Az ember gyakran visszatekint élete elmúlt éveire, történeteire, amelyek lehettek kellemesek, kellemetlenek vagy drámaiak. Amiről írni szeretnék, az a középiskolai időszakkal kezdődik. A diákot ekkor érhetik olyan események, amelyekben felelősséget kell vállalnia, és amelyek végigkísérhetik egész életén.
A középiskolák, líceumok nagyrészt városon találhatók. A faluról származó gyermekek számára kitágul a világ. Az utazások, várótermek, vendéglők, de a másik oldalon a színházak, koncertek, múzeumok – számtalan lehetőség a művelődésre. Az ismeretszerzés része az élet szélesebb és mélyebb megismerése is, ezzel együtt a társadalmi rendszer szabályaival való találkozás. Az egyik tanár, aki pártkörökben forgolódott, azt mondta, hogy írásbeli rendelet jött a városi pártbizottsághoz, miszerint meg kell változtatni a város etnikai összetételét. A rendeletet tettek követték. Az új gyárakba más megyebeli munkásokat hoztak, és lakásokkal fogadták őket. Az ilyen események eszébe juttatták a fiatalnak szülei tanácsát a hallgatásról: Vigyázz, hogy miket beszélsz, mert bezárnak. Az 1956-os magyarországi forradalom idején a diákok nagy lelkesedéssel tárgyalták az eseményeket. Az osztályba lépő tanár figyelmeztette őket, hogy csendesebbek legyenek. Azt beszélték, hogy a tanároknak nyilatkozatot kellett aláírniuk arról, hogy elítélik a forradalmat. Egy tanár nem akarta aláírni, mire egyik kollégája titokban aláírta, hogy megmentse a börtöntől.
A diákélet, a közösség kitermeli a humort is, nemhiába mondják, hogy szép a diákélet. Mivel nem volt minden tárgyból tankönyv, ezért a tanár diktáláshoz folyamodott. A gyors írás sajnos hibákkal jár. Ezért fordulhatott elő, hogy a korai magyar nyelvtöredéket a diák königsbergi lövedéknek nevezte königsbergi töredék helyett. Az osztály fergeteges kacagása valóban olyan volt, mint egy lövedék robbanása. Ilyen volt még Shakespeare Szentivánéji álom című színdarabjának címe is, amelyik Szentiványiné álma lett. A diákkori események között voltak olyanok, amelyek nem voltak dicséretesek. Ilyen volt az, amikor a diák otthonról finom falatokat hozott, és másnap látta, hogy kollégái az éjszaka alaposan megdézsmálták a szekrényébe zárt ennivalót. Izgalmas események voltak az éjszakai kiruccanások az ablakon át a közeli szabadtéri filmvetítésekre.
Az egyetemi évek elején a diák nagy ifjúsági felvonulást látott. A tömeg elején levő plakáton az ifjak kérik a Babeș és Bolyai tudományegyetemek egyesítését. Mi következett ezután? Kitalálhatjuk, hogy a vezetés és ellenőrzés az egyik fél kezébe került. A művészeti oktatásban a szocialista realizmus elméletét oktatták. Szerencsére a tanárok többsége tudta, hogy a hallgatóknak elsősorban jó szakmai tudást kell adni, az elmélet elhanyagolható. Azok a tanárok, akik azt mondták, hogy a szocialista realizmus nem járható út, számíthattak a párt és a rendszer támadásaira. Az ilyen jellegű támadások néha abszurdak voltak. Kiállításon azzal támadtak egy festőt, hogy miért ábrázol vihartört fákat, mert az nem egyezik a szocializmus elveivel.
Az egyetemi városoknak gazdag volt a művelődési élete az ifjúság szintjén is, álarcosbálok, néphagyományok bemutatásával. A színház és opera előadásaira statisztaszerepeket vállalhattak a diákok. Ez nagy nyereséget jelentett elsősorban a művelődés szintjén, mert találkozhattak nagy irodalmi és zenei szerzők műveivel. De a statiszták fizetséget is kaptak. A humor sem hiányzott a színházi forgatagban. Egyszer a statisztáknak hordágyon kellett átvinniük egy testes színésznőt a színpadon. Induláskor a hölgy rájuk szólt: Fiúk, ha leejtetek, úgy fenéken rúglak titeket… Operaelőadás közben a színpadon felborult egy kisebb állvány. Egyikünk be akart rohanni, hogy felállítsa. Az ügyelő még idejében elkapta, és elhúzta onnan. Rászólt, hogy elronthatta volna az opera jelenetét.
A balettelőadások újdonságok voltak számunkra. Egy szóló balett-táncos megkérdezett egy diákot, hogy tetszenek-e az előadások. A diák azt felelte, hogy eddig nem ismerte a balettet, de mióta látogatja az előadásokat megszerette. A balett-táncosnak tetszett az őszinte felelet.
Az egyetemek rendszerint tanulmányi kirándulásokat is szerveztek. Ilyen volt a Dunán épülő vízierőmű, a Hunyadi-kastély, a művészeti központok megtekintése. Nagybányán művésztelep működött. Ott meglátogattuk Vida Géza szobrászt, akiről az a hír járta, hogy erős kézfogása van. Erről mi is meggyőződhettünk. Mondták, hogy mikor az Avasi táncosok című szobrát faragta, végig avasi dalokat énekelt és csujogatott. Ami azt jelenthette, hogy bele akarta magát élni a szobor hangulatába.
A fentiekben leírt események a szocialista rendszer időszakában történtek. Visszatekintve elmondhatjuk, hogy az akkori rendszer és vezetőjének a fő vezetési eszköze a megfélemlítés volt. Az a figyelmeztetés, hogy „Hallgass, mert bezárnak!” valóságos tapasztalatból jött, és áthatotta az egész társadalmat. Azok az értelmiségiek, akik nem értettek egyet a rendszerrel, börtönbe kerültek vagy emigráltak. Amikor a rendszerváltás történt, egy öreg azt mondta, hogy ne várjátok a kapitalizmust, mert csalódni fogtok. Az biztos, hogy a mai fiatalok más kihívásokkal találkoznak. Ezek között a legfontosabb az, hogy minél több tudásra tegyenek szert. Az a véleményem, hogy a mai politikusok nem elég képzettek, nincs stratégiájuk az ország fejlődésére. A rendszerváltáskor mondták, hogy ötven év kell a műveltség felemeléséhez. Szerintem ez sem elég.
