehozásával tud megvalósulni.¹¹ „Az ünnep olyan kitüntetett időtartam, mely a közösség számára különleges jelentőséggel bír” – írja Borbély Éva tanulmányában.¹² Azonban az ünnep a kulturális emlékezet részét is képezi, hiszen a múltat felidézve és a jelenkorba ágyazva élteti.¹³ A polgárosodás hatására az adott szokás megszervezését, illetve az ünnepi tevékenységet magára vállalja egy intézmény, vagy egy olyan személy, aki valamilyen központi pozíciót tölt be, így mellőzve a közösség együttes kialakító erejét, a hangsúly innen már az esemény közös megélésére tevődik. Napjainkban a folyamat előkészületei közé tartozik a közönség megszervezése is: máshonnan érkező meghívottak, elhivatott néprajzkutatók, a szórakozni érkező magánszemélyek, valamint a média képviselői.¹⁴

Az Ezer Székely Leány Napja ünnepi szokásnak tekinthető.¹⁵ A rendszerváltás utáni szimbolikus térhasználat a nyilvános terek ünnepeit helyezi előtérbe a ceremoniális események által, melyek a közösség bemutatását és identitásépítését szolgálják. A regionális és helyi identitásépítés ebben az esetben is megjelenik, hiszen az események megjelölik a térséget nevükben – erre utal a „székely” előtag használata.¹⁶

Napjaink ünnephasználatát Bodó Julianna kategorizálja tanulmányában, annak függvényében, hogy a szórakozásnak és az ünnepi viselkedésnek milyen mintázatai vannak. Az osztályozása a nyilvános térben megrendezett ünnepekre tér ki. A hagyományos ünnepek közé sorolja az Ezer Székely Leány Napját, hiszen az esemény fontos helyet foglal el a lokalitás és régió ünnepkultúrájában, régebbről ered, és bár öt évtizeden át nem szervezték meg a kommunista diktatúra idején, a rendszerváltás után újra létrejött, ereje teljében.¹⁷ A hagyományos ünnepek legfőbb jellemvonása, hogy a múltat megjelenítik a jelenben, és fel is élesztik arra az időre, ami az ünnepre ki van szabva.¹⁸ A ceremonikus felépítésű ünnep mindig adaptálódik az új kor szokásaihoz, ha évről évre változtatnak az esemény forgatókönyvén úgy, hogy az esemény alapelemei, a tánc, népviselet, hagyományőrzés, megmaradjanak, mégis egyre több látványosság kezdjen kapcsolódni az eseményhez – mint a lovakkal vonulás, vásár. Azonban a forgatókönyv is kétféle lehet, hiszen az előbbi inkább a szervezők felőli hivatalos forgatókönyvet érinti, azonban megjelenik az egyéni forgatókönyv is, amely az egyén döntésére épül. Az egyéni forgatókönyv például kiterjed a népviselet viselésének sokszínűségére, hiszen van, aki táncolásra, van, aki lovaglásra, van, aki zarándoklásra, és van olyan, aki csak az alkalom miatt ölti magára a népviseletet.¹⁹

Az Ezer Székely Leány találkozó korképe

Az Ezer Székely Leány találkozó kezdeményezője Domokos Pál Péter tanár, történész, néprajzkutató, a csángók történetének, kultúrájának kutatója volt, aki az akkori Erdélyi Katolikus Nőszövetséggel és a Szociális Testvérek Társulatával karöltve szervezte meg az első találkozót. Azonban az 1931-ben megrendezett első seregszemle mégsem nevezhető az első megmozdulásnak, amit az Ezer Székely Leányok Napjáért vívtak. Az időszak közreműködői hol személyenként, hol együttesen próbálták védeni a székelység mibenlétét, mielőtt a politikai berendezkedés, illetve a modern kor teljesen eltünteti a hagyományőrzést.²⁰ De milyen interakciók és közbenjárók alakították az esemény előtti időszakot?

Az események kirobbantója a román–magyar viszony ellehetetlenülése volt. Az első világháború veszteségeit viselő székely közöség új ország részévé vált 1919-től. Az anyaországtól leszakadó erdélyi magyarságot kezdetben a beletörődés jellemezte. A nemzeti mozgalmak elindulása a megtört székelység újraéledését jelképezte, hiszen felismerték, hogy a jogfosztó megnyilvánulások mind elrománosítási törekvéseknek foghatók fel.²¹ Domokos Pál Péter visszaemlékezése szerint a Trianon utáni első szabályozások közé tartozott a román nyelv kötelezővé tétele.²² Felismerte, hogy az anyaországtól leszakadt erdélyi magyarságnak a múltjába, gyökereibe kell kapaszkodnia, hogy hagyományai megmaradjanak, és ne merüljenek feledésbe.²³

A román–magyar viszony alakulása mellett egy korábbi esemény is hatást gyakorolt a székely leány találkozó megszervezésére, még ha csak mellékesen is: a 19. század második felében Erdély agrártársadalma elkezdett korszerűsödni. Ennek hatására megjelent az agrár-túlnépesedés, és a székely fiatalság elkezdett elvándorolni. A többség Amerikában kereste a teljes életet, ám ez nem igaz a csíki és a háromszéki fiatalságra, akik inkább Óromániába vándoroltak. Az erdélyi magyarság Romániához csatolásával a vándorló fiatalok központi céljai a román nagyvárosok lettek. A világháborúk közötti időszakban indokoltabbá vált a fiatal leányok szerepe a társadalomban a hit, a hagyományőrzés és a székely vér továbbvitele szempontjából, ezért a találkozó megszervezése egyfajta hazahívó szóként is működött.²⁴

