Beszélgetés Dézsi László keramikusművésszel
Dézsi László 1955. december 18-án született a Maros menti Vajdaszentivány községben. Néhány évi csíkszeredai tartózkodást követően, a szerencsés véletlen folytán Nagybányára került – először egy kirándulás erejéig, ám a városban és környékén átélt kellemes élményei arra ébresztették rá, hogy számára ez a város jelenti az új otthont, és lakhelyet váltott. Festőművészi oklevele birtokában – melyet már Nagybányán szerzett – a kiváló rajztehetséggel megáldott alkotó újabb nagy elhatározásra jutott: nagybányai lakóházában keramikusműhelyt rendezett be, és azóta kerámiakészítéssel foglalkozik.
– Mi volt az a gondolat, amely Önt Székelyföldről Nagybányára hozta?
– Talán hihetetlenül hangzik, de nem a festőiskola és művésztelep híre okán kerültem ebbe a városba, ugyanis annak apropóját, hogy Nagybányára költözzek, egy egyszerű kirándulás adta, amelynek során megtapasztaltam, hogy mennyi szépség van a városban és környékén. Mielőtt Nagybányára jöttem volna, néhány évet Csíkszeredában éltem, és így első látásra feltűnt az is, hogy a csíki fenyőerdőkhöz képest errefelé vegyes erdőségek találhatók, és ez annyira megtetszett, hogy az ideköltözés mellett döntöttem!
Mivel a természet megszállottja vagyok, Nagybánya művészeti múltja ebben a döntésemben nem játszott szerepet, ám itt megismerkedtem egy festőművésszel, néhai Dudás Gyulával (1929–2015), aki kerámiakészítéssel is foglalkozott, és akivel igen jó barátságba kerültem. Mondhatni: a szó szoros értelmében „belebotlottam” Nagybánya művészetébe. 1987 óta vagyok nagybányai lakos, itt szintén egy kisebb kerámiagyárban dolgoztam, kerámiatervezőként. A festészetet 1989-ben kezdtem tanulni, a helyi Népművészeti Szabadiskola hallgatójaként, és – bár 1992 júniusában az intézmény festészet szakán szereztem oklevelet – számomra nem volt kérdés, hogy a jövőben inkább kerámiával szeretnék foglalkozni. 1989 óta vagyok önálló alkotó, azóta itthon készítem a kerámiáim. A kerámiakészítés jelenti számomra azt a világot, amelyet a magaménak mondhatok, és amelyben jól érzem magam, mert a rajzhoz, valamint az agyagszobrocskák készítéséhez már gyermekkoromban igen közel kerültem.
A kerámiatervezést Benedek Elemértől tanultam, akinek a neve igen ismert a szakmában. Őt tekintem mesteremnek. Egy ideig én helyettesíthettem őt, és ettől kezdve mondhattam azt magamról, hogy a szakma „rabja” lettem.
– Rengeteg művészi ötlet látható megvalósulófélben itt, a műhelyében, mindegyik egyedi és különleges alkotásokat rejt magában. Mi az ihletének a forrása?
– A Népművészeti Szabadiskolába való beiratkozásom előtt már kerámiatervezőként dolgoztam, ezért már az akkori munkahelyemen is rengeteg olyan ötlettel találkoztam, amelyeket aztán továbbfejlesztettem. Ezenkívül folyamatosan figyelem a körülöttem lévő világot, s ha egy arra érdemes motívummal, vagy bármilyen más ihletforrással találkozom, melyet megörökítésre érdemesnek tartok, azonnal megjegyzem, és – amint lehetséges – megrajzolom, hogy megmintázhassam: például amint megjelent az első virág – a tavasz hírnökeként emlegetett hóvirág –, az is ihletet adott az alkotáshoz, de készítettem már kerámia fecskefészket, méhecskét és tehenet is. Ha a munka szép és ízléses kivitelezésű – erre mindig igen nagy gondot fordítottam –, akkor a termék sem okoz csalódást a megrendelőknek és a vásárlóknak!
Az ihlettel soha nem volt gondom, mert 1987-től, amióta Nagybányára kerültem, egyfolytában tervezek: heti, havi és éves terveim vannak. Van egy dossziém, melyben tízezernél is több rajz található. Minden alkalomra van termékem.
– Van-e kedvenc motívuma vagy terméke azok közül, amelyeket eddig megalkotott?
– Mivel termékeim egyediek, mindenik rejt magában valamilyen fantáziaélményt, ezért kimondottan kedvencnek mondott alkotásról nem beszélhetek. Az íróportrés plakettektől az agyagedényeken át a groteszk maszkokig, nagyon széles a kínálatom. Több mint kétszáz különböző termékem van, ami bőven elegendő. Ami pedig a kimondottan fazekastermékek sorába tartozó munkákat illeti, ezek közül kizárólag tányérokat és káposztásfazekakat készítek.
Vannak olyan alkotásaim is, mint az aromaterápiák során az illóolajok párologtatásához használt kis házikók, amelyek mostanság igen keresettek, ezért azokból sohasem készülhet elegendő mennyiség, mivel folyamatos a kereslet irántuk. Bár cégem még nincs, az érdeklődők így is megtalálnak. Kiállításokon is részt vehettem már, mert – társként – együttműködök a nagybányai Sitar fazekascsaláddal.
