Az egyenlőség ideáljának kudarca

Kolozsvár elsősorban társadalmi összetételének köszönhetően ideális táptalaja volt a reformkorban kibontakozó egyesületi mozgalomnak. A kezdeti időszakban érzékelhető euforikus hangulat, amelynek ideáljai az egyenlőségen, a szabadságon és a tolerancián alapultak, idővel egyre inkább jelentőségüket vesztették. A Széchenyi István által megálmodott, több társadalmi réteget egységesítő egyesületek/kaszinók fokozatosan az elkülönülés útját választották – legalábbis Kolozsvár esetében ez volt tapasztalható.

Az 1833-ban alapított Kolozsvári Casino alapszabálya kimondta, hogy: „A Casino művelt férfiak egyesülete, hová minden érdemes gondolkozású és magaviseletű férfi befogadtatik.”¹ Tehát a kaszinó elvileg bárki számára engedélyezte a tagságot, amennyiben az illető tiszteletreméltó (férfi)személy volt. De kik is voltak az erre „érdemesek”? Ha alaposabban áttekintjük a kaszinó névjegyzékét, akkor világosan kirajzolódik, hogy leginkább a főnemesek. Igaz, találni köztük polgári származásúakat is, de számuk a főnemesekéhez képest alacsonyabb, és a kaszinó legfelsőbb irányítótestületében semmilyen befolyásuk nem volt. Ezt támasztja alá az 1833-ban megválasztott választmányi igazgatóság összetétele is, amelyben a legfontosabb vezetői (igazgatói) pozíciókban kivétel nélkül főnemesek voltak. A választmányon belül viszont ennél valamivel már kiegyensúlyozottabb volt az arány.² Tóth Árpád kutatásai szerint ennek magyarázata valószínűleg a „társadalmi koalíció” fokozott szemléltetése volt.³ Vagyis a kaszinóalapítások korai szakaszában ügyeltek, hogy a vezetőségnek polgári tagjai is legyenek. Ebből a szempontból a Kolozsvári Casino tökéletesen illeszkedik abba az elméletbe, amelynek értelmében az újkori egyesületek egyik leglényegesebb sajátossága, hogy a rendi határokon kívüli egyesülés számára is utat nyitottak.⁴ A Casino egyik alapítója, Bölöni Farkas Sándor naplóbejegyzésében a következőket írta: „Utáltam minden privilégiumot, monopóliumot és megkülönböztetést…”.⁵ Megfigyelhető, hogy a Kolozsvári Casino ötletével előálló Bölöni Farkas értékrendjében a társadalmi egyenlőség elve valóban fontos volt. A kaszinót egy ténylegesen „sokrétű és sokszínű” társaságot egybefogó egyesületként képzelte el – ez viszont egyáltalán nem jelentette azt, hogy a kaszinó többi tagja szintén Bölöni Farkas elképzeléseit osztotta volna.

Egy valami azonban biztosra vehető: az 1833-ban megalakult kaszinó az egység jegyében kezdte működését. Az alapítás évében főnemesek, birtokos nemesek, polgárok egyaránt szerepeltek a tagok között. Az előbbi két kategória egyazon társas egyletbe tömörülése azért is érdekes, mert Wesselényi Miklós szerint ekkoriban: „…sok mágnás teli van előítélettel a nemesi rend ellen, s hogy arra megvetéssel tekint, azt, fájdalom!”⁶ Ugyanakkor jelen esetben a főnemesek és birtokos nemesek kaszinón belüli jelenlétének ténye alátámasztja azt a felfogást, miszerint Erdélyben az arisztokrácia nem zárkózott el annyira a birtokos nemességtől, mint ahogy az Magyarországot illetően tapasztalható volt.⁷

1835-ben az alapszabályokat tekintve egy kisebb módosítás fedezhető fel. Az első paragrafus kiegészítése szerint: „magánosok és önkéntesek egyenlő mértékű részvényeiből állva fenn, az egész egyetemnek sajátja; minél fogva benne senki sem követelhet külön magának valami kiváltságot vagy több jogot, mint más.”⁸ A módosítás háttere nem ismert, de láthatóan szükségét érezték, hogy a kaszinó első paragrafusán pontosítsanak, és a részvényesek közti egyenlőséget még jobban kihangsúlyozzák.