A kisebbségi helyzetbe került magyarság mozgósítója volt Domokos Pál Péter, aki a fennmaradásra való esélyt az identitás megerősítésében látta. „Harisnyába s csizmába öltöztem. Gyermekkórust szerveztem. Minden általam ismert művet betanítottam a gyermekeknek. Szőttesbálokat rendeztem. Visszaöltöztettem a leányokat a szőttesrokolyába, s megcsináltam az Ezer Székely Leány napot is”²⁵ – idézi Lajos Hajnalka a mozgósítót. Domokos Pál Péter és Hirsch Hugóné Filep Judit nevéhez kötődik a szőttesbál mozgalom, amely szintén a hagyományok felelevenítését és őrzését szolgálta. A szőttesbál mozgalom során – a tanult falusi réteg vezetésével – a leányok, nők, asszonyok rokolyába, valamint a férfiak harisnyába bújtak, és bálokat rendeztek.²⁶ A szőttesbálok célkitűzése a népi kultúrához való visszatérés volt: dalhoz, viselethez, tánchoz és néphagyományokhoz. „Így aztán a szőttes-bálok segítségével a szövés kezdett újra divatba jönni és készültek a szőttes rokolyák. Ezen a területen dolgoztak a szociális nővérek, a »szürke nővérek« is. Az együttes munka révén annyira megszaporodtak a rokolyák, hogy egyszer csak Ezer Leány Találkozóra lehetett gondolni” – idézi Bicsok Zoltán Domokos Pál Péter 1990-ben adott interjúját.²⁷

Az identitásért vívott harc következő megnyilvánulása 1930 pünkösdjén történt, amikor megnyitották a Székely Népművészeti Kiállítást – amely a mostani Csíki Székely Múzeum alapját képezte. A tárlat Domokos Pál Péter tervei szerint szerveződött, és hosszan tartó kutatómunka előzte meg. A kiállítás sokszínűségéről árulkodik, hogy különböző tárgykörök szerint rendezték be a 14 termet, illetve hogy nem csupán a népművészetre terjed ki. A népművészeti produktumok között megjelentek egyházművészeti tárgyak, valamint megtekinthető volt Zsögödi Nagy Imre festőművész egyéni kiállítása is.²⁸

1931-ben Domokos Pál Péter megalapította Péter Ferencz nyomdatulajdonossal a Csíki Néplapot, amely a szőttesmozgalom szócsövévé vált az időszakban. Ezt Daczó Katalin is bizonyítja tanulmányrészletében is, amikor a Csíki Néplap egy 1931-es kiadásából idéz: „Ezen alkalommal avatódik a minden másnál szebb csiki szőttes-ruha templomi ruhává. Május 31-től kezdve minden jóérzésü székely leány szőttes ruhába megy templomba. Ez a ruhaavatás demonstrálja, igazolja, hogy népünk hétköznapi viseletét annyira szeretjük, hogy ünnepi ruhánkká nyilvánitva boldog büszkeséggel hordjuk.”²⁹ A kiadvány egy 1931-es híradása szerint az első Ezer Székely Leány seregszemlét az Erdélyi Katolikus Nőszövetség, illetve annak tagszervezetei szervezték.

A kor egyre növekvő nőszervezetei is felismerték a Domokos Pál Péter által megfogalmazottakat, valamint hogy „a cselédlányok erkölcsi tisztaságának megőrzése és néphagyományaik, népviseletük megtartása összefügg”.³⁰ A szőttesmozgalom mellett megjelent a Kaláka mozgalom is, amely a Szociális Testvérek Társasága (szürke nővérek) és a Katolikus Nőszövetség közös megmozdulása volt – s amelynek kiteljesedését jelenti az Ezer Székely Leány találkozó. A Kaláka egy katolikus ifjúsági mozgalom Észak-Erdélyben, amely a Kaláka-leánykörökről kapta a nevét. A Kaláka párhuzamosan terjedt el Erdélyben a KALOT-egylettel, és hasonló célokat vallott. A KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Titkársága) 1935-ben kezdte meg tevékenységét Szegeden. Megvalósítója és vezetője Kerkai Jenő jezsuita páter volt, aki meg akarta szervezni a parasztifjúságot, annak mozgósítójává akart válni. A mozgalom célkitűzései: „Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Önérzetes magyart!”³¹

Észak-Erdélyben a bécsi döntést követően kezdett teret hódítani a KALOT, amellyel párhuzamosan a Kaláka-leánykörök mozgalma is kezdett kibontakozni. Az Erdélyi Katolikus Nőszövetség tagjai Kaláka-napokat, tanulmányi összejöveteleket tartottak, valamint hozzájuk köthető az Ezer Székely Leány Napja is. A Kalákát olyan lányoknak, nőknek szervezték meg, akik nem tanultak tovább, nem mentek el szolgálni, szülőföldjükön maradtak. „Ezeket a keveseket akarja az iskola erős hitű, nemzeti érzésben öntudatos, gazdaságilag képzett asszonyokká, anyákká nevelni, akik nemzeti műveltségükkel, több tudással és hivatásukra való felkészültségükkel építsék a szebb jövőt a székely otthonon, családon keresztül.”³²

A fentiekben említett megmozdulásoknak és próbálkozásoknak lett az eredménye az Ezer Székely Leány Napja. A találkozó, a hagyományos menetrend szerint, a lányok seregszemléjével kezdődik – a lányok területenként csoportosulva énekszóval indulnak el a nyeregbe Csíkszereda két főutcáján –, utána jön a csíksomlyói megvendégelésük a szentmise során, végül pedig táncaik bemutatása. A tánc nagyon fontos motívuma az eseménynek – a népviselet és a népdal mellett –, hiszen ez remek lehetőséget adott régi, elfeledett vagy eddig nem ismert táncok kutatására.³³

Sajtóanyagok elemzése

Az elemzésem során olyan, a 2000-es évek előtti és utáni cikkeket vizsgáltam, amelyek a nyomtatott sajtóban jelentek meg az Ezer Székely Leány Napjáról. A nyomtatott sajtótermékeket az Arcanum magyarországi digitális adatbázis segítségével leltem fel. Az írásoknak főként a sajtónyelvét figyeltem, és a következő szempontok megvizsgálásával próbáltam prezentálni, hogy egyes írások miként ragadják meg az eseményt: régies, népies szavak és modern kifejezések használata; a mondatok felépítése és terjedelme; az írások stílusa; az írásokban megjelenő hagyományőrző, illetve modern témák; a szövegek intertextuális kapcsolata képekkel, illusztrációkkal; a nyelvezetet és tartalmat befolyásoló cenzúra jelenléte.

