Bolyai Farkas és Gauss nőkről vallott nézetei

Érdemes részletesen kifejteni Bolyai Farkas és Carl Friedrich Gauss nőkről vallott nézeteit1. Gondolataikat egymással folytatott levelezésükben őszintén megfogalmazták, így a Bolyai–Gauss-levelezés hiteles képet nyújt arról, miként vélekedett e két nagy tudós a gyengébb nemről. Gauss a következőt írja Bolyai Farkasnak Braunschweigből, 1799. január 9-én:

„Eschenburg udvari tanácsosunk tegnapelőtt elveszítette 47 éves feleségét. Nagyszerű asszony volt, és kételkedem abban, hogy hosszú idő óta egész Braunschweigben volt-e valaki olyan boldog a családjával, mint Eschenburg. Bizonyos, hogy amit finoman hangolt lelkek szeretete adhat, az a legnagyobb jó, aminek halandó részesévé válhat. Ha azonban annak a férfinak a helyébe gondolom magam, ki húsz-egynéhány boldog esztendő után most egyszerre elveszíti mindenét, akkor azt állítom, hogy ő most a legszerencsétlenebb halandó, és jobb volna neki ezt a boldogságot soha meg nem ismernie. Így van ez ezen a nyomorúságos Földön, »az idő garatjában a legtisztább öröm is megleli sírját«. Mik vagyunk egy jobb jövő reménye nélkül? Engedd megtartanunk szívünk szabadságát, ameddig lehetséges és kiváltképpen saját magunkban keressük szerencsénket.”²

Ebben a részben Gauss hitet tesz a házasság szépsége mellett, amely szerinte a „legnagyobb jó, aminek halandók részesévé válhat, a finoman hangolt lelkek szeretete”. Ez szép, lírai megfogalmazás, s az is figyelemre méltó, hogy a házasság elvesztését szinte pótolhatatlan veszteségnek tartja. Gauss valóban fájdalmas tapasztalatot szerzett ezen a téren, hiszen két szeretett feleségét is el kellett temetnie.

Fiatalon azonban, amikor még legényember volt, barátjának azt tanácsolta, hogy ameddig csak lehet, őrizzék meg szívük szabadságát. Elsőként Bolyai Farkas szerelmesedett meg, s adta fel szíve szabadságát, később Gauss is követte ebben – de lássuk, hogyan alakult életük, valamint nőkhöz fűződő kapcsolatuk a levelezésük tükrében.

Gauss már 1799. december 16-án, meg­feledkezve arról, hogy januárban még barátját a szív szabadságának megőrzésére buzdította, Helmstedtből így ír: „Írd meg, hogy és még meddig gondolsz cölibátusban maradni; adj szemléletes képet házias életmódodról – és ne szűnj meg szeretni […]”³

Ekkor már Gauss megszerezte első doktori címét a helmstedti fakultás filozófiai karán, az algebra alaptételére adott tiszta algebrai bizonyításáért. Gauss egy ideig hű maradt elveihez, és szíve függetlenségével igyekezett megalkotni nagy matematikai felfedezéseit, mielőtt megházasodott volna.

Bolyai Farkas nem sokáig maradt cölibátusban, mert 1800 húsvétján, április 13-án a következőket írja Gaussnak Kolozsvárról:

„Közben én is megégettem magam egy másfajta tűznél. Van itt egy tizen­nyolc éves, az enyémhez hasonló helyzetben lévő magyar leány – többet nem is kell Neked mondanom, mint hogy én meg ő igazán szeretjük egymást. Nem éppen tündöklő szépség, de szerfelett vonzó, szelíd, nagyon finom lelkű, fortepianón is játszik, kellemesen énekel kottából és nagyon jó zenei ízlése van – már sok mindenre tanítottam, de teljessé akarom tenni a művemet. Arcképét megkapod, mihelyst lehet. 1802 előtt nem akarok megházasodni: körülményeim ezt (főképpen a leírt tűzvész miatt) nem engedik. Ha te is megnősülsz, kedvem volna néhány hétre Braunschweigbe utazni, hogy együtt örvendezzünk nőinkkel és gyerekeinkkel.

