Egy éjszaka a Darvay-kúriában

A szamoskrassói Bem-emlékház története

Az első világháborút követő hatalomváltás Erdélyben, akárcsak a többi elcsatolt területen, egy teljesen új, a korábbival szöges ellentétben álló emlékezetpolitikát hozott. Ennek köszönhetően számos közterületet átneveztek, a millenniumi és honvédemlékművek pedig egymás után semmisültek meg. Mivel a honfoglalás évfordulójára állított, Brassó melletti Árpád-szobor még 1913-ban elpusztult, így az új hatalom az Erdélyben található 1848–49-es emlékhelyeket kezdte felszámolni.Ez objektumtól függően jelenthette annak eltávolítását, szétverését, ledöntését vagy felégetését, amire egyaránt volt példa, az ismeretlen tettesek pedig sosem kerültek elő. Ígysemmisült meg például a nagykárolyi és marosvásárhelyi Kossuth-szobor, a jósikatelepi Vasvári-kápolna, a vízaknai honvédemlékmű, Bem kolozsvári, újszentesi és brassói emléktáblája, marosvásárhelyi szobra, valamint a Piskin található emlékoszlopa, és még lehetne folytatni a sort. De az újjászerveződő erdélyi magyar közösségek 1989 után ezeket is elkezdték pótolni, így Kolozsváron és Brassóban másik táblát helyeztek ki, míg Piskin megjelölték az egykori Bem-oszlop helyét.¹ Nem egy esetben pedig teljesen új emlékhelyeket hoztak létre, mint például Szelindeken, Fehér­egyházán, Székelykeresztúron, Berecken, Körösfőn vagy Kézdivásárhelyen. Ezek legtöbbje a lengyel tábornok erdélyi tevékenységét idézi fel, vagy a mellette szolgáló Petőfi Sándor szabadságharc alatti életútját. ²

Szamoskrassó szintén az 1989 után kialakított emlékhelyek közé tartozik. 1848 decemberében az erdélyi frontra induló Bem tábornok egy éjszakát töltött a faluban, Darvay Ferenc alispán vendégeként. Bár az esemény idővel feledésbe merült, a szatmári magyar lokálpatrióták az 1990-es években ezt újra felfedezték, majd egy Bem-emlékhelyet létesítettek az egykor szállásként szolgáló kúriában. Írásomban ennek történetét kívánom bemutatni.

Szamoskrassó és a Darvayak

Fényes Elek szerint Szamoskrassó apró, alig 1200 főnyi lakossággal rendelkező, román–magyar falu volt az 1850-es évek elején.³ Az évszázadok során olyan családok rendelkeztek itt birtokkal, mint a Báthoryak, Bagossyak, Telekiek, Vécseyek, Degenfeldek vagy Wesselényiek. A Darvayak szintén a jelentősebb nemesi famíliák közé tartoztak, akik tekintélyes középbirtokosok és a református egyház bőkezű támogatói voltak.

Itt élt Darvay Ferenc, az 1830–40-es évek Szatmár megyei közéletének egyik tekintélyes alakja, aki volt főszolgabíró, alispán, Kölcsey Ferenc lemondását követően országgyűlési követ, majd 1841-ben részt vett a szatmári pontoknak nevezett híres reformprogram kidolgozásában. Bár a költő-politikus Kölcseyt az udvar embereibuktatták meg, a helyére lépő Darvay a közhiedelemmel ellentétben szintén az ellenzék táborát erősítette a diétán. A titkosrendőri jelentések szerint ugyanis nemegyszer hagyta figyelmen kívül a megyétől kapott konzervatív követi utasításokat, ráadásul kapcsolatot tartott fenn Kossuthtal és Wesselényivel.⁴ Teleki Sándor szerint ő volt a „prototypusa a valódi magyar táblabírónak”, akit szélsőséges hangulatváltozások jellemeztek.⁵