Az eseményről a kezdetekben (1931–1934)

Az Ezer Székely Leány Napjáról megjelent első írás 1931-ben jelent meg a Pásztortűz című irodalmi és művészeti folyóiratban Kolozsváron. Az írás irodalomhoz közeli stílust hordoz. A Székelyföld virágai című alkotás archaikus szavak használatával és a stilizáció módszerével információkat továbbít az eseményről.³⁴ Az itt megjelenő régies, népies kifejezések erősen kötődnek a székely kultúrához, ez a századforduló előtti írások közös jellemzője. Fontos megemlíteni azonban azt is, hogy az idő múlásával, közeledve a modern kor felé, egyre kevésbé marad meg közös jellemzőnek. Az ilyen régies és népies kifejezések esetében megfigyelhető, hogy a szavak magukon viselik hagyományaink nyomát: „szőttes gúnyátok”, „Mária-ének”, „búza mezőben”,³⁵ „nyütt, néma hegedűn”, „elapadt forrásból új patak buzog”,³⁶ „rügyfakasztó tavasz”, „kalászérlelő nyár”, „tulipános ládák”.³⁷

Megfigyelhető, hogy ahogy az idő múlásával a népiesebb szavak redukálódnak, az írások szerkezeti összetettsége is megváltozik, hiszen amíg kezdetben az írásokban a hosszú, bővített mondatok dominálnak, úgy 1934 felé közeledve egyszerűsödik a megfogalmazás és a mondatok összetettsége. Azonban nemcsak szerkezetileg összetettek a témában megjelenő írások ebbe az időszakban, hanem részletesen beszámolnak a népviseleti ünnepélyről és annak jelentőségéről is. Az Ezer Székely Leány napjának hagyományőrző mivoltát az események leírásával és érzelmi töltet belevonásával emelik ki: „Ameddig a szem ellát a kígyózó háromszéki és csíki utakon, mindenütt autók, kocsik, kóberes szekerek százai, rajtuk festői ruházatban kacagó szemű székely leányok, asszonyok, harisnyás férfiak, akik a csíksomlyói ezer székely leánynapra igyekeznek”.³⁸

Jellemző a hagyományos és ünnepélyes stílus használata, amely illeszkedik a témához és a székely kultúra megbecsüléséhez. Az esemény témáját, a történelmi és kulturális hagyományok fontosságát, valamint azok megőrzését az írások is erősen hangsúlyozzák. Erre egy jó példa a Csiki Lapok 1933-ban megjelentetett írása az ünnepélyről: „az ősi székely viselet, dal, tánc és imádság ünnepe, az Ezer Székely Leányok napja”.³⁹ Nem utalnak közvetlenül cenzúrára, de a hangsúly a hagyományok és a nemzeti identitás megőrzésén van, ami sugallja az események létrehozásának apropóját, a kor politikai helyzetét és az elnyomásból való kitörés akaratát. Így elmondható az is, hogy bár nem jelennek meg kritikát megfogalmazó véleménynyilvánítások, az írások céljaként megragadható a hagyományok dicsőítése és a közösség összetartozásának erősítése. Jellemzővé válik az esemény jelentőségének hangsúlyozása – „Mire kell ez nekik? Lélekmentésre, fajmentésre, életmentésre. Ajtónkat feszegeti a széthullás, az elposványodás. A kenyérgond fejszéje döngeti a székely erő kemény szálfáit. S a lehulló ágak halálra zúznak a csonka törzsek körül minden virágot. Mi még tudjuk, hogy nyíltak valaha, de unokáink már nyomát sem fogják sejteni” –, az ünnepség programjának rövid leírása – „Délelőtt: Reggel ½ 9 órakor szentmise a csiksomlyói kegytemplomban. Közös imádkozás, ének, közös szentáldozás. ½ 10 kor szeretetreggeli a zárda udvarán, melyet a Csíkszeredai Oltáregylet ad.” –, valamint a remény felébresztése a fiatal generációk összefogása által – „A ma leányai útnak indulnak, hogy összefogott kézzel, összedobbanó szívvel felemeljék, amit tegnap anyáik a földre ejtettek.”⁴⁰

A kor és lokalitás kontextusát az újságokból hiányzó képes megjelenítés is alátámasztja, hiszen ebben az időben Székelyföldön még nem volt annyira elterjedt, hogy fotókat publikáljanak ez eseményekről az újságok oldalain, sokkal inkább szavakkal és irodalmi leírásokkal próbálták az olvasóknak átadni az esemény hangulatát. Például ilyen leírásokkal: „A korán kelő májusi nap, mire kibontja tűzpalástját a fenyveshátú hegykoszorúk mögül, már zsúfolva találja a csíksomlyói zárdakertet.”⁴¹ Azonban ez még nem jelenti azt, hogy fényképek nem is készültek, hiszen pár írás jelzi, hogy fotósok is tevékenykedtek az ünnepen, és szándékukban áll megosztani az elkészült képeket minden érdeklődővel: „A színes és megkapó ünnepség minden fázisáról vagy kétszáz felvételt készített Aladics Zoltán erdőmérnök fotóműterme, amelyekből a legméltányosabb áron szerezhetnek be a résztvevők és érdekeltek fényképeket.”⁴²

Az általam talált 1934-es újságok, amelyek megemlítik az Ezer Székely Leány Napját, inkább a megszervezésre váró eseményeket és azoknak az időpontjait, részleteit sorolják fel. Ezekben az írásokban a mondatok rövidebbek, lényegre törőbbek, hiszen céljuk a tájékoztatás, és nem az esemény légkörének, hangulatának bemutatása.

Az ünnep betiltása (1935–1940)

Az Ezer Székely Leány hatósági betiltásának első két évében csupán rövid említések születtek az eseményről. Az Arcanumon mindössze két írást találtam, amely hivatkozik az eseményre: 1935-ből és 1936-ból. A korábbi írás egy rövidhír formájában közli, hogy a betiltott találkozó során milyen reakciók érkeztek az érintettektől: „A betiltás megütközést keltett az erdélyi magyarság körében. Azt hiszik, hogy az államvédelmi hivatal téves intézkedéséről van szó.”⁴³ A majdnem egy évre rá készülő anyag csupán említést tesz az Ezer Székely Leány találkozó fontosságáról, mint az ifjúság legkézenfekvőbb szórakozási lehetőségéről.