Képzeld csak el azt, mióta ez az ügy tart, többet foglalkozom poézissel, mint matematikával; oly sok verset költöttem (magyarul), hogy egész könyvecskét kitesznek. Sose szerettem még ily igazán, mint most. Ezek eddig sosem ismert mély érzelmek vethettek szikrát lelkemre, s ez ébresztett benne költői tüzet.”⁴

Bolyai Farkas szerelmes és tüzes lelkülete azonban hamar leapadt, ennek oka anyósa méregkeverése, illetve anyagi gondok, elégedetlenségek szövődménye lehetett. Ezt írja Gaussnak Domáldról, 1802. szeptember 11-én:

„A leányt, akiről írtam Neked, két évig szerettem hevesen tomboló szenvedéllyel, s ő minden üldözéssel dacolva ritka példáját adta az állhatatosságnak. Feleségül vettem, remélem, nemsokára apa leszek, s boldog férjnek tartom magam. De ne hagyd példámtól esetleg elcsábítani magad, a leányoknak akkor se higgy, ha lobogó lánggal esküsznek örök hűséget Neked; a roppant tűz leég, s a hamu sötét − ne higgy a csalóka pillanatoknak, kérd ki az idő tanácsát, milyen szép a rózsa is, s néhány óra múltán kopáran áll.”⁵

Gauss – akinek 1801-ben, Szent Mihály napján megjelent az egyik leghíresebb műve, a Disquisitiones arithmeticae – így reagált Bolyai Farkasnak a házas­életről vallott nézeteire:

„Olyannyira örvendek házi boldogságodnak. Ölelem hitvesedet, aki az élet legédesebb kincsét ajándékozta barátomnak. Azt írod, ne hagyjam példád által elcsábíttatni magam, és sajna biztos az, hogy aki házasodik, az lutrira tesz, ahol sok a kudarc és kevés a találat. Adja az ég, ha egyszer majd én is húzok, ne a kudarc legyen osztályrészem. Írd meg, ha apa lettél, fiú vagy leány tett-e azzá, és születése napját és nevét is közöld.”⁶

Bolyai Farkas 1803. február 27-én Kolozsvárról, apósa házából írja meg Gaussnak fia születését:

„Írd meg nekem postán (mert itt ezekből semmihez sem juthatok), amint csak lehet, a fontosabbat a Ceres pályájáról s az egésznek vázát. – Ezenközben én is egy új planétát indítottam el erre a világra, amelynek sem középpontját, sem pályáját meghatározni nem tudom; Isten szép fiúgyermekkel ajándékozott meg, 1802. X^Br [december] 15-én, Jánosnak kereszteltük (mert sem az én, sem a nőm családjában senkit sem hívnak így, s hogy elkerüljük először a hízelkedést, másodszor meg idővel a levelekben a konfúziót – tökéletesen meg vagyok győződve arról, hogy az apja – teremtője – én vagyok, aki a kezdetet persze össze tudta kapcsolni a véggel −, hidat verve az iszonyú mélység fölött; én szeretném, aki erős karjával körül akarja fonni őt.”⁷

Bolyai Farkas levelének további részeiben élénken ábrázolja, miként rontotta meg anyósa a feleségével való kapcsolatát: „Az asszony a pokol, melyre a derék férfiember kárhoztatott. Anyósom már az első pillanatban teljes ellenszenvvel fogadott, merőben különbözünk egymástól, lelkünkben aligha van megegyező gondolat.”⁸

Miután Bolyai Farkas ecseteli Gaussnak az apósáék házában uralkodó, szinte kiállhatatlan légkört, a házasság és általában a szebbik nem ellen is nagyon kirohan:

