Szécsi Noémi: Rohadt állatok című könyvéről
Nehéz úgy politikai szatírával tömített fabulákat olvasni napjainkban, hogy akár akaratunkon kívül ne George Orwell klasszikusához hasonlítsuk azokat. Szécsi Noémi 2023-ban megjelent novelláskötetét* kezemben tartva arra gondoltam, hogy ennek az olvasmányélménynek kizárólag két lehetséges kimenetele lehet: egyenes út a csalódáshoz vagy kellemes siker. Mindkét lehetőségnek a függvénye volt (többek között), hogy mennyire hasonlít a cselekmény és szimbolika az Állatfarmban tapasztaltakhoz, hiszen semmi sem tudja úgy elrontani az aktuális irodalmi időtöltésünket, mint a plagizáló ötletszegénység, de ugyanígy teszi egyedivé és maradandóvá az intertextualitás, a kikacsintás korábbi művekre.
A szerző bevallotta a Nyáry Krisztián vezette Buksó podcast egyik adásában, hogy nem aggódott amiatt, milyen visszajelzéseket fog kapni a történetek politikai töltete miatt, sokkal inkább az foglalkoztatta, tud-e vajon újat mondani a jelen politikai helyzetéről. Átpolitizált társadalmunkban, a poszt- és metamodern irodalom létrejötte után valóban kényes téma lehet az újat mondás igénye vagy kényszere, de ez amennyire nehéz feladat, éppen annyira fölösleges is lehet. A tizenhárom novellát tömörítő Rohadt állatok bebizonyítja, hogy mellékes tematikailag vagy az allegóriák szintjén újat mondani, hiszen sokszor nem az számít, mit fogalmaznak meg egy alkotásban, hanem az, hogyan fogalmazzák meg. A mű magáért beszél, saját hangon, és azt mondja: a forma képes forradalmasítani a tartalmat. Ismerünk már szociális és politikai moralitást vizsgáló állatmeséket, többé-kevésbé burkolt társadalomkritikát, művészien tálalt rendszerbírálatot, de a sokszor elhangzott történetek is érdekesek lehetnek a nyelvezet, humor és irónia sajátos összhatásában.
Nemcsak a maga nemében egyedi a jelen kötet, hanem a szerző életművén belül is annak tekinthető. Szécsi Noémi regénnyel kezdte irodalmi pályafutását a 2002-ben publikált Finnugor vámpírral. A történet főszereplője igyekszik betörni az írott szó művelésének szakmai magasságaiba, és olyan állatmeséket próbál eladni, amelynek főszereplői a Hörcsög és a Vakond – a terítéken lévő, 2023-ban megjelent könyv novelláinak rendszeresen felbukkanó, sokszor központi figurái. A Rohadt állatok szerzője a regényeken kívül kiadta még blogbejegyzéseinek szerkesztett változatát, művelődéstörténeti könyveket publikált, és a gyermekirodalom színterén is megmutatkozott. Több mint két évtizedes irodalmi pályafutása alatt először rukkolt elő novelláskötettel, ugyanazt a sémát követve, amelyet a blogbejegyzésből született művek esetében is, csak sokkal nagyobb léptéket használva. A gyűjteményben 2004 és 2023 között született, korábban publikált vagy felkérésre írt (pl.: Mától kezdve Biokert) prózákat olvashatunk.
A felnőtteknek szóló állatmesék prológusaként a Finnugor vámpírból csent rövid jelenet szolgál, amely tökéletesen megalapozza, mire számíthatunk a továbbiakban. Adott az autokrata tendenciájú vezető, Hörcsög, aki bár megközelíti a számára fényesen csillogó személyi kultusz kialakítását, (egyelőre?) nem veti nyakig bele magát megvalósításába. Falán Rippl-Rónai függ, miközben jobb keze, Vakond, aki „a népek hajnalcsillagát”, 1848-at fájlalja, ismételten puffogtatja „nacionalista patronjait”, és rövid távú terve berúgni, „mint az állat”. Későbbiekben a patriotizmus elvétett utalásai helyett jelenünk technológiai, társadalmi elemei bukkannak fel (ilyen az iPhone, a közösségi média, a televízió, a globális kapitalizmus riogatása, a #metoo és egyebek), bár a régi nagy hősök mitizálása még visszatér.