Az 1833-as alapítást követően a kaszinó körül több kellemetlen incidens adódott, ami azt sejteti, hogy az elviekben elfogadott egyenlőség a gyakorlatba már jóval nehezebben volt átültethető. Gyulay Lajos gróf egyik naplóbejegyzése az egyenlőség megsértéséről tanúskodik, amikor arról számol be, hogy a kaszinó választmányának gyűlésén nem engedélyezték a tagok (részvényesek) részvételét. „Délután a választottságnak gyűlése volt, melybe az actionariusok nem bocsáttattak be, melyért szívemből is haragudtam. Nem szeretem még egy rongyos kaszinó választottságának tirannizmusa alatt nyögni.”⁹ Látható, hogy a kaszinó vezetősége bizonyos esetekben önkényes módon lépett fel és nem biztosította a gyűlések átláthatóságát. Ugyancsak Gyulay naplójából tudhatjuk meg, hogy Wesselényi Miklós 1835-ben kezdeményezte az országgyűlés tagjainak titkos szavazás nélküli beválasztását, ezzel kiemelve és megkülönböztetve őket a többiektől. „Wesselényi egy indítványt tett, mely szerint javallja, hogy az országgyűlési tagok szívesen látott vendégei legyenek a kaszinónak, mégpedig megkülönböztetve, reájuk ne ballotiroztassék. Indítványa első ága elfogadtatott, de az ellen, hogy ballotirozás nélkül bevetessenek, első én keltem fel, és azt mondtam, hogy a kaszinóban mind egyformák vagyunk.”¹⁰ Ez esetben az volt a probléma, hogy a Kolozsvári Casino szabályzata szerint tagokat csak a választmány titkos szavazása által vagy a közgyűlés általános titkos szavazása révén választhatnak be.¹¹ Ennek értelmében Wesselényi indítványa – hogy titkos szavazás nélkül válasszák be őket – a kaszinó alapszabályzatával ellentétes volt.

Az egyenlőség elvét csorbította a Kolozsvári Casino alapszabályában rögzített 20 forintos tagdíj,¹² amely akkoriban meglehetősen magas összegnek számított. A tagdíj jelentős mértékben korlátozta a jelentkezők társadalmi „sokrétűségét”, sőt ezzel lényegében kijelölték, hogy milyen társadalmi és vagyoni hátterű személyek kérvényezhetik a felvételt. Más szóval, gondosan megszűrték a jelentkezőket: a szegényebb egzisztenciával rendelkező társadalmi rétegeknek esélyük sem volt a belépésre. Ennek tükrében nem meglepő, hogy a kaszinó részvényesei többnyire az előkelőbb, vagyonosabb társadalmi rétegek köreiből származtak. Ez viszont jelentősen befolyásolta a Kolozsvári Casino megítélését. A kaszinót a társadalmi egységesítés céljából hozták létre,¹³ ennek ellenére a városban csak „úri casinóként” emlegették, ezzel jelezve, hogy a Kolozsvári Casinót elsősorban a vagyonos főnemesek dominálták. Jakab Elek Kolozsvár története című munkájában szintén „úri casinónak” nevezte, sőt kiemelte, hogy a kaszinó elsősorban a főnemesség „alkotása”.¹⁴

A városban uralkodó társadalmi ellentétekre utal az 1837-ben megalakult Polgári Társalkodó. Már a kaszinó elnevezése is sokat sejtet az akkori társadalmi viszonyokról. A „polgári” jelző nem véletlenül került a Társalkodó elé. Az elnevezésről született döntés hátterének konkrét okai lehettek, amelyek közül a legfontosabb a társadalmi elkülönülés kihangsúlyozása volt. De miért tartották ezt fontosnak? Feltételezhetően azért, mert a reformkorban egyre erősebb öntudatra ébredő polgárság nem kívánt a nemesség árnyékában maradni, hanem politikai és társadalmi megbecsülésre vágyott. Pajkossy Gábor szerint a városokban a társadalmi feszültség következtében tömörült külön kaszinókba a helyi elit és a középréteg.¹⁵ Vagy, ahogy Novák Béla fogalmaz: „Mindazonáltal az is lehetséges, hogy maguk a polgárok sem kértek a fentről jövő »kiegyenlítésből«, és jobban érezték magukat saját rendjük tagjai között.”¹⁶ Ugyanakkor az sem kizárt, hogy pusztán a rivalizálás volt a fő ok. Reisz László tanulmányából tudjuk, hogy némelykor ez képezte az egyik legfontosabb egyletalkotó erőt.¹⁷