„Ne higgy egy lánynak se, tessék bár olyan tisztának, mint a fénysugár – szíve, mint kellemetesen tiszta talajból feltörő kristályforrás −, puha, mint a hűsítő esti lég a fülledt nyárban. Ne higgy! Alba ligustra cadunt [A fehér fagyal lehull], a fehér hó elolvad, és fekete sár marad nyomában. Úgy tetszik, kiapadhatatlan gyönyörrel olvas a szíved mélyén – kész a pokolba is követni Téged, és nélküled a mennyországot is megveti. Úgy tetszik, érti és érzi a házasság harmóniájának legfinomabb sajátosságait s ég a vágytól, hogy megrajzolja őket. Úgy tetszik, teljességgel feloldódik benned, s nélküled már érezni sem képes, csak azért kíván élni, hogy boldoggá tegyen, gyönyörűsége, hogy Te uralkodj fölötte. Lelkednek annyira lelke, amint tested a Tiéd, Neked csak akarnod kell, és pillantásod iránya megváltozik. – Ne bízz! a fény angyalának ruhái egyszer csak elszakadnak, s meztelenül áll előtted az, aki oly végtelen ügyességgel rejtezett. – Ne feledd! ha nőd (akár a hó) felolvad szerelmedben, hogy egykor legnagyobb ellenségeddé válhat. – A nő nem lát túl a jelen pillanat horizontján – soha nem ítél –, hanem a szenvedélyek hajtják. Nagyon gyakran megérzi, mi a nemes, akarja is, de erőtlen – ingatag, mint a víz. Nőmről azonban elmondhatom, hogy testileg nagyon hűséges és egyelőre nem hazudik. Amíg anyósom el nem rontotta, nagyon szeretett, és ha értelmesen nevelték volna, tán nekem is részem lehetett volna a házi boldogság szerencséjéből, melynek képe csak kínzásomra ül itt a szívemben. Ha szerencsétlen csillagod arra vezérelne, hogy egy lányt megszeress, ehhez az egyhez tartsd magad (mindent, amihez tartanod kellene, ember le nem írhatja!): csak árvát végy feleségül, aki rajtad kívül senkihez se tartozik, vagy szülei megérdemlik, hogy Isten hasonmásainak nevezzük őket.”⁹

Bolyai Farkas borongós, olykor túlzásokba eső szavaira Gauss csak akkor reagál, amikor ő maga is szerelembe esik egy fiatal lánnyal. 1803. június 20-án Braunschweigből keltezett levelében röviden utal Bolyai János születésére:

„A fiadhoz kívánok ezerszer szerencsét. Bizony csak annak, aki atya, jár a Földön a teljes polgárjog. Te most kezedben tartod egy örökké tartó lény végtelenig folytatódó sorsláncának első szemeit. Fontos és komoly, de édes hivatás. Áldjon fiad majdan Téged mint jótétének első magvetőjét!”¹⁰

1804. március 1-jén Domáldról Bolyai Farkas arról értesíti Gaussot, hogy meghívták a marosvásárhelyi református kollégium matematika–fizika–kémia professzorának. Ugyanebben a levélben közli, hogy apja, a 74 éves Bolyai Gáspár Bólyában elhunyt, és néhány sort családi helyzetéről is megoszt:

„Az iszonyú torzszülött (a féltékenység), miután családi boldogságom minden cseppjét megmérgezte, végre elkábulva elszunnyadt, és most nyugodtan élünk, mint mikor az emésztő lángok lobogása szűntén elcsitul a hamu halma − így, ezrekével összehasonlítva, helyzetünk tűrhető, minthogy nőm igen szemérmetes asszony, fiunk pompás gyermek, ébresztő sugara lelkünk éjének.”

Gauss 1804. június 28-án kelt válaszlevelében megírja, hogy az ő szívében is „fészket rakott a szerelem édes madara”, s közben bírálja Bolyai Farkasnak a nőkről vallott felfogását.

