Tompaháza, egy kis falu a dél-erdélyi szórványban

Tompaháza és Marosújfalu, ha e két nevet említjük, kevesen tudnak valamit e Fehér megyei településekről, melyek átvészelték eddig a történelem nehéz pillanatait, jövőjük viszont – megannyi szórványtelepüléshez hasonlóan – kérdéses. Tompaháza sorsa híven példázza bármelyik erdélyi szórványfalu viszontagságos történetét, népességi átalakulását, gazdasági életét és bizonytalan jövőjét.

A nagyenyedi Őrhegyről előrepillantva, a Maros bal partján, közel az említett városhoz, Csombordról dél fele kanyarodva áthaladunk Enyedszentkirályon, ahol megcsodálhatjuk a gyönyörű Bánffy-kastélyt, eljutunk Tompaházára.

A falu kis református templomának karcsú, fehér tornya már a szentkirályi dombról jól látható, akárcsak a görögkatolikus templom kimagasló tornya. Ha a falu történelmébe tekintünk vissza, akkor a görögkatolikus templom területén volt a régi határ, ami elválasztotta Tompaházát (tehát az Enyedszentkirályhoz közeli települést) Újfalutól, ami a szomszédos Lőrincrévéhez esik közel. Tompaháza mai román nevét (Rădești) a falu szülötte, a bukaresti szenátusban 1920-ban meggyilkolt Demetriu Radu görögkatolikus püspök emlékére kapta.

Tompaháza községet, Lőrincréve, Megykerék, Sólymos és Tompaháza falvak alkotják. A magyar szent korona országainak 1910. évi népszámlálásából megtudjuk, hogy Tompaházán akkoriban, a földbirtokos Tóth Miklós és Zsigmond (főfoglalkozásként árvaszéki elnök van feltüntetve), illetve Zeyk Dániel megyei főispán volt. Szász-Újfaluban – Maros újfalu 1910 előtti neve, szerk. megj. –, Málnási Károly, ev. református lelkész neve szerepel a gazdálkodó rovatban, mint haszonélvező, mivel a birtok a szász-újfalusi ev. református egyház tulajdonában volt. Lőrincrévén, Vikol István haszonbérlő volt a gazdálkodó, a birtok tulajdonosa, pedig Tolnay Regináld volt. Az említett gazdaságok területei a következőek voltak: Tompaházán, Tóth Miklósnak és társának 221 kataszteri holdja volt, melyből 126 hold szántóföld, 6 hold kert, 19 hold, rét, 3 hold szőlő, 4 hold legelő, 60 hold erdő, 3 hold pedig úgy szerepel, mint földadó alá nem eső terület. Zeyk Dánielnek 433 holdra terült ki a birtoka, melyből 270 volt szántóföld, 5 kert, 113 rét, 5 szőlő, 11 legelő, 25 erdő, 4 pedig földadó alá nem eső terület. Szász-Újfaluban, a református egyháznak 109 hold területe volt, melyből 58 szántóföld, 3 kert, 27 rét, 2 szőlő, 8 legelő, 9 erdő, 2 földadó alá nem eső terület

Tompaháza (mint falu) és Enyedszentkirály között egyházilag szoros összeköttetés van, mivel a két falu együtt tart fent egy lelkipásztori állást. A jelenlegi református lelkész, Ladányi Péter Sándor 2004-ben bemutatott szakdolgozatából kiderül, hogy

„Tompaházának az elnevezése eredetéről sem sokat tudunk. Van a vidék határában egy Tompa, románul Tâmpa nevű hely. Az egykor itt lakó Tompa családról kapta a nevet.” Jelenleg is, a faluban sokszor hallható, hogy a románok is említik, amikor ide vagy oda mennek, hogy Tâmpahaza vagy Ifalău, tehát a régi elrománosodott, magyar elnevezések még ma sem felejtődtek el.

Az eddig ismert történelmi adatoknak megfelelően, a faluhoz nem köthető semmilyen kiemelkedő esemény, mivel egy viszonylag kis település, hol a helybeliek békésen élik mindennapjaikat.

A falu népessége soha nem volt nagyon nagy, a régi népszámlálási adatoknak megfelelően Tompaháza magyar, illetve román etnikai adatai a következőképpen alakultak:

1850: 306 román, 28 magyar.

1880: 328 román, 10 magyar.

1890: 359 román, 13 magyar.

1900: 399 román, 15 magyar.

Az Újfalura vonatkozó adatok a következők:

1850: 169 román, 97 magyar.

1880: 208 román, 84 magyar.

1890: 330 román, 84 magyar.

1900: 297 román, 122 magyar.

1920-tól a két falu egybeolvadt, így a két nemzetiségre vonatkozó etnikai összetétel, a következő:

1920: 864 román, 148 magyar.

1930: 915 román, 106 magyar.

1941: 930 román, 111 magyar.

1966: 736 román, 75 magyar.

1977: 768 román, 81 magyar.

1992: 629 román, 82 magyar.