Mindezek ellenére Kolozsváron a városi polgárság egy része a nemesek által meghirdetett egyenlőséget kezdetben nem tekintette hiteltelennek. Ez a névjegyzékekből is jól kivehető, hiszen az alapításkor a Kolozsvári Casinónak voltak polgári származású tagjai. De természetesen e személyek nem képviselték a város összes polgárának véleményét. Márpedig a polgárság „másik” részének nem volt éppen felhőtlen kapcsolata a főnemességgel. 1816-ban például gróf Bethlen Pál és gróf Kendeffy Ádám a városi főbíróval keveredtek csúnya konfliktusba, „mely sérelmet az egész polgárság magáévá tett s érette elégtételt kívánt”.¹⁸ 1817-ben Fejér Jakab kormányszéki írnok feljelentést tett gróf Kendeffy Ádám ellen, mert állítólag az nyilvános helyen felpofozta őt.¹⁹ Itt érdemes kiemelni, hogy az a Kendeffy, aki a későbbi Kolozsvári Casino egyik alapítója lett, két éven belül kétszer konfrontálódott a város egy-egy polgárával. További ellentétek születtek abból, hogy némely, Kolozsváron élő főnemes nem fogadta el a városi tanács fennhatóságát. Ennek egyik következménye, hogy 1820-ban a városi tanács feliratban kérvényezte a királyi kormányszéknél, hogy rendeletben mondja ki: „Kolozsvárt nincs nemesi telek, hanem mindenik polgári”. De a kormányszék úgy döntött, hogy ez ügyben nem rendelkezik.²⁰ A fenti esetek kapcsán jól látható, hogy – más városokhoz hasonlóan – Kolozsváron jóval a kaszinóalapítások időszaka előtt már létezett egy főnemes/polgár ellentét, ami a következő évtizedek alatt sem oldódott fel teljesen.²¹

A Polgári Társalkodó alapszabályzata, a Kolozsvári Casinóéhoz hasonlóan, szintén kitért az egyenlőség elvére, de csak a második paragrafusban, ahol a következő olvasható: „hogy egyik tagnak sem lehet elsősége a másikkal szemben”.²² A tagfelvétel kapcsán elmondható, hogy ez nem igényelt akkora anyagi terhelést, mint a Kolozsvári Casino esetében, mivel itt mindössze csak hat forint volt az éves tagdíj. Ennek ellenére a Polgári Társalkodóba sem volt egyszerű a felvétel, ugyanis ők a meghívásos módszert alkalmazták. Tagságot csak úgy lehetett szerezni, ha a már beválasztott tagok ajánlást tettek valakire. Ezt követően az ajánlást felterjesztettek a választmánynak, amely titkos szavazás révén döntött.²³ Tehát a Polgári Társalkodóba való felvételnél, jóllehet az alacsonyabb tagdíj kifizetése könnyebben volt teljesíthető, viszont itt többnyire valamilyen kapcsolati hálóra volt szükség ahhoz, hogy a jelentkező felvételt nyerjen.

Mindkét kaszinó esetében megfigyelhető, hogy a tagfelvételnek számos kritériuma volt. Hiába hangsúlyozták az akadálytalan csatlakozás lehetőségét, ha közelebbről megvizsgáljuk a követelményeket, akkor inkább ennek ellenkezője tapasztalható. A magas tagdíj (a Kolozsvári Casino esetében), illetve az alapszabályzat, lehetwőséget adott a két társasegylet vezetősége számára a tagfelvétel szabályozására és ellenőrzésére. Más szóval a felvételt kérvényező tagokat alaposan megszűrhették. Tóth Árpád a reformkori pesti Nemzeti Casino alapszabályzatát vizsgálva szintén erre a megállapításra jutott. Szerinte a Nemzeti Casino vezetősége fontosnak tartotta, hogy a kaszinóba belépni kívánókat megválogathassák: „Ez részben abból olvasható ki, hogy alkalmazták azokat a technikákat, amelyeket az önkéntes csatlakozáson alapuló kezdeményezések Nyugat-Európában már több mint egy évszázada »feltaláltak« a befogadásra érdemesek és a nem kívánatosak közti határ megállapítására. Ez a két alapvető eszköz a részvételi költség magas szintre helyezése és a ballotage módszere, vagyis, hogy a felvétel elfogadásáról a vezetőség diszkrét titkos szavazása dönt.”²⁴ Ezen módszereket, technikákat a Kolozsvári Casino és a Polgári Társalkodó egyaránt előszeretettel használta, ugyanakkor ebből a szempontból az is megfigyelhető, hogy két társasegylet tagfelvételét meghatározó paragrafusai más reformkori egyesületek szabályaival összevetve nem mutatnak lényeges különbséget.