„Olbersnél, ismerőseim közül az egyik legszeretetreméltóbb embernél, és Schröternél voltam egy hónapig Brémában és Lilenthalban, négy hónapot pedig Gothában időztem. Itt sok barátra találtam. A legszebb azonban ezek közül egy gyönyörűséges leányka, aki egészen olyan, mint amilyennek életem társát mindig is elképzeltem. Csodálatos szép Madonna-arc, tükre a lélek békéjének és egészségének, gyengéd, némiképp ábrándos szemek, hibátlan termet, és ha ez még nem volna elég, mindehhez világos értelem és művelt beszéd is hozzájárul, és ha ez még kevés volna, egy csendes, derűs, szerény, szűzies angyali lélek, amely egyetlen lénynek sem tud ártani, és ami a legjobb, idegen tőle a kacérkodás és a tündökölni vágyás. E szende teremtés iránti érzelmeimet azonban csak akkor fogom szabadjára engedni, ha reményt látok arra, hogy egészen boldoggá tudom tenni, mint amilyenre érdemes. Az egyoldalú boldogság nem boldogság”.

És íme, Gauss levelének minket most leginkább érdeklő része: az utóirata:

„Utóirat. Hogy címedet keressem, ismét elővettem utolsó előtti leveledet (valamennyi leveled megvan). Ördög és pokol! Jéggé dermedek a képtől, amelyet az asszonyokról festesz. Mily sötét démon vezette tolladat, amikor ezt írtad:

»Ne higgy egy leánynak se, tessék bár olyan tisztának, mint a fénysugár, szíve kellemetesen tiszta talajban feltörő kristályforrás, puha, mint a hűsítő esti lég a fülledt nyárban. Ne higgy.« »A fehér hó elolvad, és fekete sár marad nyomában.«

Barátom. E tulajdonságok idegenek az én Johannámtól (így nevezik őt, mint a te János fiadat). De őrá az öröklétig soha nem illő a Te szörnyűséges festményed. Tudj tehát még többet. Már egy esztendeje ismerem. Csendes erényei ugyan már akkor megragadtak, amikor először láttam, azonban mindig csak egészen hűvösen, messziről figyeltem, és csak a minap közeledtem hozzá jobban. Meggyőződésem szívének jelességéről nem szenvedély általi ámítás eredménye, hanem elfogulatlan megfigyelésé.

De befejezem. Ha közelebbi kapcsolat fejlődne ki közöttünk, akkor annak idején többet tudsz meg felőle, ha nem akarja a gondviselés, akkor amúgy sem érdekes számodra a képmása. Bár lenne a Te asszonyod megint egészen az számodra, mint ami kezdetben volt neked.”¹¹

Bolyai Farkast nem hatotta meg Gauss lírai, szerelmes vallomása – továbbra is kitartott borús házassági nézetei mellett. Mindazonáltal régi jó iskolapajtásának finom erdélyi bort igyekezett küldeni:

„Menyegződ napján ez a bor férfias vonással ruházza fel az édes érzelmeidet (et prisci Catonis saepe mero incaluit virtus [Catóban is gyakran bor hevítette a bátor érzést]), habár egy ilyen istennő, ha az eredeti csupán árny­képe volna is a képnek, melyet Te rajzolsz, akinek egyetlen gyújtó pillantása minden férfi érzelmeit lángra tudná lobbantani, magát Szókratészt sem hagyta volna hidegen. Adja az ég! hogy rajzolatod találó legyen; akkor azok a pillanatok, mikor Te a bájos lényt átkarolod, majd mikor apja leszel egy gyermeknek, aki apja folytatása, szerencsekívánságaim szakadatlan sorának kíséretében ékszerként fognak ragyogni azok a pillanatok, amikor először látod benne felragyogni a férfi isteni arcvonásait, mint a fenséges Nap sugarait hajnalhasadásakor, és meglátod amint a nagyság szunnyadó csírái hatásukra szárba szöknek. – Nagyon vágyom látni lánykád arcmását és a Tiédet, de valótlan nem kell.”¹²

Bolyai Farkas válaszában tovább folytatja a szerelem és a házasság elleni agitációját:

„A szerelem egy lázas látomás, s az értelem aszerint ítél, amit befogad – csak amikor a nappal földi gondjaink veteránhadával köszönt be hozzánk, csak akkor eszmélünk rá arra, hogy mindez álom volt csupán – kedves álom, mely örökre eltűnt. – »Ha az emberek olyannak ismernék egymást, amilyenek, nem volna szerelem a földön«, mondja Rousseau – legalábbis, amint közel kerülnek egymáshoz, nyoma vész, mint a szép szivárványnak.”¹³

