Szőlészet–borászat régen és ma

Egy monda szerint Érmelléken az első szőlőt Nagy Lajos király telepíttette Bihariószegen vagy Székelyhídon. Diószegi mondák szerint Bethlen Kata vagy valamelyik Rákóczy lánya adta csertölgy erdejét a diószegieknek kivágásra (maradványát Cserhátnak, Rákóczy erdejének hívták), illetve a mai szőlőhegyen az első szőlőt állítólag egy bizonyos Fay pasa ültette. 

A múlt

A szentjobbi konvent és a nemesi családi levéltárak pusztulása megnehezíti az érmelléki borvidék Árpád- és Anjou-kori jelentőségének megítélését. Vélhetően ekkor még a váradi szőlőhegyek voltak jelentősebbek, bár szőlői voltak a szentjobbi (1169-es alapítólevelű) és egyedi apátságoknak is. A Zólyomyak adománylevelei (1393–1400) már általánosságban említik uradalmuk szőlőit, illetve arról is van adat, hogy Várad 1390-ben megtiltotta az idegen borok behozatalát. Egy monda szerint Érmelléken az első szőlőt Nagy Lajos király telepíttette Bihariószegen (id. Gajgó Sándor még látta az emléktáblát) vagy Székelyhídon (erről egy százéves cikk alapján tudunk). Diószegi mondák szerint Bethlen Kata vagy valamelyik Rákóczy lánya adta csertölgy erdejét a diószegieknek kivágásra (maradványát Cserhátnak, Rákóczy erdejének hívták), illetve a mai szőlőhegyen az első szőlőt állítólag egy bizonyos Fay pasa ültette. A debreceni és egyéb extraneusok figyelme a török terjeszkedés miatt a 16. századtól irányult Érmellékre, a váradi hegyre és Tokajra. A további török terjeszkedés miatt 1660 és 1692 közt a debreceniek zöme már Érmelléken (Diószeg, Jankafalva, Vajda, Szentimre), és nem Várad, Tokaj körül bírt szőlőt. A töröknek köszönhetjük azt, hogy az érmelléki és tokaji borok a 17. században széles körben ismertté váltak. Valószínű, hogy a bornagykereskedő Rákóczy-család is hozzájárult az érmelléki borok hírnevének öregbítéséhez ezek lengyelországi és cseh-morva exportjával. A váradi törökök is felismerték az érmelléki bor értékét. A debreceniek minden évben kemény csatát vívtak a nagyvezír birtokintézőjével a diószegi bordézsma miatt. Valós adat, hogy Debrecenben ekkor szüret idején szünetelt a közigazgatás, s hogy 1692-ben Diószegen termett a Bihar megyei szőlők fele. A szőlők lakosságmegtartó ereje Tokajhoz hasonlóan nálunk is kimutatható, a térség második legnagyobb települése 1692-ben Diószeg volt Debrecen után.

Bél Mátyás (1684–1749) országleíró művében (Notitia Hungariae, 1726) a diószegi borokat a legjobbnak tartotta Biharban. Hasonlóan írt Vályi András (1764–1801) is művében (Magyar Országnak leírása, 1796–1799). Ekkori érmelléki fajták: bakator, erdei, bihari boros vagy borosfehér (boros bial), juhfark, furmint, kecskecsecsű, szagos szőlő, bodonszőlő, Jenő-szőlő, Augusta vagy gohér. Bár voltak földpincék, a borok eltarthatósága (kezelési hibák miatt) ekkor még rossz volt. Borkereskedők megpróbálták már ekkor a tokaji bort érmelléki borokkal hamisítani. A diószeg-székelyhídi görög kereskedő társaság is érdekelt volt az érmelléki borral való kereskedésben (1737-es adat).