Az esemény betiltását nem csupán a szakirodalom álláspontja igazolja vissza, hanem az időszakban megjelenő írások hiánya is a témában, hiszen amíg a betiltásnak az első két évében csupán említést tesznek az eseményről, addig az azt követő három évből egy írást sem kaptam a témában. A következő írások 1940-ben születtek, amikor újra megszervezték a találkozót. Ezekre az írásokra is jellemző – akárcsak az első írásokra –, hogy a hagyományos székely kultúra szókincsét idézik fel, a népies és régies kifejezések használatával: „székelyszőttes”, „virágszőnyeg”,⁴⁴ „havasi gyopárcsokor”, „rokolya”, „pruszlik”, „csepsz”,⁴⁵ „tarkarokolyás leánycsoportok”,⁴⁶ „szeretet-reggeli”,⁴⁷ „kárpátok koszorúzta medence”, „vén Hargitta”.⁴⁸

Az írások stílusa és szókincse inkább a hagyományos, ünnepélyes nyelvhasználatot tükrözi, eléggé mellőzi a modern idők kifejezéseit. A leírások hagyományos nyelvezetet használva fókuszálnak az események részletezésére, valamint a történelmi és kulturális hagyományok bemutatására. Modern kifejezések ritkán jelennek meg a szövegekben, azonban erre is akad néhány példa, amelyekkel a kortárs politikai és társadalmi környezetre utalnak: „minisztériumi engedély”, „szociális testvérek”.⁴⁹ A szövegekben vegyesen találhatóak hosszabb, bővített mondatok és rövidebb, lényegre törő mondatok. Az események és a program leírása többnyire rövid, tömör mondatokban történik, míg az ünnepi kontextusok és bevezetők hosszabbak és részletesebbek. Ahogy korábban is említettem, az írások stílusa magán viseli az esemény magasztosságát, valamint hagyományos jellegét. E mellé párosul az események formális leírása, illetve a tiszteletteljes megszólítás. Az ilyen megszólítás a kormányzói pár üdvözlésének és az ajándékok átadásának részletezése során mutatkozik meg: „úr őfőméltóságát és a főméltóságú asszonyt”.⁵⁰ Dominánsabbá válnak a vallási témák, amelyek kiegészülnek a kultúra, hagyományőrzés tiszteletével és a közösségi összetartozás érzetével.

Az 1940-ben publikált sajtótermékek egy részénél nem érzékelhető a cenzúra jelenléte, azonban másoknál fellelhető némi cenzúra, illetve korlátozás, amely az előző években betiltott Ezer Székely Leány találkozóra utal vissza. „Az első három találkozó visszhangja még messzire elhallatszott, a negyedik találkozón már csak a templomban gyülekezhettek a leányok, az ötödikre pedig a miniszteri engedély ellenére sem jöhettek el, mert a falvak szélén szuronyos csendőrök parancsolták vissza az egyes csoportokat. Azóta pedig engedélyt sem adtak a zarándoklatra.”⁵¹ Az események és a vallási ünnep leírása szabadon kifejezi az érzelmeket és a közösségi összetartozást, ami a találkozó újbóli megszervezése után éledt fel.

Kommunista eszmék kereszttüzében (1941–1989)

A pártszimpatizáns nézőpontok térhódításával kezdődően az Ezer Székely Leány Napját ötven évig nem szervezték meg. A székelység a házak falai közé szorulva próbálta megélni identitását és őrizni hagyományait. A kommunista diktatúra időszakában kiadott, nyomtatott sajtóanyagokat vizsgálva igen szembetűnő volt, hogy a székely leányok ünnepségéről nem sok írott feljegyzés született, ha meg született is, az nagyon rövid terjedelemben, elvétve különböző témák hasábjai között – például a csíksomlyói kegy­templom története, a székely lányok hagyományos nevelése. Bár az írások szembetűnően nem érzékeltetik a cenzúra jelenlétét, mégis, a téma hanyagolása nem csupán az esemény elmaradására hívja fel a figyelmet, hanem egy olyan rendszer jelenlétére is, amely ellenőrzése alatt tartotta a korabeli sajtót. Egy másik árulkodó jel lehet, hogy két írás is beszámolt a Marosvásárhelyen és Kolozsváron megszervezett leánytalálkozóról, de sokkal kisebb látogatói létszámmal, mint a hagyományőrző Csíksomlyó területén. Így saját következtetésként vonom le, hogy lehettek a találkozó megszervezésének kiskapui, de ezek inkább egy szimbolikus találkozásra fektették a hangsúlyt, mintsem a tényleges hagyományőrzésre.

Az általam talált sajtóanyagokban jellemzően megjelennek a székely történelemhez és kultúrához kapcsolódó kifejezések, azonban nem olyan mertékben, mint az ezt megelőző tíz évben. Ilyen, a székely kultúrához kötődő kifejezések: „székelyek Rómája”, „Magyarok Nagyasszonya”,⁵² „székelykonyha”, „székelyszőttes”,⁵³ „Somlyói zarándoklat”,⁵⁴ „Kaláka”,⁵⁵ „verbunkosok”, „nép leányai”.⁵⁶ Megfigyelhető, hogy az irodalmi hangvétel egyre inkább kezd a modern sajtó egyszerű tényközlő nyelve fele alakulni, ám még hordozza az átmeneti jelleget.