Véleményem szerint Bolyai Farkas ebben a levélben túllépi az illendőség és a jó ízlés határait, amikor olyan lelki tanácsokat ad Gaussnak, amelyek nem tartoznak rá. Levelének folytatásában ugyanakkor elküldi Gaussnak a párhuzamosok bizonyításával kapcsolatos vizsgálatait, és kéri régi barátját, hogy bírálja meg azokat a lehető legkíméletlenebb őszinteséggel.

Gauss 1804. november 25-én kelt válaszában szűkszavúan közli, hogy három nappal korábban, november 22-én eljegyezte imádott Johannáját, majd részletesen kitér Bolyai Farkas párhuzamosokról írt tanulmányának bírálatára.

Ezután levelezésükben háromévnyi szünet következik, amelyet csak 1807. december 18-án tör meg Bolyai Farkas. Innen fogva azonban egyre kevesebb szó esik a szerelemről és a nőkről. Gauss figyelmét főként tudományos kutatásai kötötték le, míg Bolyai Farkast az anyagi gondok és a mindennapi élet nehézségei távolították el a rendszeres levélírástól.

Amennyiben szeretném bemutatni a nőkről és a „szebbik nemről” vallott nézeteiket, nem kerülhetem meg Bolyai Farkas egyik sértő, már-már otromba hangvételű levelét sem, amelyben arra kéri Gausst, hogy fogadja be fiát a családja körébe, és gondoskodjon egyetemi neveltetéséről, továbbképzéséről.

1816. április 10-én például így ír Gaussnak Bolyai Farkas:

„1° Van-e leányod, aki akkorra (reciproce [kölcsönösen]) veszélyessé válhatnék? Persze a fiatalságnak meg kell vívnia e csatát, és csak kis részben köszönhető a józanságnak, ha a vak golyótól találva nem nyomorékul ébredünk elíziumi álmainkból…

2° Egészségesek vagytok-e, nem szegények, elégedettek, nem mogorvák? Kiváltképpen a feleséged kivétel-e nemében? Nem változékonyabb-e a szélkakasnál? És előre nem kevéssé kiszámítható, mint a barométer változásai?”

Olyan kérdések ezek, amelyeket ma sem illik feltenni, még egy régi barátnak sem. A 19. század elején pedig egy német polgári család körében végképp nem volt helyénvaló efféle érdeklődés. Mi köze volt Bolyai Farkasnak ahhoz, hogy Gauss felesége milyen kedélyű? Vagy Gauss magánéletéhez egyáltalán? Ráadásul még azt is megkérdezi, nem olyan-e a felesége, mint a szélkakas. Legyünk őszinték: erre a levélre a legjobb válasz valóban a hallgatás lett volna.

Érdemes röviden áttekinteni Gauss családi életét is, hogy lássuk, mennyire goromba volt Bolyai Farkas kérdése. Gauss 1809. október 11-én elveszítette imádott feleségét, akivel mindössze négy évig élhetett együtt. Két árvát hagyott maga után: egy fiút és egy lányt. Gauss tíz hónapig volt özvegy, majd 1810. augusztus 4-én feleségül vette Minna Waldecket. Bolyai Farkas otromba kérdése tehát, miszerint a felesége változékonyabb-e a szélkakasnál, feltehetően már Minna Waldeckre vonatkozhatott. És kik lehettek azok, akikről azt írja, hogy mogorvák, elégedetlenek és szegények?

Gaussnak az első házasságából, 1808-ban született egy lánya, Minna, aki mindössze hat évvel volt fiatalabb Bolyai Jánosnál – köztük valóban kialakulhatott volna kölcsönös vonzalom, s így az együttlétük „reciprok módon” veszélyessé válhatott volna. Gauss második lánya, Therese 1816. június 9-én született, majd 1817-ben magához vette idős édesanyját is, akiről haláláig gondoskodott. Édesanyja, Dorothea Gauss (1743–1839) magas kort élt meg, szinte teljesen megvakulva hunyt el 1839. április 18-án, 96 évesen.