– Tagja-e valamilyen művészeti egyesületnek vagy társaságnak?
– Az igazat megvallva, egyetlen művészeti társaságnak sem vagyok tagja, mert az a tapasztalatom, hogy ennek hiányában is tudok haladni. Azt pedig, hogy ki is Dézsi László, az általam alkotott munkák minősége, valamint az irántuk való érdeklődés dönti majd el ezután is, mint ahogyan ez eddig is így volt. Az igazság az, hogy időm sem igazán lenne az egyesületekkel való kapcsolattartásra, illetve az ezekkel történő együttműködésre, mert olyan sok a munkám, hogy – nem ritkán – még vasárnap is dolgoznom kell ahhoz, hogy haladhassak vele. Korábban olyan eset is volt, hogy még a vonaton is varrtam, mert sok volt a munkám, és a felvállalt rendelést határidőre kellett teljesítenem.
– Milyen alkotások készültek abban az időszakban?
– Gobelineket és zsinórokat készítettem akkoriban. Volt olyan gobelinmunkám is, amelynek a közepében makramé volt. Egy ideig asztalosként is dolgoztam.
– Mely termék(ek) fejlesztésével, illetve előállításával kíván még foglalkozni az elkövetkezendő időszakban?
– Csempekályhaelemeket szeretnék még felvenni a kínálatomba, mivel ezekkel más már nemigen foglalkozik, viszont még mindig van kereslet irántuk.
– Kérem, mondjon néhány szót a festészeti munkásságáról is…
– A portréfestés nem erősségem, inkább a tájképfestést kedvelem. Gyermekkori álmom volt, hogy festőművész lehessek, de szükségét éreztem annak, hogy a kerámiára váltsak, mert a szívemhez ez áll a legközelebb! Elemistaként rajzban voltam a legjobb: az irodalomtankönyvből – a fotóik alapján – kezdtem megrajzolni a költők és írók portréit, az osztálytársak pedig közben azt számolták, hogy hányszor használom a radírt… Ifjúkoromban a körülmények és a szerencsés véletlen úgy hozta, hogy Magyarországon is tanulhattam volna, ám ebbe a szüleim végül mégsem egyeztek bele, mert úgy vélték, igen távolra szakadnék az otthonunktól. Így itthon maradtam.
– Bár Nagybányán a festészet dicsfénye némiképpen elhomályosítja a többi művészetét (szobrászat, kerámia, fotóművészet, vagy éppen a textilművészet), mégis elmondható, hogy élnek, és alkotnak a városban keramikusművészek – Kőszeghy István, Turóczy-Jurje László nevét említeném. Milyen a szakmai kapcsolata a fent említett két művésztárssal?
– Az Ön által említett két művészt személyesen is ismerem, és nagyra tartom munkásságukat.
– A Nagybányán eltöltött közel négy évtized alatt már bizonyára eljutott arra a szintre, amikor az ember helybelinek vallja magát. Mi a véleménye a nagybányai kortárs művészet helyzetének alakulásáról?
– Többnek vallom magam, mint nagybányainak, hiszen – alkotásaim által – nemcsak a város és környékének magyarságát, hanem a más településeken élő, és onnan idelátogató magyarokat is meg szeretném találni. Ami pedig a helyi művészi életet illeti: ma már több a művész a városban, mint a régebbi időkben, de sajnos szemmel látható a valódi művészi értéket képviselő alkotások számának a folyamatos (és gyors ütemű) csökkenése. Sokak, sokunk véleménye ez, és megállapítható, hogy napjainkra nem a fejlődés, hanem sokkal inkább a visszafejlődés vált jellemzővé.
– Tudomásom szerint költészettel is foglalkozik. Milyen témakörök jellemzik az Ön líráját?
– Költészetem témáit is mindig a hétköznapi élet történései adják, így ezekből bőségesen meríthetek ihletet: élet, halál, szeretet, szerelem, az emberi sors által elénk gördített próbatételek – ezek a témakörök adják verseim sokszínűségét, amelyekből az évek során már több mint négyszázat írtam. Alapvetően hangulat és lelkiállapot kérdése az, hogy éppen mikor mi ihlet versírásra, ez pedig meglehetősen változó.
– Visszatérve a kerámiákhoz: a jelenkor nem éppen felhőtlen gazdasági viszonyainak közepette milyen szemmel tekint a jövendő felé?
– Alapvetően optimista szemmel, és régóta dédelgetett célom az, hogy a Dézsi-kerámiatermékeket széles körben ismertté, kedveltté és keresetté tegyem.
– Mit üzen a Művelődés folyóirat olvasóinak?
– Azt üzenem, hogy olvassák rendszeresen e nagy múltú folyóiratot, és ezúton szeretném köszönetem kifejezni mindazoknak, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy az erdélyi magyar nyelvű nyomtatott sajtótermékek jelentős részét sújtó, mai áldatlan állapot közepette, e színvonalas lap fennmaradhasson!
