Márton Áron emlékezete
Márton Áront II. János Pál pápa nevezte az Úr becsületes szolgájának, amikor 1980-ban a gyulafehérvári püspök „letette az egyházmegye terhét”, lemondott a püspöki megbízatásról. Honnan jött ez az Úr becsületes szolgája, akinek egész életútját megszabó jelmondata „Non recurso laborem!” (Nem utasítom el a munkát.) volt? Egy életen át követte a Tours-i Szent Mártontól választott jelmondatát, aki egyben a csíkszentdomokosi Márton család védőszentje is volt. Márton Áron messziről jött és emelkedett fel az erdélyi katolikus egyház legmagasabb „szolgájává”, püspökévé. Ő tudta a legjobban, hogy a székelység fiainak harcolniuk kell, hogy helyüket a világban megszerezzék és megtartsák. Az erdélyi iskolák feladata volt, hogy a gondjaikra bízott gyermekeket úgy neveljék, hogy tehetségük, munkakészségük, hivatástudatuk alkalmassá tegye őket a közösség szolgálatára.
Magyarország legkeletibb megyéje Csík vármegye volt. Szent László uralkodásának végéig teljes egészében kereszténnyé vált népe a történelem során mindvégig hű maradt vallásához, a reformáció évszázadát is beleértve. (Ekkor katolikus paphiány miatt Csíkszentdomokosnak közös papja volt a szomszédos Csíkszenttamással.) Már 1332-ig a térség népe 21 templomot állított. Oklevélben 1567-ben jelentkezik először Zent Domokos néven 34 kapuval. 1568-ban Sanctus Dominicus, majd Szent Domokos. Szent Domokost 1234-ben avatták szentté. Valószínű, hogy ekkor építették román kori stílusban az első templomot a településen, köríves ajtókerete, kő keresztelőkútja, és szenteltvíztartója építésének idejéről árulkodik. Későbbi szárnyasoltár-töredéke, a bájos angyali üdvözlet festmény valószínű akkor készült, amikor a közeli csíkszentimrei szárnyasoltár, 1500 körül. A templom kincse a 16. század elejéről való olajfestmény Mária megkoronázását eredeti módon örökíti meg. Jézus hármasképe: főpap – király – próféta ugyanazon arcmásokkal Dürer stílusát idézi, talán cseh földről származik. Csíkszentdomokos a 18. században a vármegye egyik legnépesebb plébániája volt, 1787 és 1802 között épült, ma is álló temploma őrzi a hajdani templom kincseit.
Ebben az Olt menti székely faluban született Márton Ágoston és Kurkó Júlia harmadik gyermeke, Áron, 1896. augusztus 28-án. („Áron neve a bibliai dadogó Mózes testvérét, a szépszavú Áront idézi, bennünk pedig Márton Áront, kiből a nagy népek által soha nem ismert, és így el sem ismert, sokat szenvedett, de szenvedését elmondani nem tudó, kicsiny székely nemzet – a magyar nép e drága paránya – hivatott szószólója és Erdély nagy püspöke lett” – írta Domokos Pál Péter.)
„Bölcsőm közönséges deszkából volt összeróva, s abból lesz a koporsóm is. De fáját a csíki hegyekből vágták, ahol az őrt álló fenyőerdők koronája gyökereivel sziklatalajba kapaszkodik, s koronája makacsul állja a viharok tépését, ahol az emberek századok óta küzdenek a mostoha életviszonyokkal és ezer megújuló bajjal, és nem csüggednek el, mert tudják, hogy a sötét borulat mögött is ott van és vigyáz rájuk az Isten. Innen jöttem, és nem hoztam magammal semmit, csak a halálos szerelmet népem és az igazság iránt, s azt a katolikus hitet, amelyet hitvalló és hitükből élő nemzedékek a csíksomlyói Mária lábainál mélyítettek el és őrizték híven a viharos századok során” – vallotta Márton Áron. Ugyanő mondta: „A mi fiainknak minden pályán és foglalkozásban kemény versenyt kell megállniuk, az előnyökbe beleszületettek ésa kiváltságosok tömegével kell felvenniük a harcot, hogy a maguk számára a helyet kiverekedjék és megtartsák.”
