A közművelődés szellemi otthonosságérzetet hozhat

1.

Amennyiben a közbiztonság és közegészségügy fizikai komfort érzetünket szolgálná, a közművelődés egyfajta szellemi otthonosságérzetet szavatol. Hogy ez alatt a gyűjtőfogalom alatt mi minden értendő, arról érdemes lenne külön lapszámot, akár kerekasztal-sorozatot indítani. A téli népfőiskoláktól a nyári tematikus táborokig terjedő spektrumban bizonyára még akad néhány szelet, amelyet nem tudnánk beazonosítani, de akár hiátusokra is bukkanhat a szemlélődésről kutakodásra váltó tekintet. Ha azt mondom, hogy az amatőr, de évtizedek óta mégis pászmáját uraló helytörténész gyűjtő-kalauzoló-krónikási ténykedése többet hoz a köz konyhájára, mint egy lepályázott, ötlettelenül kipipált konferencia, gyanítom, nem ácsorgok egymagamban ezzel a sarkos, s mint ilyen enyhén didakticista véleménnyel.

2.

Helyzetteremtő időszakot vizionálok: törvényt a közművelődésről, mint megannyi nálunk előbbre való tájékon, kiszámítható állami apanázst, koherens pályázati rendszert, minősítő és rangsoroló technikákat. Ötletbörzét és kultúrbrókereket, szakmai profilt tisztító folyamatokat, és még álmodhatnék ennél vadabbakat is, de úgy tudom, itt többek fognak e három kérdésre rezonálni, és lehet, hogy érdemben, míg én a kívánalomlistámmal csak a Nagy Erdélyi Jeremiád című ópuszhoz szolgálnék újabb adalékokkal

3.

Keveset és rapszodikusan: napi sajtóban, jelesül rádióban lehozni az események-rendezvények rovatban, hogy éppen mi és mikor történik ez ügyben, nem egyéb, mint a közszolgálatiságnak megfelelni. Hogy közben kóruskoncertektől volt hangos a terem vagy az előcsarnokban kiállítások is helyet kaptak, ez rádiós kollégáim kitartásáról és vállalásairól szól inkább, én legfeljebb drukkoltam és támogattam őket. A tervekről pedig egy ideje nem szívesen beszélek. Inkább csak jelen időben épp zajló, vagy retrospektív módon már abszolvált tételek ürügyén. Ha ütik a mércét.