A 18. századi európai agrárforradalom hatására a reformkorban nálunk is kezdenek megjelenni a szőlészeti újítások: megjelenik a sárga muskotály (1792), a chasselas, terjed a soros művelés és a bor seprőről való lefejtése stb. A magyar borokat az 1746-os osztrák vámkorlátozás kiszorította a Német-római Császárságból. Ideiglenesen kedvező borkonjunktúrát teremtettek az osztrák örökösödési, az osztrák–török és a napóleoni háborúk. Görög Demeter 1829-ben magyarul, Schams Ferenc pedig 1833-ban németül ismertette meg Európával újra a magyar szőlőfajokat és borokat. Schams munkájából Érmellék kimaradt (a Görögében megtalálható), azonban Tatai Ferenc piskolti és Fazekas György félegyházi református lelkészek szakmai vitája a Tudományos Gyűjtemény 1835–1837-es évfolyamaiban az előbbieknél sokkal bőségesebb és ugyanolyan színvonalú anyaggal kárpótol bennünket. Az 1850-es évektől a borkereslet ismét fellendült a franciaországi rossz szüretek, a filoxéravész, a krími háború és a kedvező osztrák vámpolitika miatt. Ezen újabb szakmai pezsgés viszonyai közt születtek Havas József, Galgóczy Károly, Gyürky Ferenc, Barta János és a tóti Bük László szőlészeti leírásai, amelyekre a bihari Érmellék vonatkozásában dr. Miskolczy Mihály és Schvartzer Viktor munkái tették fel a koronát. Az 1870-es évek a kedvezőtlen időjárás, a német vámkorlátozás (1879), a SI-mértékegységrendszer bevezetése (1875) és a filoxéravész szilágypéri kitörése (1879) miatt ismét nem voltak szerencsések.

A filoxéra (szőlőgyökértetű) 1882-ben megfertőzte Szalacs, majd 1884 és 1887 közt a bihari Érmellék központi szőlőterületeit is. A hatékony védekezések közé tartozott, ha a szőlők pusztulását szénkéneges (CS₂) gyérítéssel késleltették, illetve ha az európai nemes szőlőt a filoxérának ellenálló amerikai szőlőfajokba oltották be, de érdemes még megemlítenünk a homoki szőlőtelepítést is. Ekkor alakult ki egy új szakma: a szőlőoltás. A filoxéravész utáni érmelléki szőlőrekonstrukció apostolai közül messze kiemelkedik Nagy Gábor Érmelléki Első Szőlőoltványtelepe (Nagykágya) és Nagy Imre Noé Szőlőoltványtelepe (Szalacs). A dualizmuskori bihari Érmelléken további nagyobb szőlőoltómesterek is voltak (Bihardiószegen 15, Székelyhídon 13, Nagykágyán 6, Margittán 4, Érmihályfalván, Kiskerekiben, Érsemjénben három-három, Kólyon két, Bagaméron, Érkörtvélyesen, Jankafalván, Szalacson és Vajdán egy-egy.) Áldásos tevékenységük árny­oldala volt a direkttermők propagálása (Nagy Gábor, Sándor József, Oltásos Szűcs Sándor a Delaware-t, Székely Gábor a Noah-t vagy Novát), amelyet előbb a monarchia apparátusa is támogatott. E direkttermő fajok visszaszorítása mai napig tartó küzdelem. Újlétán Szabó Lajos, Érmihályfalván és Érsemjénben Jakab Rezső hatására Érmelléken is felvirágzott a homoki szőlőkultúra, amelyet a földreformok és az 1928-as nagy fagy tett tönkre. Újabb felvirágzása volt a kommunizmusban, azóta vegetál.

Az első állami vincellériskola

Az első, kizárólag állami alapítású vincellérképezdét Diószegen hozták létre 1870-ben miniszteri rendelettel, IX. Zichy Ferenc támogatásával, aki gyakorlati célra ajánlotta fel mintaszőlőjét. Könyvtára is működött 1872-től. Ingyenes szállást, ellátást, oktatást biztosítottak évente 24 tanulónak, napi vincelléri munkájuk ellenében. Tanonc csak 16-ik évét betöltött, elemi iskolát végzett, jó erkölcsi bizonyítványú, munkabíró, motivált személy lehetett. A tanév októbertől augusztusig tartott. Általános műveltségi és szaktárgyakat tanítottak napi gyakorlati oktatás mellett, szigorú órarend szerint. Az oktatás kétéves volt, 1880 és 1886 közt egyéves gyümölcsészeti-szőlészeti vándortanító képzést is beindítottak. Az intézmény fenntartási költségeit, beruházásait állami támogatásból (6800–8400 forint/év) és saját forrásból biztosították. A vincellériskolát 1888-ban a minisztérium a filoxéravész miatti érdeklődéshiányra hivatkozva be akarta záratni, végül 1890 után középfokú intézményként működött tovább. Sikerrel vett részt az országos kiállításokon (1878, 1885, 1896, 1899) iskolai évkönyvekkel és tananyagokkal. A dualizmuskori vincellériskolában a következő személyek voltak igazgatók: kápolnásnyéki Balassa István, Gábor József, Lomjánszky Béla, Miskolczy Mihály Pammer Jenő; illetve segédtanárok: Bucher Alajos, Draskovits Kálmán, Engelbrecht Károly, Erdős Imre, Forster Sándor, Jablonszky György, Katócz Simon, Krä(m)mer/Krémer Fülöp (Viktor), Kiss Ernő, Koritsánsky János, Morágyi István, Munkácsy József, Petrovay György, Schöner Nándor, Szabó Lajos, szemerei Szemere Bálint, Tóth Kálmán.