A szülőfalu római katolikus elemi népiskolájának kisdiákja lett,1 majd a hajdani ferencesek által a 17. században létrehozott csíksomlyói római katolikus gimnázium diákja 1907-től 1909-ig. Ösztöndíjas tanulója az 1909–1911 között felépült Római Katolikus Főgimnáziumnak, mely ma az ő nevét viseli. (Csíksomlyó 1959 óta Csíkszeredához tartozik közigazgatásilag.) 1914-ben már Gyulafehérváron találjuk, a főgimnázium tanulójaként; ez az időszak minden bizonnyal meghatározta a pályaválasztását. Az érettségit a háború első évében tette le, 1915. június 12. után már be is vonult önkéntesként a székelyudvarhelyi 82-es gyalogezredbe. A termetre közepes, szikár, átható tekintetű ifjú először tizedes, azután hadapródjelölt lett, hamarosan beosztották az olasz frontra induló egységbe. A doberdói harctéren már szeptemberben megsebesült. Átesett egy tisztiiskolai képzésen, nemsokára visszakerült Erdélybe, 1917. decemberig az Ojtozi-szorosban teljesített katonai szolgálatot, második sebesülése után hadnaggyá léptették elő, 1918 nyarán már az Alpokban szolgált. A háromszori sebesülése után is szótlanul tűrte a legnagyobb fájdalmakat, fáradalmakat, s amikor neki lehetett volna súlyos panaszra oka, akkor is másokat vigasztalt. 1918. december 1-jén Kolozsváron megalakult a Székely Hadosztály Erdély védelmére. Ettől kezdve Márton Áron részt vett a tiszai hadműveletekben, Kratochwill Károly különítményében, ám ellenállásuk nem sokáig tarthatott. Miután a Székely Hadosztály letette a fegyvert, Márton Áron társaival együtt román fogságba esett, a brassói Fellegvárból mehetett haza júniusban szüleihez. Szülőfalujában a fogságot viselt hazatérő hadnagyot „Fogoly úrnak” nevezték, még püspökké kinevezett korában is a falu öregjei így szólították meg. „Nomen est omen” – mondhatnánk, ki gondolta volna akkor, hogy az ifjú hadnagyra majd egy hosszan tartó, embert próbáló igazi fogság vár, melyben az életben maradás a tét. Tartalékos katonatisztként szerelt le, ám egyre erősödött benne a vágy, hogy mások segítésére áldozza életét, küldetést, elhivatást érzett a papi pálya iránt. Erről vallotta: „Egyetlen út, amelyen járnom szabad. Egyetlen hely, ahol beteg népemen segíthetek. (…) Így akarom, és fogom szeretett vallásomat és népemet szolgálni.”
Kétévi gondolkodás után, amikor látta a Trianon utáni a kisebbségi lét perspektíváit, tudta, hogy útja az erdélyi nép szolgálata. 1920-ban belépett a gyulafehérvári papneveldébe. Az akkori püspök, Majláth Gusztáv Károly szeretettel fogadta. Előmenetelét sokan segítették, akik bíztak benne, a püspök 1924. július 6-án szentelte pappá. Első miséjét szülőfalujában, Csíkszentdomokoson, a Szent Domokosnak szentelt barokk templomban mutatta be. Virággal volt tele a templom és a kicsi szülőházához vezető út. Kezdetben Gyergyócsomafalván káplán volt, az iskolában hittant tanított. Szerette a gyermekeket, tanítványai rajongtak érte. Az egyik kis tanítványa a bűnbeesésből felelt az osztályban. A káplán feltette a kérdést: „Mit mondott az angyal, amikor Ádámot kereste?” „Ádám, azt a csillagodat, hova bújtál el?” – válaszolt a gyermek. Marosvásárhelyen a katolikus gimnázium hittantanáraként önképzőkört szervezett, a diákokkal megismertette Ady költészetét. Később Majláth püspök mellett levéltáros, és volt idő, amikor Kolozsváron ő volt az egyetemisták lelkipásztora. 1931 novemberében püspöke kíséretében Rómában járt, a Szentszéken, az egyetemista ifjak szónokaként. XI. Pius pápa felhívta a figyelmét az ifjúság szeretetére és nevelésére, mint a korszak legfontosabb feladatára. „Erre a munkára adom különös áldásomat, ebben a munkában kísérjen mindnyájunkat a jó Isten áldása” – mondta a pápa.
Márton Áron a katolikus egyház minden területén kapott feladatot: magyar nyelvű pedagógiai folyóiratot szerkesztett, népművelő rendezvényeken vett részt, néptanítók továbbképzését szervezte meg, már 1932-től jelentek meg írásai Tollhegy címen az Erdélyi Tudósító című társadalmi, tudományos és hitbuzgalmi szemlében. Híre külföldön is növekedett, az 1933-ban Gyergyószentmiklóson rendezett nemzetközi katolikus nagygyűlésről a Schöner Zukunft német lap írta: „Erdélynek új apostola támadt, aki korának és népének életkérdéseit képviseli, mutatja népe felemelkedéséhez az életutat.” 1938-ban kinevezték a kolozsvári római katolikus Szent Mihály egyházközség plébánosává. „Nagy időkhöz nagy nemzedék kell” – mondta Márton Áron 1935-ben az Egyházmegyei Tanács közgyűlésén az iskola és a templom körüli feladatokat számba vevő beszédében.