A szóban forgó épületet Darvay Ferenc építtette, de a halálát követően az örökösök eladták azt a Mayer családnak. Az új tulajdonos 1870-ben átépítette a kúriát, jelenlegi formáját is akkor nyerte el. Mayerék a második világháború végéig éltek és gazdálkodtak itt, majd a kúria köztulajdonba került. Volt benne községháza, bankfiók, termelőszövetkezeti iroda, szülőszoba, fogászat, gyógyszertár, betegszoba, ma pedig orvosi rendelő és szolgálati lakás. Az épület állaga idővel vészesen leromlott, de egymagában senki nem volt hajlandó belekezdeni egy felújításba. Végül az ottani református egyházközség, Csornai András vállalkozó, a Megyei Egészségügyi Igazgatóság, az önkormányzat és a helyi lakosság közös munkájának eredményeként sikerült ezt az objektumot megmenteni az enyészettől.⁶ A Szamoshát Kistérségi Társulás pedig 2010-ben, egy uniós vidékfejlesztési pályázat részeként felújíttatta a Darvay-kúriát. Ezt követően az épület lényegében faluházzá alakult, ahol a kiállítótermek mellett ifjúsági pinceklub és idősek napközi otthona is működik.⁷

Bem szamoskrassói éjszakája

Kossuth Lajos 1848. december 1-jén nevezte ki a lengyel Józef Bem tábornokot az erdélyi haderő főparancsnokává. Az ottani helyzet a dési csatavesztést követően kritikus volt. A magyar hadsereg lényegében kiszorult Erdélyből, és csak idő kérdése volt, hogy a császári haderő kelet felől támadva mikor zárja gyűrűbe a magyar fővárost.⁸ A hadszíntérre induló Bem útja Szatmárnémetin át vezetett, ahol először találkozott katonáival. A lengyel tábornok itt ismerkedett meg Petőfi barátjával, Teleki Sándorral, a „vad gróffal” is, aki ekkoriban kővári főkapitány és kormánybiztos volt.⁹ A Szatmárnémetiben, majd a Szamoskrassón történteket az erdélyi arisztokrata örökítette meg az emlékirataiban.

Bár Teleki hírből már ismerte Ostrołęka hősét, így is csalódást jelentett számára az, amikor először találkozott vele. Nem egy délceg katonát látott maga előtt, hanem csak „egy igénytelen kinézésű”, sebhelyes arcú emberkét, aki meglehetősen kellemetlen benyomást tett rá.¹⁰ A feltétlen engedelmességet követelő tábornok azonban határozottan kézbe vette az irányítást, hogy egy megfelelően felszerelt, ütőképes haderőt alakítson a megvert és demoralizált katonákból. Eltökéltségét az is jól mutatta, hogy egyik legelső dolga a sereg megtekintése volt, a piactéren rendezett szemlén pedig kiemelt figyelmet szentelt az ágyúknak, míg a tisztekkel való protokolláris ismerkedést mellékesnek tekintette. Az alacsony harci értékű nemzetőröket hazaküldte, de a közöttük szolgáló fiatalok döntő többségükben beálltak a seregébe. A tábornok késő délután Telekivel kocsiba szállt, és Nagybánya felé indult.¹¹

Éjszakára Bem az útjukba eső Szamoskrassón akart megszállni, ahol vendégfogadó híján Darvay Ferenc alispánhoz tértek be. A szeszélyes természetű házigazda szívélyesen fogadta vendégeit, vacsorát adatott, a tábornok számára pedig befűttette a vendégszobát. Bem a házigazdától írószert és egy tányér köménymagos levest kért, majd a segédtisztjével elvonult dolgozni.¹² Miközben kint folyt a beszélgetés és a kártyázás, addig a tábornok a hadsereg ügyeit intézte. A december 12-ről 13-ra virradó éjjel levelet küldött többek közt Kossuthnak, Bihar, Ugocsa, Máramaros és Szatmár megyék főispánjainak, Máramarossziget és Nagybánya városok polgármestereinek hol az utánpótlás, hol az ellátmány ügyében. Mivel egy megbízható, a helyi viszonyokat jól ismerő emberre is szüksége volt, ezért Teleki kormánybiztosi tisztségéről lemondva beállt a seregébe, ahol őrnagyi rangban élelmezési főtiszt lett.¹³