Ezer Székely Leány találkozó a rendszerváltás után (1990–1999)

A kommunista rendszer bukása teret engedett az Ezer Székely Leány találkozó ismételt megszervezésére öt évtizedes kimaradás után. Bár a ’90-es évek sajtótermékeinek a nyelvezete nem utal közvetlen cenzúrára – ahogy az a rendszerváltás után elvárható –, mégis az írások gyakran visszatérő motívuma, hogy említést tesznek az 1989-ig fennálló szabályozásról, amely a székely leányok ünnepét érintette. Ilyen visszautalások megjelennek az írások szövegében, „hosszú évtizedek kényszerszünete után”,⁵⁷ vagy akár már a címben jelzik a találkozás rendszerellenes mivoltát: „A diktatúrában tilos volt az Ezer Székely Leány napja Csíksomlyón”.⁵⁸

Az 1990-es évektől kezdődően az eseményről készült beszámolók mellé képes anyagok is párosulnak. Az ünnep vizuális megjelenítése a sajtóban többnyire eseményfotókat tartalmaz, amelyen népviseletbe öltözött székely lányokat, lóháton vagy szekéren ülő székely ifjakat láthatunk zarándoklat közben. Az eseményfényképek mellett megjelennek a székely népi kultúrát és a helyszínt illusztráló tárgyi vizualizációk, amelyek népviseleteket, a kegy­templomot, a Mária-szobrot vagy egyéb autentikus ünnepi tárgyat ábrázolnak. A vizuális képek és a szöveg között fennáll a kontextuális kapcsolat, amely a fotók illusztrációként való működését reprezentálja. Megfigyelhető, hogy a fekete-fehér fényképek alkotói is meg vannak jelölve az anyagokban, valamint a képaláírások – amelyek kon­textusba helyezik az olvasót – is egyre gyakrabban jelennek meg. A ’90-es évek első felében csupán egy-egy kép jelenik meg az újsághasábokon, azonban egyre jobban haladva a 2000-es évek felé, a képek száma arányosan kezd nőni az írás terjedelmével. Így például az Ezer Székely Leány találkozónak egy egész oldalt szentel a Hargita Népe az 1999-es júliusi 6-ai kiadásban.⁵⁹

A szövegek stílusa a rendezvény leírásánál ünnepélyes és hagyományos hangvételű, ám a köszöntőbeszédek bemutatásánál már emelkedettebb tónust alkalmaznak: „a szívhez-lélekhez szóló szép beszédből hadd idézzünk néhány gondolatot”.⁶⁰ Az írások túlnyomó része a formális nyelvezetet alkalmazza, azonban elvétve szembesülhetünk néhány személyesebb megközelítéssel is, amely erősebb kapcsolatot teremt az olvasó és a szöveg között: „Idetolakodna egy családi emlék. Anyám megfakult képekkel teleragasztott albumában ott látható ő is, amint 1942-ben maga is részt vesz az akkori találkozón, aminek díszvendége – ki más lett volna? – Horthy Miklósné volt. Hányszor hallottam mesélni arról a nevezetes találkozóról! Most anyám szeme is kifényesedett, amint beszámoltam neki a somlyói leányparádéról.”⁶¹

Az 1990-es évek sajtóanyagai nem térnek el a korábban elemzett írásoktól abból a szempontból, hogy a múltbéli eseményeket és a hagyományok fontosságát hangsúlyozzák, azonban itt már megjelennek olyan kifejezések, amely a modern korra utalnak és a technológia fejlődésére. Ilyen modern kori kifejezések: „szépségségverseny”,⁶² „telefonon”,⁶³ „élelmiszerüzlet”, „hűtő”,⁶⁴ „hangszóróból köszöntötték”,⁶⁵ „autóbusszal”,⁶⁶ „telefonszámok”.⁶⁷

Bár az írásokban nem jelennek meg archaikus kifejezések – mint például az általam elemzett első két időszakban –, mégis megjelennek azok a mondatalkotó elemek, amelyek az Ezer Székely Leány találkozó fogalomkörébe tartoznak. Ilyenek: „kegytemplom”, „nemzeti identitás”, „népviselet”,⁶⁸ „rokolya”, „imakönyv”, „rózsafüzér”, „gyóntak-áldoztak”,⁶⁹ „díszmagyarban feszítő fiatalok”, „híres nyárádselyei vagy jobbágytelki tánccsoportok”,⁷⁰ „fehér ing és kötény vagy karinca”.⁷¹ A székely kultúrához való kötődés leginkább a különböző helységnevek használatában nyilvánul meg, amely az első két elemzett időszakban nem jelent meg ennyire. Elmondható, hogy a 2000-es évekhez közeledve a sajtóanyagok nyelvezete egyre jobban egyszerűsödik, közérthetőbb formát vesz fel, hanyagolják az irodalmibb megfogalmazásokat.

Az eseményről írt tudósítások jellemzően hosszabb bővített mondatokból építkeznek, bemutatva az ünnep lefolyását és a különböző fontosabb pillanatokat. Azonban megjelennek néhol rövidebb mondatok is, amelyek a csíksomlyói nyereg leírását, hangulatát, résztvevők létszámát pontosítják, valamint az időpontokat és a programot is egyeztetik. A tudósítások mellett jelen vannak gyászjelentők – például egy ifjú villámcsapás áldozata lett az ünnepségen⁷² –, hírek – például arról, hogy helyi szervek milyen szabályzást adtak ki, és mit kérnek a látogatóktól a szervezők⁷³ –, megemlékezések – például Domokos Pál Péterről⁷⁴ vagy a villámcsapás áldozatáról⁷⁵ –, illetve a vicc szekcióban is megjelenik az esemény.⁷⁶ A kiadványok lapszerkesztési módozataiban is különbség vélhető fel az első két időszak újságaihoz képest, hiszen felbukkannak a hírképek, kiajánlók a címoldalon, és az írások szövegtörzse többnyire az újság belső oldalain olvasandó a továbbiakban.