1939. február 12-én szentelték püspökké a kolozsvári Szent Mihály-templomban. „A felebaráti szeretet parancsának nyílt vállalása és érvényesítése ma inkább kötelességünk, mint nyugalmas időkben. … Akkor Krisztus papjainak elutasíthatatlan kötelessége, hogy az igazság mellett kiálljon, és az emberben – bármilyen hitet valljon és nyelvet beszéljen – testvérét nézze” – vallotta, és élete végéig meg is tartotta. A főpásztor üdvözlésén és a díszebéden jelen voltak szülei is Csíkszentdomokosról. Márton Áron püspöki címerének középpontjában egy magányos fenyőfa áll a Békás-szoros sziklacsúcsán, ez a székely életfa, mely ellenáll a viharnak és minden zord időnek. Zöld színe a reményt jelenti, a háttérben öt, hóval borított hegycsúcs jelzi a Székelyföld havasait, a Nap és a Hold a régi székely címerből valók, kettejük között a PAX szimbólum, a felső sarokban üstökös száll („Láttuk napkeleten feljönni csillagát”).
„Vallom és hirdetem, hogy vannak olyan igazságok, amelyeknek alapján minden igaz embernek találkozniuk kell. Ahogy Erdély földjén a hegyek a völgyekkel, a mezők erdőkkel, hófedte síkságok a bércekkel váltakoznak, éppúgy váltakoznak a népek Erdély földjén, ahol három nyelven beszélnek és hat, hétféle szertartás nyelvén imádják Istent, de van a krisztusi evangéliumnak ereje, mely hozzásegít ahhoz, hogy különféle ellentétek összhangban oldódjanak fel, és a testvéri együttműködés útját egyengessék” – vallotta Márton Áron.
Az 1940. augusztus 30-i, második bécsi döntés nyomán Dél-Erdély, tehát Gyulafehérvár, a püspöki káptalan Romániában maradt. Márton Áron a papneveldét Kolozsvárra költöztette át. A püspök Gyulafehérváron, a román oldalon maradt, mert látta, hogy ott lesz rá nagyobb szükség. A kolozsvári püspöki teendőket Sándor Imre vikáriusnak adta át. Márton Áron tudta, hogy a Dél-Erdélyben maradt 230 ezer magyarra és 300 ezer németre nehéz napok várnak. „Úgy becsülnek meg, s az idők mérlegén annyit nyomunk, mennyi értéket önmagunkban, magatartásunkban, feladataink teljesítésében felmutatunk” – nyilatkozta a püspök. Beszédeiben összekapcsolta a katolikus hitet és a nemzeti érzést. A szószékről tiltakozott az ellen, hogy minden elkövetett bűnért a magyarok lennének a hibásak. Mondta később is, 1946. április 7-én a kolozsvári Szent Mihály-templom körül tartott körmenetben: „Itt az igazságról és a népek becsületéről van szó, s a felelős főpásztor a kérdés fölött nem térhet hallgatással napirendre.” Budapesten kilincselt az Észak-Erdélyben maradt románokért, akik félve a magyar hatóságoktól Dél-Erdélybe készültek átköltözni, és sokan át is költöztek. Háborús évek következtek, a püspök a Tg. Jiuban raboskodó magyar honvédeknek az internálótáborba segélyeket küldött, a Dél-Erdélyben maradt magyarokat megvédte a túlkapásoktól, a nélkülözőket élelemmel és ruhaneművel segítette. A német megszállók 1944. március 27-én bevonultak Kolozsvárra, az erdélyi Gestapo székhelyét ide helyezték. A zsidóság összeírása és gettóba zárásának napjaiban a püspök szentbeszédében ítélte el az ország zsidóságának elhurcolását. 2000-ben, az egykori helyszínen Jakubinyi György gyulafehérvári érsek az izraeli Jad Vasem Intézet post mortem elismerését A világ igaz embere-oklevelét és emlékérmét vette át Márton Áron emlékére. A püspök akaratának megfelelően szervezetten végezték a zsidók mentését, bújtatták az üldözötteket. A vasgárdista szellem Dél-Erdélyben a közéletben is megnyilvánult, boltokban, hivatalokban, mindenhol ott állt a felirat: „Csak románul beszéljetek!” Rendelet született arról is, hogy a zsidókat nem lehet megkeresztelni, ez ellen a katolikus püspökök tiltakoztak a kormánynál. 1944. május 18-án Kolozsváron, a Szent Mihály-templomban kispapok szentelésén mondta Áron püspök: „Lehet, hogy a vértanúságra avatlak föl titeket. Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és a börtön nem szégyen, hanem dicsőség.”