A lengyel tábornok reggel továbbindult Nagybányára, ahol átvette az ott állomásozó egységek feletti irányítást. A magyar ellentámadás december 18-án indult meg, karácsonyra pedig Bem már el is foglalta Erdély fővárosát, Kolozsvárt. Ezzel kettévágta az ellenség haderejét és elhárította azt a veszélyt, hogy a császári sereg Erdély felől indulva támadja hátba a magyar kormányt.¹⁴

Az emlékhely létrejötte

A Szatmárnémetiben élő költő, Gellért Sándor a Korunk egyik 1977-es számában vetette fel, „hogy minden helység közepén egy nagy márványtáblát állítsanak fel, amelyikre rávésnék a község, a falu rövid történetét”. Ennek kapcsán Szamoskrassót és Bemet is megemlítette, de a Ceaușescu-érában ez az elképzelés megvalósíthatatlan volt.¹⁵

Az idővel feledésbe merült eseményt Sipos Miklós, szamoskrassói református lelkész fedezte fel Teleki Sándor emlékiratában az 1990-es évek elején. Ő kezdte el szorgalmazni az esemény megörökítését és egy emlékhely kialakítását a még álló épületben, amihez méltó társra talált Kónya László, szepeskrassói történelemtanár, majd kerületi főtanfelügyelő-helyettes személyében. Elképzelésüket a szatmárnémeti Szent István Kör karolta fel Thoroczkay Sándorral az élen, mely a szamos­krassói református egyházközséggel és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel együttműködve meg is valósította ezt az elgondolást, ráadásul éppen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulójára. 1998. augusztus 23-án lengyel, magyar és román nyelvű emléktáblát helyeztek el Darvay-kúria falán, mely Bem itteni látogatásáról emlékezett meg. Az esemény súlyát jól mutatja, hogy Lengyelország és Magyarország nagyköveti szinten képviseltette magát ezen, a református egyház részéről pedig Tőkés László püspök vett részt az ünnepségen.¹⁶

De a lelkes lokálpatrióták nem érték be ennyivel, és 1999. december 12-én egy emlékszoba is nyílt az épületben. Itt többek között Bem tábornok életpályáját és erdélyi tevékenységét bemutató dokumentumok, a szamoskrassói nemzetőrök névsora, korabeli tárgyak és bútordarabok, valamint egy, az idős Kossuthról készült festmény látható.¹⁷ 2001 decemberére Kónya László kezdeményezésére újabb két helyiséget alakítottak ki a kúriában, ahol régi használati tárgyakat és néprajzi eszközöket állítottak ki, a három kiállítóterem pedig Szamosháti Tájház néven önálló intézménnyé alakult. Ennek anyaga részben Szamoskrassóból és a környező falvakból, részben pedig a Tarnówi Körzeti Múzeumból érkezett adományként. A két intézmény közötti kapcsolatfelvételben és közvetítésben komoly szerepe volt Kovács Istvánnak, az akkori krakkói főkonzulnak, aki diplomá­ciai tevékenysége mellett az erdélyi magyar–lengyel kapcsolatok ápolását is a szívügyének tekintette. Közben a Szent István Kör sikeresen pályázott az Illyés Alapítványnál, és 2002 tavaszán 100 000 forintot nyert a múzeum berendezésére. ¹⁸

A szamoskrassói emlékhely kialakításának záróakkordját Bem tábornok mellszobrának felállítása jelentette 2010 szeptemberében, amit a Szent István Kör kezdeményezett még előző év decemberében. A terv megvalósítását az egyesület mellett a helyi és a szatmárnémeti református egyházközség, valamint az önkormányzat is támogatta, bár a költségek jó része közadakozásból gyűlt össze.¹⁹ A mellszobrot Erdei István szobrászművész készítette, míg a talapzat Kovács Albert, lázári vállalkozó munkája volt. Az alkotást a kúria kertjében, a bejárat mellett állították fel, majd 2010. szeptember 5-én avatták fel, egy nagyszabású Bem-ünnepség keretében.²⁰ De a szamoskrassóiak tiszteletét a lengyel szabadsághős iránt az is jól mutatja, hogy 2012. november 25-től a falu általános iskolája Bem József nevét viseli.²¹ Ugyancsak a megemlékezések részévé vált, hogy a tanintézet diákjai időről időre előadják Elek György Erdély Magyarország kulcsa (Bem tábornok szamoskrassói éjszakája) című egyfelvonásos darabját.

