Furu Árpád méltatása
2019.03.15.
Zeng a lélek
2019.10.27.Tisztelt ünneplő közönség! Hölgyeim és uraim!
Nem tudtam, mire vállalkozom, mikor igent mondtam a felkérésre, hogy ha vázlatosan is, próbáljam megrajzolni Szép Gyula szellemi portréját! Tán még sosem „rágcsáltam ennyit a ceruza végét”, mint most, még sosem tűnődtem ennyit azon, vajon a köztünk lévő szoros barátság áll-e útjában az elfogulatlan méltatásnak, vagy netán én vagyok kevés ahhoz, hogy átlássam, „rendbe szedjem” ennek a portrénak a vonásait. Végül arra jutottam, hogy sutba vágom az elfogulatlanság késztetését, és mondom a magamét Szép Gyuláról… Hangosan gondolkodom… Mivel is kezdjem?
Talán a fennvalótól adott képességeivel, azzal az ösztönös értékválasztással, amit mindig is csodáltam. Honnan tudja – kérdezem magamtól is –, honnan tudja, hogyan érzi meg azonnal az értékes és a talmi közötti különbséget? Honnan tudja, hogy „nem mind arany, ami fénylik”? Nyilván a szülői ház, az iskola, a ’60-as, ’70-es évek nehezen leírható, nehezen átélhető, nekünk akkor boldogító szellemi közege; de ez mind kevés volna, ha nem volna ott a háttérben ez a titokzatos képesség, a biztos értékválasztás képessége.
Amit ezután szóvá kell tennem, az Szép Gyula pályájának a végtelen tisztessége. Kevesen mondhatják el az erdélyi magyar közélet kortárs szereplői közt, hogy ennyire makulátlan évtizedeket tudhatnak maguk mögött. Ez a végtelen tisztesség persze csakis olyan szerénység és alázat mellett tartható, amely Szép Gyulát mindig is jellemezte.
Aztán: imponáló bátorsága. És itt nem csak arra gondolok, hogy a nagyon kevesek közé tartozik, akik szembe mertek szállni Ceaușescu ostoba és kártékony rendelkezéseivel, hogy mert jogot követelni a jogfosztottság éveiben, hogy mert magyar értéket képviselni, közvetíteni a „lefüggönyözött” korban, amikor a többség csak suttogott. S aki akkor bátor volt, „úgy maradt”! Mert az utóbbi 28 év bizony sok bátorságot követelt, és ő elég bátor volt, hogy a maga útját járja.
Most következik bámulatos elkötelezettsége. Család, nemzet, nemzetiség. És a nép, az istenadta népi gondolat. Szép Gyula mindig természetes egységben látja és láttatja a magyar paraszti és polgári kultúrát, neki alapkoncepció ez az egység, nemzeti ügy; ő nem vesz tudomást holmi népi-urbánus szembenállásról, műbalhénak tekinti, és jó oka van rá. Teheti: mesterei közé sorolhatja Jagamas Jánost és Kallós Zoltánt!
Egész lényét áthatja a szolgálat. Az önzetlen, sosem hivalkodó, magát mindig háttérben tudó szolgálat. A kultúrigazgató és a kontrás, az elnökhelyettes és az operadirektor egy és ugyanaz a személy: a magyarság szolgálatára szerződött szolgálattevő végvári vitéz. Százakra tehető azoknak az erdélyi magyar alkotóknak és előadóknak a száma, akik részben-egészben neki köszönhetik pályájuk egy-egy fontos építőkövét. És hányan vannak, akik erről gyorsan meg is feledkeznek… De ezzel őt nem lehet megbántani. Sztoikus állhatatossággal újra segít, ha szükség mutatkozik.
Bölcs belátásának köszönheti, hogy szeme előtt kitárul az erdélyi magyar kultúra és művészet csaknem teljes panorámája: nemigen van más, aki hozzá hasonlóan tisztán látja az összefüggéseket. Politikai szerepvállalása is azt szolgálta, hogy újra és újra segíthessen, miközben eszméiből jottányit sem engedett soha.
Szép Gyula legjobbjaink közül való! Foglaljuk csak össze, amúgy tanárosan: tehetség, tisztesség, elkötelezettség, koncepció, bölcsesség. Ennyi!
Isten áldja Szép Gyulát!
(Elhangzott Kolozsváron, 2018. április 7-én a díj átadó ünnepségén.)