Székely lányok zarándoklata a modern korban (2000–2023)

A 2000-es évektől kezdődően már kevésbé jellemző a régies szavak használata, a sajtó nyelve egyre egyszerűbbé válik. A sajtóanyagokra ebben az időszakban is jellemző, hogy használják az esemény körül forgó fogalomtárat, valamint a székely léthez tartozó kifejezéseket. Egyre többet jelenik meg a „lovasíjász-bemutató”,⁷⁷ „lovasbemutató”,⁷⁸ „lovas ügyességi bemutató”,⁷⁹ „lovaglóverseny”,⁸⁰mint a program része, amiből az esemény korszerűsítésére és egyre több látnivaló bevezetésére következtethetünk. A technológiai felgyorsulást a modern telekommunikációs eszközök jelenléte érzékelteti az írásokban: „fax”, „telefonszám”, „mobil”, „e-mail”⁸¹. Az esemény modernizációs kísérletei legjobban ebben az időszakban érződnek, mivel több olyan programpontot fogalmaznak meg az írások, amelyek ki akarják elégíteni a modern kori ember ingervágyát: ilyenek a különböző versenyek, pályázatok, tombolák, nyereményjátékok, amelyek kapcsolódnak az Ezer Székely Leány napjához. A versenyeken, ügyességi játékokon vagy szerencsén alapuló sorsolásokon megszerezhető nyeremények szintén kapcsolódnak a hagyományőrzéshez és az autentikus székely léthez, hiszen a „nyeremény egy malac és egy csikó”,⁸² vagy „magyar íjat, székelynői viseletet és kerámiát lehet nyerni”.⁸³ Más modern kori kifejezések: „playback”, „CD”,⁸⁴ „etnofotós”, „dokumentarista fotós”,⁸⁵ „sajtótájékoztató”,⁸⁶ „marketingelemei”,⁸⁷ „hangosítás”, „regisztráció”,⁸⁸ „Facebook-oldal”⁸⁹.

A rendezvénynek a turizmusra gyakorolt kedvező hatását érzékelteti, hogy az írások olyan információkat is megosztanak az olvasóval, amire szüksége lehet, ha az olvasó nem a közeli falvakból, környékről származik, hanem messzebbről, hiszen szálláslehetőségeket, buszjáratokat ajánlanak. A rendezvény szervezésének modern aspektusai is megmutatkoznak, amely során nemcsak az ünnep lefolyásába kapunk egy kis betekintést, hanem annak a háttérszervezésébe is, például a szervezők pénzügyi kiadásaiba és a támogatók elérésébe.

Az informáló jellegű, programszerű sajtóanyagok rövid, lényegre törő mondatokból építkeznek, míg az eseményt leíró, bemutató tudósítások, riportok inkább hosszabb mondatokkal operálnak – gyakran kitérnek az ünnep történetére, céljaira, értékeire. Az írások stílusa továbbra is alkalmazza az ünnepélyes, hagyományos hangnemet, amely legjobban a székelységhez és a néphagyományhoz való kötődés által valósul meg. A formális hangvétel is jelen van a részvételhez fűződő szabályok, kérések, valamint az ünnep szervezéséhez kötődő megjegyzéseknél.

Az írásokban szabadon áramolnak az információk, a nyelvezet természetes, nem érzékelhető bármely szabályozás a sajtó nyelvezetét és tartalmát tekintve. Ennek ellenére a szövegek visszautalnak a kommunista rendszer szabályzásaira, illetve Székelyföld autonómiájának a kérdése is felvetődik.

Jellemzően több képet használnak az esemény hangulatának érzékeltetése végett, többnyire eseményfotókat látunk, amelyek a szövegek illusztrációjaként funkcionálnak. 2003-tól kezdődően egyre többet jelennek meg a színes képek, amelyek a technológiai fejlődést és a székely közösség modernizáció fele irányulását is jelenti. A színes képek használata napjainkhoz közeledve egyre jellegzetesebb lesz.

2003-ban a hagyományos népi kultúra felelevenítése mellett az esemény központi eleme az István, a király rock­opera csíksomlyói bemutatója és annak kulturális hatása – amely igaz 2005-re és 2006-ra is. 2007-ben a Székely Golgota című rockopera válik az írások központi motívumává. A rock­opera kapcsán megjelenő szövegek hangsúlyozzák a modern művészet fontosságát. Az „ősbemutató”, „szereplők”, „zenekar”, „költségvetés”, „bemutató”, „produkció”⁹⁰ mind olyan fogalmak, amelyek a kortárs művészeti és színházi világhoz kapcsolódnak. Egy másik, a hagyományostól eltérő év a 2020-as, hiszen a világjárványnak köszönhetően az Ezer Székely Leány Nap rendhagyóan zajlott. Az írások így az időszakra jellemző sajtóbéli kifejezéseket használnak: „online jelenlét”, „járványügyi intézkedések”, „járványügyi kockázat”.⁹¹ A szabályozások betartásának bizonyításaképpen a cikkek többnyire vizuális beszámolókra épülnek, hiszen olyan képeket használnak, ahol látszik, hogy nem tartózkodik sok ember a nyeregben, illetve betartják az előírt távolságot is egymás között.

Műfaji sokszínűség jellemzi a korszakot, hiszen már nemcsak beszámolókat olvashatunk, hanem interjúk is megjelennek, pl. a lóháton érkezőkkel, az eseményen résztvevő civilekkel. A résztvevők véleményeinek ismertetésével az írások emberközelibbé válnak, mintha csupán egy tudósítást olvasnánk. A sajtóanyagok egyre tagoltabbak, ezt az alcímek használatával érik el, így átláthatóbbak és könnyebben olvashatók az írások.

Összegzés

Az Ezer Székely Leány találkozóról készült sajtóelemzésem tükrözi, hogy különböző időszakok más-más értékeket tartanak fontosnak. Az esemény bemutatása során minden időszakban más-más témákat tartottak fontosnak. Vizsgálatom következtetéseként elmondható, hogy a hagyományok sosem veszítenek eredeti értékükből, csupán módosulnak a társadalmi igényeknek megfelelően. Az állandó megújulás biztosítja, hogy hagyományaink, szokásaink ne merüljenek feledésbe, ne haljanak ki, hanem tovább éljenek a későbbi nemzedékek számára is.

Jegyzetek

1    Orbán Zsolt: A székely identitása(i). Korunk, 2021/12. 29–37.

2   Sarány István: Magyarosan. Művelődés, 2015/7.

3   André Emőke: Csíkszereda – Honismereti tanulmány. Élő Erdély Egyesület, 2014.

4   Sarány István: i. m.

5   Heller Ágnes: A kollektív és a kulturális emlékezet szerepe az önéletrajzi emlékezésben. BUKSZ, 2019. 209–213. o.

6   Pozsony Ferenc: A moldvai csángók történelmi emlékezete. In: Papp Richárd – Szarka László (szerk.): Bennünk élő múltjaink. Történelmi tudat – kulturális emlékezet. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2008. 79–94. o.