2002: 638 román, 66 magyar. Tompaházán jelenleg alig van 60 magyar, s a szám egy csökkenő tendenciát mutat, akárcsak a környező településekben is.

Néhány éve Lukács Ottó, az utolsó tompaházi kovácsmester elmesélte, s néhány idősebb falubeli lakos is megerősítette, hogy több mint egy évszázada, a házak alapzatához a Marosból köveket használtak, és a folyón tutajjal szállították az építkezéshez használt faanyagot. A szegényebbek szalmával fedték be a házakat, a tehetősebbek pedig cserepet használtak. Régen a közlekedéshez és persze a mezőgazdasági munkálatokhoz lovakat használtak, így a kovácsoknak sok munkájuk volt, de az évek múlásával és a technológia fejlődésével az állatok helyét átvették a gépek, így lassan a kovácsmesterekre már nem volt olyan nagy szükség. Habár a falubeliek többsége még most is foglalkozik mezőgazdasággal, a faluban még csak néhány személynek van lova, illetve szekere.

Székely Jenőtől, a tompaházi református egyház gondnokától és feleségétől, Margittól megtudtam még néhány régi falusi szokást, amelyek az idő múlásával eltűntek. Május elseje környékén vitték ki a juhnyájat a mezőre, s az első havazásig vissza sem jöttek. Régen a falu közepén, ahol a főút és a Marostól jövő mellékút találkozik, most egy kert található, de régen ott szabad tér volt, ahol a falubeliek vasárnaponként összegyűltek, ott rendezték meg a táncházat! Néhány évtizede a szüretre nagy volt a készülődés faluszerte, mivel amikor megérett a szőlő, akkor mindenkinek csak néhány napja volt a betakarításra, mivel a vincellér már nem maradott sokáig kint a falu melletti domboldalon. Ilyenkor a család apraja-nagyja indult szüretelni, s a tarisznyából nem hiányzott a friss kenyér, a szalonna, vörös hagyma, sőt a kalács sem! A ’70-es években, a Maros áradása nagy károkat okozott, a tompaházi gazdáknak ugyanis a Berek néven ismert helyen 1970-ben és 1975-ben is majdnem teljesen kárba veszett a gazdák évi termése. A mostani gátat, ami az árvíztől védi a földeket, 1976-ban emelték fel. A magyar nyelvű tanítás a falubeli iskolában az 1960-as évek elején szűnt meg, ezek után a néhány tompaházi gyerek Lőrincrévére, illetve Enyedszentkirályra járt iskolába, majd a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumba.

Amint említettem, Tompaházára Enyedszentkirályon keresztül lehetett a legkönnyebben eljutni, aszfaltozott úton, ezelőtt néhány évig, vagy a Maroson átkelve komppal, Enyedről jövet. Mindez megváltozott 2008-ban, mivel ekkor felavatták egy száz méter hosszú és négy méter széles fahidat, ami megkönnyítette és megrövidítette néhány kilométerrel a Tompaháza és Nagyenyed, illetve a Tompaháza és az 1-es nemzeti útszakasz közti távolságot. Habár a híd kizárólag személygépkocsiknak volt tervezve, néhány éve traktorok és kamionok is használták, így nagyon megrongálódott és lassan már használhatatlanná válik. Idén nyáron fogtak neki az új, korszerű betonhíd készítésének, aminek a tervek szerint 2018-ra kell elkészülnie.

A Tompaháza magyarságának kulturális életére vetünk egy pillantást, láthatjuk, hogy eseményekben nem gazdag. Kimondott kulturális rendezvény már rég nem volt Tompaházán. Vasárnaponként általában 12-15 személy szokott jelen lenni az istentiszteleteken, de van, amikor ennél kevesebben látogatják Isten házát, ünnepek alkalmával szokott a létszám 20 körül, vagy kevéssel fölé emelkedni. A templomban karácsonykor szoktak a gyerekek verseket szavalni. Az utóbbi években két-három gyerek szavalt, de ezelőtt húsz éve a gyerekek száma valamivel nagyobb volt, s ekkor még Lukács Anna nyugalmazott tanítónő készítette elő az idővel felnőtté vált gyerekeket a karácsonyi ünnepségre. Említésre méltó, hogy az augusztus 20-i ünnepséget idén Fehér megyében a Tompaháza községhez tartozó Lőrincrévén rendezték meg, ahol a magyarság száma nagyobb, mint a község központjában, s ekkor szép számú ünnepi gyülekezet vett részt a lőrincrévi református templomban tartott ökumenikus istentiszteleten, illetve az azt követő templom előtti téren tartott műsoron.

Ami a tompaházi fiatalságot jelenti, legyen az román vagy magyar, akárcsak más településen a környéken, itt is csökkenőfélben van. Sokan külföldre mentek dolgozni, s néha látogatnak haza itthon maradt családtagjaikhoz. A magyarság száma valószínűleg csökkeni fog drasztikusan, mivel ha nincs egy stabil megélhetést biztosító környezet, a fiatalok máshol keresik majd a megélhetést. De egy pontos előrejelzést senki sem mondhat, s az idő múlásával dől majd el e kis falu további története.