Jegyzetek

1 A Kolozsvári Casino részvényesei névsora betű rendel és annak szabályai. Kolozsvár, 1833. 29. (a továbbiakban:wKolozsvári Casino szabályai. 1833.)

2 A Kolozsvári Casino szabályai. 1833. 24–25.

3 Tóth Árpád: Önszervező polgárok. Budapest, 2005. 151.

4 Eőry Gabriella: Pesti Casino, Nemzeti Casino és a kaszinómozgalom. Árkádia. (http://arkadia.pte.hu/tortenelem/cikkek/eory_casino).

5 Bölöni Farkas Sándor: Naplótöredék (1835-1836). (Szerk. Szigethy Gábor). Budapest, 2003. (http://mek.oszk.hu/05800/05871/html/); Bölöni Farkas Sándor naplója. (Szerk. Jancsó Elemér) Bukarest, 1971. 49.

6 Wesselényi Miklós: Balítéletekről. Bukarest, 1833. 69.

7 Pál Judit: Unió vagy „unificáltatás”? Erdélyi Tudományos Füzetek 267. Kolozsvár, 2010. 17.

8 A Kolozsvári Casino részvényesei névsora betű rendel és annak szabályai. Kolozsvár, 1835. 33. (a továbbiakban: A Kolozsvári Casino szabályai. 1835.)

9 Kárpáti Attila István: A Kolozsvári Casino története az alapítástól 1848-ig. Korunk 2016. 11. sz. 78.

10 Uo. – végül az országgyűlés tagjait a kaszinó közgyűlése csak vendégként vette be, és nem részesítette őket semmilyen előnyben.

11 A Kolozsvári Casino szabályai. 1835. 34.

12 A Kolozsvári Casino szabályai. 1833. 29.

13 Merza Gyula: A Kolozsvári „Nemzeti (Magyar) Kaszinó” és elődintézményeinek százéves története. Kolozsvár, 1940. 6.

14 Jakab Elek: Kolozsvár története. III. Budapest, 1888. 772.

15 Pajkossy Gábor: Egyesületek Magyarországon és Erdélyben 1848 előtt. Korunk 1993. 4 sz. 106.

16 Novák Béla: Fővárosi kaszinók a 19. században. Budapesti Negyed, 2004. 4. sz. (http://epa.oszk.hu/00000/00003/00033/novak.html – letöltés ideje: 2018. május 12.)

17 Reisz László: Olvasóegyletek a dualizmusban. Könyvtári Figyelő 2007. 2. sz. 255.

18 Jakab Elek: i. m. 915.

19 Uo.

20 Jakab Elek: i. m. 915–917.

21 Az 1850-es, ’60-as években a Társalkodó névjegyzékében feltűnik egy-két főnemes is, ami a feszültségek enyhülésére utalhat. Azonban itt azt is hozzá kell tenni, hogy lehet ez csupán egy szimbolikus gesztus volt, mely kifelé az egyenlőség elvét próbálta hirdetni. Ugyanis a főnemesek tömeges csatlakozásának semmi jele nem mutatható ki.

22 A kolozsvári Polgári Társalkodó alapszabályai. Kolozsvár, 1840. 21.

23 A kolozsvári Polgári Társalkodó alapszabályai. Kolozsvár, 1840. 22–23.

24 Tóth Árpád: A pesti Nemzeti Casino reformkori társadalmi összetételének tanulságai. In: Deák Ágnes–Völgyesi Orsolya (szerk.): História mezején. A 19. század emlékezete. Tanulmányok Pajkossy Gábor tiszteletére. Szeged, 2011. 48.