7   András Hanga: Székelyföld retrospektív – egy közösség identitásának alakulása. Valóság, 2021/10.

8   Pál Judit: Ünnep és emlékezet (I.) – A dualizmus korának koronázási ünnepségei és a koronázási domb szimbolikája. Korunk, 2012/9. 85−91; II. rész. 2012/10. 59−65. o.

9   András Hanga: i. m.

10  Pál Judit: i. m. 85. o.

11  András Hanga: i. m.

12  Borbély Éva: Szokás, hagyomány – turizmus? Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 1999. 102. o.

13  Pál Judit: i. m.

14  Borbély Éva: i. m.

15  Uo.

16  Bodó Julianna: Szórakozni muszáj – Ünnep és szórakozás összefüggései a változó időben. Korunk, 2023/7. 3–13. o.

17  Uo.

18  Borbély Éva: i. m.

19  Bodó Julianna: i. m.

20 Daczó Katalin: Ha ezer lány útra indul. Székelyföld, 2016/7.

21  Uo.

22  Lajos Hajnalka: Domokos Pál Péter, az álruhás tudós. Természet Világa, 2011/7.

23  Halász Péter: Domokos Pál Péter halálának 25. évfordulójára. Művelődés, 2017/2.

24 Forró Albert: Lánynevelés és -védelem a két világháború közötti Székelyföldön. Örökségünk, 2008/2.

25 Lajos Hajnalka: i. m.

26 Forró Albert:i. m.

27  Bicsok Zoltán: Kolostor az ország végén – a csíksomlyói ferencesek kulturális hatása a Székelyföldön. In: Hermann Gusztáv Mihály – P. Buzogány Árpád (szerk.): Csíki Olvasókönyv. Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont – Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2009. 98. o.

28 Bicsok Zoltán: i. m.

29 Daczó Katalin: i. m.

30 Uo.

31  Cseke Péter – Burus János: Csíksomlyói Székely Népfőiskola. Csíkszereda, 2012.

32  Cseke Péter – Burus János: i. m. 15. o.

33  Vámszer Géza: Néprajzi vonatkozású mozgalmak Csíkban a két háború közti években. In: Kós Károly (szerk.): Népismereti dolgozatok. Kriterion, Bukarest, 1976. 41–46. o.