Összefoglalva: 1816 után közel másfél évtizedre megszakadt Gauss és Bolyai Farkas levelezése. Talán Bolyai Farkas is rájött, hogy felettük is eljárt az idő; Gauss egyre inkább családjához kötődött, és eltávolodott ifjúkori, túlzásokba eső barátjától. Az is lehet, hogy Farkas belátta: 1816-os levelének hangneme nem volt éppen illendő, hiszen 1831-ben már egészen más tónusban írt neki. Attól kezdve leveleikben nem találjuk többé azt az intim hangot, amelyben nőkről és a „gyengébbik nemről” vallott érzelmeiket osztották meg egymással.

Tény azonban, hogy Bolyai Farkas lehangoló és elítélő nézeteit a nőkről tovább vitte saját túlfűtött stílusában – sőt, még fia, János ellen is hasonlóan goromba (és hamis) kifejezéseket használt. 1835-ben például így írt róla: „a fiam hálátlan, haramia, és fél, hogy megbolondul, mint az anyja!”

„A legsúlyosabb csapás azonban, ami megtörte szívemet, a fiam szinte hihetetlen hálátlansága, akiért annyit (olykor túlságosan sokat) tettem; évek (de legkivált a közelebb múltnak) óta az ő mártírja vagyok. Végül kénytelen voltam őt az atyai körből száműzni. S minthogy szívem lágyságát legyőzve megkeményítem magam, most kezd megtérni. A legrosszabb az, hogy öccsének is ellensége, s ha én meghalok, árva az ő karmai közé kerül. Minden tehetsége mellett iszonyúan lobbanékony és bosszúvágyó katona, s semmiségekért is huzamosan haragtartó, vagyis mindenütt kiállhatatlan. A legkevesebb az, hogy Lear szerepét játszatja el velem. Sokszor véltem Franz Moorhoz hasonlónak vagy bolondnak (mint anyja volt).”¹⁴

Bolyai Farkas Jánosról tett megjegyzései túlzók és igazságtalanok. Mindenekelőtt azért, mert János édesanyja, árkosi Benkő Zsuzsanna nem bolondult meg: hosszas, súlyos szenvedések után hunyt el, de elméje végig ép maradt. Ugyanígy túlzás volt fiát „Franz Moor-féle haramiának” nevezni.

Bolyai Farkas nőkről vallott nézetei sajátosak: érzelmileg túlfűtöttek, tele vannak túlzásokkal, és amolyan igazi Bolyai Farkas-i stílusban íródtak. Gauss ezzel szemben a „gyengébb nemről” egy 19. század eleji német polgári szemléletet tükrözött, természetes, józan és visszafogott álláspontot.

(A szerző kéziratát idén januárban adta le szerkesztőségünknek. Írása azóta önálló kötetében is megjelent: Oláh-Gál Róbert: Bolyaiak a történelem sodrásában. ProPrint Kiadó, Csíkszereda, 2025.)

Jegyzetek

1    Oláh-Gál Róbert Bolyaiak a történelem sodrásában (Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2025) című kötetének az előzetese, amely az MTA Domus alkotói ösztöndíjának keretében készült (szerződésszám: 51/6/2024/HTMT).

2   Bolyai Farkas és Carl Friedrich Gauss levelezése. Bolyai Kiadó – MTA Könyvtár és Információs központ, Budapest, 2015. 13–14. o.

3   I. m. 34. o.

4   I. m: 35–36. o.

5   I. m. 38. o.

6   I. m. 41. o.

7   I. m. 43. o.

8   I. m. 44. o.

9   I. m. 45–46. o.

10  I. m. 48. o.

11  I. m. 55. o.

12  I. m. 56–57. o.

13  I. m. 56–57. o.

14  Benkő Samu (szerk.): Bolyai-levelek. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2002. Bolyai Farkas levele Gausshoz, Marosvásárhely, 1835. április 20., 182–183. o.