Biró István felvétele. Kép: Kolozsvári Állami Magyar Színház
A novellákban (sokszor fajsúlyosan) helyet kapnak olyan témák, mint a politikai korrupció, a média, az igazságszolgáltatás, a művészet helyzete, a nők ügyei és jogai, a fajfenntartás és a szocialista örökség, mindez az erőteljes verbális és fizikai brutalitás eszköztárával. Ezt röviden úgy is mondhatnánk, hogy a novellagyűjtemény nagyon kelet-európai. Kiszagolhatjuk belőle a mélységes apátiát, és elrágódhatunk öröklött és örökérvényű sorsunkon, miszerint „sohasem a legrosszabb történt, hanem mindig a középszar” (45. old.).
A fenti idézet a jellem- és jellegtelen Vakond mentális bugyrából származik, aki, mint minden tisztes bürokrata, kommunikációs tanácsadó-címeres állat, abból él, hogy közel ül a mézes bödönhöz, viszont sosem tud rendesen belenyúlni. Vakond mintapéldánya az egyszeri embernek, aki egyszeri szerencséjét kihasználva megpróbált betörni a belső körbe, de sosem volt képes igazi hatalomra szert tenni (mivel a hatalom őt használja ki). Mélységesen megveti a hatalmasokat, akiknek életét és befolyását igazából irigyli, így önmagával szemben is mélységes megvetést tanúsít örökös elégedetlenségében. Vakond szolgálatait Hörcsög, az a bizonyos hatalmas veszi igénybe, és vele kapcsolatban minden nyílt titok (bántalmazó kapcsolata, korrupciója, kegyetlensége, vérszomja). Sőt, életének számos szegmense nem is minősül nyílt titoknak, hiszen amilyen magas, magának faragott trónból tekint a többi állatra, agresszióját nyíltan vállalja, posztjáról nem mozdul. Bevallotta azt is, hogy családjával együtt anyját csak akkor ették meg, „amikor az aszályos nyár után különösen kemény tél köszöntött be” (11. old.).
Az idézett kijelentés bármily megbotránkoztatónak tűnjön, szimpátiakeltés gyanánt hangzott el a Biokert Kisemlőseinek Majálisán, ahol különböző állatok a velük társított személyiségjegyek kétsíkú hordozóiként jelennek meg. Ez a jelző azonban itt nem lekicsinylő a művekre nézve, hiszen a történet, de még a műfaj sem kíván vagy enged többet. A novellák során ez alapján figyelhetünk arra, melyik állatfaj milyen embertípusnak a metaforája, viszont a szerző nem engedi, hogy elfeledkezzünk róla, valóban állatokról olvasunk (és a neveik nemcsak ismert közszereplők vagy személyiségfajták fedőnevei). Erre leginkább az élettartamok, a hibernálási időszak, az ivarérettségi mérföldkövek, a fizikai leírások alapján jöhetünk rá, nem mellékesen az író ügyesen porciózza az állatszóvicceket. A szereplők anatómiája rendszeresen visszatérő komikus hatással ruházza fel a néha komoly jeleneteket, ám a kisemlősök tettei, tevékenységei és az általuk használt eszközök kognitív zavart kelthetnek. Útszélre dobott szemétből, például régi karácsonyi díszekből vagy BKV-s bádogtáblából (a betűszó tökéletesen passzolt a Biokert Karácsonyi Vásár ünnepélyéhez) készítenek díszletet, viszont van iPhone-juk, közösségimédia-jelenlétük, tévékészülékük, sajtójuk, ezzel együtt televíziós stúdiójuk a szükséges kellékekkel. Ezt még kimagyarázhatnánk azzal, hogy talán az állatvilág saját, miniatűr technológiai céget is létrehozott, ám azzal, hogy Vakond valóban vak-e (és ha igen, mennyire?), meg azzal, hogy képes-e több mint száz évet élni, talán sosem jutunk dűlőre. A kérdések valószínűleg azért maradnak megválaszolatlanok, mert több mint egy évtized termése a prózagyűjtemény, a novellák mind különálló történetek, és nem beszélhetünk lineáris történetmesélésről, csak szatírapéldázatokról.