Levélben tiltakozott a kolozsvári rendőrfőnöknél, a főispánnál, írt Budapestre is a belügyminiszternek. Volt még egy hozzá hasonló főpap, a győri püspök, a szintén erdélyi Apor Vilmos, aki többször felszólította Serédi Jusztiniánt, hogy tegyen lépéseket a zsidók elpusztítása ellen.
1944. augusztus 23-után új katonapolitikai helyzet állt elő, ismét románok kerültek hatalomra most már Észak-Erdélyben. Két román egyházfő elment Márton Áronhoz, és testvéri támogatásukról biztosították a püspököt. Ennek a kölcsönös és testvéri támogatásnak 1948-ban vége szakadt, amikor a kommunista hatalom az 1 millió 600 ezres tagságú, Rómához tartozó görögkatolikus egyházat megszüntette, és beolvasztotta az ortodox egyházba. Az előretörő szovjet hadsereg részére lefoglalták a gyulafehérvári püspökséget, a tisztek feltörték a borpincéket, esti mulatozásaikra „beinvitálták” a püspököt is, aki teljes papi ornátusban jelent meg, de nem ivott velük. Annyi becsület volt bennük, hogy nem bántották a főpapot. Szülőfaluja azonban nem úszta meg a szovjet hadsereg mögött Erdélyben atrocitások sorozatát végrehajtó gárdisták gyilkolásait.2
Ezekben a zűrzavaros és nagyon nehéz hónapokban, majd években Márton Áron az erdélyi magyarok legkiemelkedőbb szellemi vezetője volt, nemcsak a katolikusok előtt, hanem az egész magyar társadalom előtt is.
1945. március 6-án szovjet nyomásra megalakult a Groza-kormány, majd 13-án Észak-Erdélyben is visszaállították a román közigazgatást. 1946-ra olyan mértékben növekedett a kiszolgáltatottság, a kifosztás az erdélyi magyarok körében, hogy Márton Áron Petru Groza miniszterelnökhöz fordult segélykérő levéllel. Mindeközben a nagyhatalmak összeültek dönteni a szovjetek által megszerzett országok sorsáról. Az USA, Anglia, Franciaország és a Szovjetunió megfogalmazták a békeszerződés szövegét, melyet június 29-én Párizsban a békekonferencia elé terjesztettek. Ott derült ki például, hogy az új magyar kormány Rákosi vezetésével nem hajlandó vállalni az erdélyi magyarság támogatását. A tárgyalások október 15-ig tartottak, a román érdekek több esetben elhangzottak, ide-oda tologatták a román–magyar határt. 1946-ban Márton Áron vezette a csíksomlyói búcsút, olyan hatalmas gyülekezet volt ott, melyhez hasonlóra senki nem emlékezett. Égi vihar tört ki június 10-én, sötét felhők, mennydörgés. A püspök spontán beszédet mondott az égre mutatva: „A Hargita fölött fekete fellegek gyülekeznek és megdördült fejünk felett az ég. Ugyanígy Erdély ege felett is sötét felhők vannak, mert még nemdőlt el a mi hovatartozásunk.”
1945-ben Márton Áron az új országhatár kijelölésének hírére mondta: „A politikamentes és elfogulatlan történetírás feladata lesz, hogy a kettéosztott Erdély két kisebbségének egyidejű szenvedésének és annak okait feltárja és mérlegre tegye. Minket súlyos esztendők és súlyos tapasztalatai annak a végtelenül lehangoló végső következtetésnek a levonására kísértenek, hogy ahol a nemzeti érdek egyoldalú és türelmetlen eltúlzással minden más érdek fölé emeltetik, és ez a felfogás behatol a lelkekbe, ott kisebbségi ember számára szabad emberhez méltó élet nem lehetséges.”
(Folytatjuk)
Jegyzetek
1 Csíkszentdomokoson az egykori magyar királyi állami elemi népiskola épületében ma Márton Áron Múzeum működik. Láthatók itt Márton Áron életéről és pályájáról szóló dokumentumok, a pince berendezése a börtönéveket idézi fel. A konferenciáknak is otthont adó múzeumot 2020-ban, a püspök halálának 30. évfordulójára hozták létre.
2 Az 1944. szeptember elején Brassóban megalakult, Iuliu Maniu Erdélyi Önkéntes Zászlóalj elnevezésű paramilitáris fegyveres alakulat 1944. október 8-án Csíkszentdomokoson 11 helybéli ártatlan civilt gyilkolt meg.