A 2001-es megemlékezésen Sipos Miklós esperes egy olyan megjegyzéssel élt, hogy „a Bem-emléktábla március 15-én is ott áll, olyankor is illenék rá egy koszorú”. Bár kezdetbenez még valóban így volt, idővel komoly változás történt. A márciusi koszorúzások szintén szokássá váltak, mára pedig az egykori Darvay-kúria, mint negyven­nyolcas emlékhely, a szatmári magyar megemlékezések egyik fontos és állandó színhelye lett.²²

Jegyzetek

1    A nagyszalontai Kossuth-szobor érdekes módon menekült meg. Az 1901-ben állított emlékművet 1920 augusztusában ismeretlenek ledöntötték, a kettétört műalkotást pedig a szalontaiak a Csonka-toronyban helyezték el. A posztamens egyfajta mementóként ugyan 1938-ig a helyén maradhatott, de a királyi diktatúra bevezetését követően ezt is eltávolították. A szalontaiak azonban a talapzatot sem hagyták elveszni, és a városházán rejtették el. A második bécsi döntést követően a szobrot restaurálták, majd visszaállították az eredeti helyére, ahonnan az 1944 októberében bevonuló románok ismét ledöntötték. A szovjet városparancsnok számára viszont Kossuth neve nem volt ismeretlen, ezért helyreállíttatta a magyar forradalmár emlékművét, ami csodával határos módon mind a Gheorghiu-Dej-, mind a Ceaușescu-időszakot túlélte. Az utóbbiban ez nemegyszer szolgált a tiltakozás helyszínéül, akárcsak 1989 decemberében, 1990 óta pedig eredeti funkcióját visszanyerve ismét 1848–49-es emlékhely lett belőle. Dánielisz Endre: A szalontai Kossuth-szobor kálváriája. Honismeret, XXVII. évf. 1999. 1. sz. 56–60.

2   Szabó Zsolt: Bem József nyomában Erdélyben. Művelődés, LXII. évf. 2009. 7–8. sz. 54–57.; Oberten János: Lengyel, magyar, két jó barát. Beszélgetés Jerzy Kochanowskival, a magyarországi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnökhelyettesével. Új Magyar Szó, V. évf. 2009. 37. sz. 6.; Péntek László: Kalotaszegi adalékok 1848–49-hez. Vasvári Pál emléke. Művelődés. Melléklet. LXXIII. évf. 2020. 2. sz. 41–43.

3   Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest, 1851. I. köt. 274.

4   Völgyesi Orsolya: Vármegyei követek az 1832–1836. évi országgyűlésen a titkosrendőri jelentések tükrében. Korall, XVIII. évf. 2017. 70. sz. 89.; Kárpáti Attila István: Wesselényi Miklós kisdedóvó-alapításai. Aetas, XXXV. évf. 2020. 1. sz. 6.

5   Teleki Sándor: Emlékeim. Budapest, [1879–1880]. I. köt. 23–24.

6   Fazekas Lóránd: Szatmár megyei kastélyok és birtokok 1848–49-es vonatkozásai. In: A szabadságharc zászlaja alatt. Az 1848–1849-es forradalom a Partiumban és a Bánságban. Szerk.: Dukrét Géza. [Nagyvárad], 2000. 121–122.; A Darvay-kúria ma. Szatmári Friss Újság, IX. évf. 1998. 196. sz. 5.

7   Fodor István: Felújítják a szamoskrassói Darvay-kúriát. Szatmári Magyar Hírlap, XXVI. évf. 2008. 997. sz. 12.; Megújul a Darvay-kúria. Új Magyar Szó, VI. évf. 2010. 7. sz. 8.