34 A Székelyföld virágai. Pásztortűz, 1931. 17. évf. 15. sz.

35 A somlyói ezer székely leány-nap. Székelyföld, 1932. 2. évf. 43. sz.

36 Az „Ezer Székely Leányok napja.” Csiki Néplap, 1932. 2. évf. 16. sz.

37  A harmadik „Ezer Székely Leány-nap”. Csiki Lapok, 1933. 45. évf. 28. sz.

38 A somlyói ezer székely leány-nap. Székelyföld, 1932. 2. évf. 43. sz.

39 A harmadik „Ezer Székely Leány-nap”. Csiki Lapok, 1933. 45. évf. 28. sz.

40 Az „Ezer Székely Leányok napja.” Csiki Néplap, 1932. 2. évf. 16. sz.

41  A somlyói ezer székely leány-nap. Székelyföld, 1932. 2. évf. 43. sz.

42 A harmadik „Ezer Székely Leány-nap”. Csiki Lapok, 1933. 45. évf. 28. sz.

43 Betiltották az „Ezer székely leányok napjá”-t. Pesti Hírlap, 1935.

44 A kormányzói pár részt vett az „ezer székely leány napján”. Új Magyarság, 1940. 7. évf. 232. sz.

45 A Főméltóságú pár részt vesz Csíkszeredán az „Ezer Székely Leány Napján”. Esti Ujság, 1940. 5. évf. 233. sz.

46 Ezer székely leányok napja. Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1940. 36. évf. 234. sz.

47 Ma tartják meg az „Ezer Székely Leány napját”. Ellenzék, 1940. 61. évf. 231. sz.

48 A kormányzói pár az Ezer Székely Leány Napján. Friss Ujság, 1940. 45. évf. 232. sz.

49 Ezer székely leányok napja. Keleti Ujság, 1940. 23. évf. 228. sz.

50 A kormányzói pár részt vett az „ezer székely leány napján”. Új Magyarság, 1940. 7. évf. 232. sz.

51  Ezer székely leány napja. Nemzeti Ujság, 1940. 22. évf. 227. sz.

52 Veszedelem a „székelyek Rómája”. Délamerikai Magyarság, 1941. 13. évf. 1775. sz.

53 Hogyan lehet a székelylányból gondos, takarékos feleség és jó magyar anya? Székely Nép, 1941. 59. évf. 250. sz.

54 Ezer székely leány napja. A Szív, 1940. 26. évf. 7. sz.

55 Ezer Székely Leányok napja városunkban. Reggeli Ujság, 1942. 12. évf. 101. szám.

56 Húsvétkor rendezik meg az „Ezer Székely Leány Napját” Kolozsvárt. Székely Nép, 1942. 60. évf. 73. sz.

57 Ezer székely leánytalálkozó. Szilágyság, 1991. 1. évf. 2. sz.

58 B. L.: Az Ezer Székely Leány napja Csíksomlyón. Új Magyarország, 1997. 7. évf. 150. sz.

59 Sarány István – Orbán Ferenc – Balázsi-Pál Előd: Ezer Székely Leány Napja. Hargita Népe, 1999. 11. évf. 155. sz.

60 Bálint András: Ezer Székely Leány találkozó. Hargita Népe, 1990. 2. évf. 145. sz.

61  Berecki Károly: Ezer Székely Leány találkozója Csíkban. Hajdú-Bihari Napló, 1990. 47. évf. 172. sz.

62 Uo.

63 Ezer Székely Leány Napja. Hargita Népe, 1992. 4. évf. 101. sz.

64 Ezer Székely Leány Napja. Hargita Népe, 1992. 4. évf. 127. sz.

65 Tabi Újság, 1992. 2. évf. 7–8. sz.

66 Ezer Székely Leány Napja. Hargita Népe, 1993. 5. évf. 119. sz.

67 Ezer Székely Leány napja. Hargita Népe, 1997. 9. évf. 112. sz.

68 Berecki Károly: Ezer Székely Leány találkozója Csíkban. Hajdú-Bihari Napló, 1990. 47. évf. 172. sz.

69 Ezer székely leánytalálkozó. Szilágyság, 1991. 1. évf. 2. sz.

70 Gligor Róbert-László: „Köszönet néktek, ezer székely lányok…” Népújság, 1995. 47. évf. 130. sz.

71  Sarány István: Népünnepély. Hargita Népe, 1990. 11. évf. 155. sz.

72  Bálint András: Ezer Székely Leány Napja. Hargita Népe, 1992. 4. évf. 129. sz.

73  Ezer Székely Leány Napja. Hargita Népe, 1992. 4. évf. 127. sz.

74 Takács Éva: Domokos Pál Péter – a nép tanítója. Hargita Népe, 1998. 10. évf. 152. sz.

75 Hargita Népe, 1998. 10. évf. 153. sz.

76 Para István: c. n. Hargita Népe, 1994. 6. évf. 130. sz.

77  Ezer székely leány találkozó. Új Kelet, 2000. 3. évf. 15. sz.

78 Ezer Székely Lány Napja. Keresztény Élet, 2000. 8. évf. 28. sz.

79 Ezer Székely Leány Napja. Hargita Népe, 2000. 12. évf. 142. sz.

80 Bajna György: A népviselet, a néptánc és a népdal ünnepe. Hargita Népe, 2000. 12. évf. 154. sz.

81  Ezer székely leány találkozó. Új Kelet, 2000. 3. évf. 15. sz.

82 Ezer Székely Leány Napja Csíksomlyón. Hargita Népe, 2000. 12. évf. 78. sz.

83 Sarány István: Több százezer nézőre számítanak. Hargita Népe, 2003. 15. évf. 148. sz.

84 Antal Ildikó: Készülődik a rockopera, Napba öltözködik a leány. Hargita Népe, 2006. 18. évf. 149. sz.

85 Ezer Székely Leány Napja képekben. Háromszék, 2010. 22. évf. 5960. sz.

86 Antal Ildikó: Létszámbeli gyarapodásban bíznak. Hargita Népe, 2010. 22. évf. 118. sz.

87 D. Balázs Ildikó: Ünnepre készülve – Ezer Székely Leány Napja. Csíki Hírlap, 2010. 5. évf. 118. sz.

88 Péter Beáta: Mindenki készül Szentimrén. Csíki Hírlap, 2016. 11. évf. 120. sz.

89 R. Kiss Edit: Somlyóra várják a lányokat, legényeket. Csíki Hírlap, 2018. 13. évf. 125. sz.

90 (GYCS): Újabb rockopera a nyeregben. Székely Hírmondó, 2006. 11. évf. 23. sz.

91  Sarány István: Eseménydús hétvége. Hargita Népe, 2020. 32. évf. 119. sz.

Felhasznált irodalom

András Hanga: Székelyföld retrospektív – egy közösség identitásának alakulása. Valóság, 2021/10. 43–57. o.

André Emőke:Csíkszereda – Honismereti tanulmány. Élő Erdély Egyesület, 2014.

Bicsok Zoltán: Kolostor az ország végén – a csíksomlyói ferencesek kulturális hatása a Székelyföldön. In: Hermann Gusztáv Mihály – P. Buzogány Árpád (szerk.): Csíki Olvasókönyv. Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont – Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2009. 68–100. o.

Bodó Julianna: Szórakozni muszáj – Ünnep és szórakozás összefüggései a változó időben.Korunk, 2023/7. 3–13. o.

Borbély Éva:Szokás, hagyomány – turizmus?Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 1999.

Cseke Péter – Burus János: Csíksomlyói Székely Népfőiskola. Csíkszereda, 2012.

Daczó Katalin: Ha ezer lány útra indul. Székelyföld, 2016/7.

Domokos Pál Péter életrajza. Hargita megyei személyiségek adatbázisa. https://szemelyisegek.konyvtar.hargitamegye.ro/hu/d/59/span-classunderdomokos-pal-peterspan. (Megtekintés dátuma: 2024. 07. 04.)

Forró Albert: Lánynevelés és -védelem a két világháború közötti Székelyföldön. Örökségünk, 2008/2.

Halász Péter: Domokos Pál Péter halálának 25. évfordulójára. Művelődés, 2017/2.

Heller Ágnes: A kollektív és a kulturális emlékezet szerepe az önéletrajzi emlékezésben. BUKSZ, 2019. 209–213. o.

Lajos Hajnalka: Domokos Pál Péter, az álruhás tudós. Természet Világa, 2011/7.

Orbán Zsolt: A székely identitása(i). Korunk, 2021/12. 29–37. o.

Pál Judit: Ünnep és emlékezet (I.) – A dualizmus korának koronázási ünnepségei és a koronázási domb szimbolikája.Korunk, 2012/9. 85−91. o.; II. rész. 2012/10. 59−65. o.

Pozsony Ferenc: A moldvai csángók történelmi emlékezete. In: Papp Richárd – Szarka László (szerk.): Bennünk élő múltjaink. Történelmi tudat – kulturális emlékezet. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2008. 79–94. o.

Sarány István: Magyarosan. Művelődés, 2015/7.

Vámszer Géza: Néprajzi vonatkozású mozgalmak Csíkban a két háború közti években. In: Kós Károly (szerk.): Népismereti dolgozatok. Kriterion, Bukarest, 1976. 41–46. o.

Visszaemlékezések Domokos Pál Péterről. Az interjú készítője: Balogh Júlia (1986). Szerk.: Topits Judit. Oral History Archívum, https://www.visszaemlekezesek.hu/domokos-pal-peter. (Megtekintés dátuma: 2024. 07. 04.)