Ahogy említettük, az anatómiai hitelesség mindegyik történetben hangsúlyos, de talán a Gyilkosság Patkánylyukban novellában a legerőteljesebb. Itt a fent bemutatott két karakter háttérbe szorul, helyettük egy nyomozó a főszereplő, egy tavalyi alomból való mogyorós pele, akinek gyermekkora három hét alatt eltelt, és „mióta az eszét tudta – úgy két hónapja –, rendőr szeretett volna lenni” (21. old.). Az általa felderítendő ügy szexuális-politikai botrányt, ledér patkánynőket és rasszizmust is tartalmaz, és ilyen jellegű témák a kötet legtöbb prózájában fellelhetők. A rasszizmus, gyűlöletkeltés és annak éltetése és gyakorlata például rendszeresen visszatérő elem, hiszen alig van olyan közösségi esemény, amely során ne esnének egymásnak Biokert lakói. És ahol rasszizmus van, ott előítéletek is, ezeket pedig nem rejtik véka alá. A görényeket sokan megvetik, a társadalom peremére szorult patkányokat utálják, a mókusokat Vakond szerint mindenki imádja, és a közösség elfogadta, hogy a hörcsögök kimondottan agresszívek (még asszonyverő valóságshow-juk is van). Minden állatfajnak megvannak a saját attribútumai, a biokerti polgárok „nagy része gazdasági kártevő: Mások véreskezű gyilkosok. Akadnak olyanok, akikre mindkettő igaz” (42. old.).
A gyűlölet nem áll meg a faji alapú megkülönböztetésnél, ugyanis ebben az állati világban a férfiak egyenlőbbek a nőknél. A Boldog új évet! novellában a regnáló Hörcsög jelenlegi felesége családon belüli erőszak elszenvedője, és az alom körüli teendőit leszámítva annyira jelentéktelen, hogy Vakond megjegyzi: „talán nem is volt neve. Méhe volt”. Saját új, még ifjú feleségében az zavarja, hogy vannak még álmai és ambíciói, és nem képes egyelőre elfogadni, hogy „úgyis biológiai küldetésének teljesítésébe fog beledögleni”. A családhoz láncolt, azt kiszolgálni hivatott és rendszeresen utódnemzésre használt nőstények mellett ott vannak természetesen a patkánynők, akik Biokert világában szexszimbólumoknak számítanak, gátlástalanok, a promiszkuitást és az incesztust nyíltan felvállalják. A zárónovellát leszámítva (ahol kutatói minőségben, akadémikusként jelenik meg egy nő) ez a két típus jelenik meg a Rohadt állatokban, és annak ellenére, hogy napjaink nőgyűlöletének valóságközeli és elkeserítő karikatúráját olvassuk, rendkívül szórakoztató jelenség, hogy egy női szerző milyen hitelességgel képes egyre-másra szórni a rezignált és szatirikus hímsovinizmust.
Az említett zárónovella az Epilógus: A nőstény meséje címet viseli, és ez az az alkotás, amely a leginkább kizökkenti az olvasót a Rohadt állatok világából. A jövőben játszódik, ahol a politikai korrektség, az állatok emancipációja és az „antihumanizmus” abszolút beteljesedett. Egyrészt, szerzői szempontból, érthető egy olyan művel zárni, ami arra keresi a választ, hogy vajon mi lesz a sorsa papírra vetett, fiktív univerzumnak, másrészt, irodalomfogyasztói szempontból ez épp a groteszk addigi varázsát töri meg. Ennek a novellának a stílusa, nyelvezete, humora nem változik az azt megelőző művekhez képest, viszont hirtelen és drasztikus a tartalmi váltás és az úgyszólván futurisztikus megközelítés.
A magyar ugar lakóinak történetgyűjteménye szatíra és reflexió. Ezek a felnőtteknek szóló állatmesék nemcsak tematikáikat tekintve, de a nyelvezet szempontjából is a „nagyobbak” szórakoztatására és elkeserítésére íródtak – de hát, elvégre, sírva vígad a magyar. És a történetek meg is követelik a verbális obszcenitást, hiszen ezek az erőszakos, rohadt állatok nem kommunikálhatnak virágnyelven. Az állatias miliő pedig éppen megfelelő politikai és társadalmi szatíra környezetének, hiszen ösztönvezérelt élőlényekkel lehet a leghitelesebben felfokozott sarkításokat, túlzó polarizációt, szélsőséges jellemvonásokat bemutatni.
Ahogy azt írásom elején említettem, Orwell nélkül szinte lehetetlen a politika-állatok duóról beszélni (irodalmi téren, hiszen köznyelvben szokásunk). Míg az Állatfarm egy örökérvényű nostradamusi példázat a forradalmak végkimeneteléről, a politikai elit kialakulásáról és a társadalmi egyenlő(tlen)ségről, addig Szécsi Noémi könyve korhatáros fekete komédiaként illusztrálja jelen politikai rendszereink rothadásának megnyilvánulásait, olyan tónusban, amely a könyv minden oldalán képes gyötrelmes rácsodálkozásainkat a humor fájdalomcsillapító hatásával feloldani.
*Szécsi Noémi: Rohadt állatok. Magvető Kiadó, Budapest, 2023.