8   Kovács István: Bem tábornok. Az örök remények hőse. Budapest, 2014. 117–118.

9   Teleki is ahhoz az új hivatali garnitúrához tartozott, melyet a Batthyány-kormány április folyamán nevezett ki a törvényhatóságok élére. 1848–1849. A forradalom és szabadságharc képes története. Szerk.: Hermann Róbert. Debrecen, 2009. 64.

10  Hasonló eset fordult elő Debrecenben is, ahol az utca népe a táborok helyett annak segédtisztjét, a daliás termetű Andrássy Aladárt éljenezte meg. Majd amikor meglátták a nehézkesen mozgó tábornokot, mindenki elhalkult, csak Bem botjának kopogását lehetett hallani. Kovács 2014. 128.

11  Teleki [1879–1880]. I. köt. 17–22.

12  Ezt hallva Darvay egy olyan megjegyzéssel élt Teleki felé, hogy „én nem várok valami nagy dolgokat tőle; […] köménymagos-levest vacsorál”.Uo. 28.

13  Uo. 22–33., Gacsályi Gábor: Egyház a szabadságharcban. Tiszántúl és Debrecen védelme a Szatmár megyei honvédek szabadságharcában. Theologiai Szemle, XVI. új évf. 1974. 5–6. sz. 152., Kovács 2014. 129–130.

14  Kovács 2014. 133–139.

15  „Tudják-e a krassóiak, hogy hol volt a Darvay Ferenc portája? Emlékeznek-e rá? Tudják-e, hogy Bem tábornok taposta a földjét községüknek? Ezeknek a dolgoknak a megtudása érdekes gondolatokat ébresztett bennem.” Gellért Sándor: Levél Anna-Maija Raittilának, Tapiolába. Korunk, XXXVI. évf. 1977. 1–2. sz. 104–105.

16  Sike Lajos: Történelemóra Szamos­krassón. Romániai Magyar Szó, X. évf. 1998. 2809. sz. 8.; Varga Anikó: Egyházi és világi ünnepség Szatmárnémetiben és Szamoskrassón. Szatmári Friss Újság, IX. évf. 1998. 197. sz. 8.; Szőcs Péter: Bem József szobrának avatása. Szatmári Friss Újság, XXVIII. évf. 2010. 205. sz. 7.

17  Ilonczai Tamás: Bem apó azt üzente: tartsunk össze! Romániai Magyar Szó, XI. évf. 1999. 3273. sz. 1., 4.; Kereskényi Sándor: Nagyszabású Bem-emlékünnepség Szamoskrassón. Szatmári Friss Újság, X. évf. 1999. 292. sz. 1., 4.

18  Elek Anikó: Kettős ünnepség Szamos­krassón. Megnyílt a Szamosháti Tájház. Szatmári Friss Újság, XII. évf. 2001. 290. sz. 4.; 100 ezer forint támogatás a tájház berendezésére. Szatmári Friss Újság, XIII. évf. 2002. 84. sz. 1.

19  Elek György: Közadakozásból készül a Bem-szobor Szamoskrassón. Szatmári Friss Újság, XXI. évf. 2010. 23. sz. 6.

20 György B.: Bem-szobrot avatnak. Szatmári Magyar Hírlap, XXVIII. évf. 2010. 1515. sz. 5.; Brigitta: Szoboravatás és emlékünnepség. Szatmári Magyar Hírlap, XXVIII. évf. 2010. 1525. sz. 5.; Elek György: Bem-szobor Szamoskrassón. Szatmári Friss Újság, XXI. évf. 2010. 208. sz. 5.

21  Sz. K. M.: Kötelességünk az összefogás, kultúránk megőrzése. Szatmári Magyar Hírlap, XXX. évf. 2012. 2211. sz. 1.; Mike Lajos: Bem Józsefről neveztek el iskolát Szamoskrassón. Új Magyar Szó online, 2012. november 25. https://maszol.ro/belfold/5548-bem-jozsefrol-neveztek-el-iskolat-szamoskrasson (Letöltve: 2022. február 22.).

22  Elek György i. m. 4.