Diószeg szőlészeti-borászati felügyelőségi központ is volt 1886-tól, ahol 1912-ig szénkénegraktár működött. A vincellériskola tanárai és tanítójelöltjei 1882-ig sikeresen tartóztatták fel a filoxérát Szalacs és Szilágypér között. Az iskola kivette részét a rekonstrukcióból is: téli tanfolyamokon tanították a szőlőoltást, amerikai anyatelepeket alakítottak 1898-ban Margittán, Jankafalván és Örvénden. A két világháború között román nyelven folyt a tanítás tovább az Erdélyi Kormányzótanács közvetlen felügyelete alatt. Nevezetesebb tanára volt ekkor Gavril Bogdan és Romulus Boieriu. Az iskola 1920-ban 25 hektár földet kapott, majd a Mihalache-törvény értelmében megkapta az Egyed-majort is 150 hold területtel. Az intézmény eredeti helyéről átköltözött 1930-ban a Zichy-kastélyba. Kísérleti szőlőparcellát alakítottak az irányítása alatt 1937-ben, amelyet a magyar hatóságok 1940-ben felszámoltak. Az uradalmi mintaszőlő nagyrészt szántóvá vált területe visszakerült az iskola kezelésébe (1945). Az oktatás 1946-ban indult újra: román (1946–1965) és magyar nyelven (1948–1953, 1955–1960), hároméves (1946–1950, 1954–1965) és kétéves (1951–1953) tanrenddel – 1955-ig szőlészetet, utána gyümölcsészetet és kertészetet is tanítottak. A magyar tagozatot előbb Csombordra költöztették, majd újraszervezték itt is. Igazgatója lett N. David (1946–1948), majd 1948 után Tempfli János. Itt kezdte oktatói pályáját id. Csávossy György is. Az iskolát 1965-ben költöztették át végleg Szilágysomlyóra, a mostani Ioan Ossian Technológiai Líceum jogelődjével összevonva.

A diószegi Zichy-uradalom mintaszőlészete és -pincészete

Gr. IX. Zichy Ferenc (1811–1900) a diószegi uradalom átvételekor (1860) 45 hold elöregedett, gyenge minőségű, régimódi művelésű szőlőt örökölt apjától, VII. Zichy Ferenctől. Előbb megnövelte szőlőinek területét, amely 1873-ban már 102 holdat (58,7 hektár) tett ki. Az uradalmi szőlő a Kishegy legtetején (190 m) terült el, háromfelé lejtve: ideális fekvésű volt, hiszen a nap egész nap sütötte. Az egész szőlőbirtok négy fő részre oszlott 1873-ban: az országút melletti nyúlványon gyümölcsöskert és -iskola (nyolc hold), felette szőlőiskola (egy hold), a felett fajta- és kísérleti szőlők (négy hold) voltak, legnagyobb részét azonban a haszonszőlők tették ki (89 hold). A kísérleti parcellában tanulmányozta a különböző művelési módokat a hazai és külföldi szőlőfajtákon, valamint alkalmazkodó és termő képességüket. Az ültetvény felújításának keretében haszonszőlőjét 10–12 részre (egyenként tíz holdas) osztotta, amelyből minden évben 6–10 holdat rigolíroztak (az új ültetvényeket ebbe a forgatott földbe tették), és a régi tőkék termésének fokozására bevezette a trágyázást. E munkát a gróf maga felügyelte, segédje volt ebben Szoller Károly erdőmester, Krämmer Fülöp pincemester és Brükl Károly. Krämmer 1867-ben került az uradalomba nyolc nassaui vincellércsaláddal, huzalos művelést vezetett be, a Guyot-féle metszésmódot alkalmazta, új alapokra helyezte a borkezelést, ő lett Zichy borainak aranykezű vincellére 1880-ig. Zichy átalakított szőlőtábláiban 1872-re az alábbi szőlőfajokat termesztették, hazaiak: sárfehér, bakator, kadarka és juhfark; külföldiek: rajnai rizling, olasz rizling, zöldszilváni, orthieber (Ottlieb?), ropogós gyöngyszőlő (Krachgutedel), osztrák fehér, fűszeres tramini, mosler, kora burgundi, veltelini, bauzeni (Bouzzy), ruhlander, kék burgundi. A később alkalmazott 40–50 helybeli vincellért 1870-től Zichy teljesítmény alapú díjazásban részesítette fizetésük mellett. Az uradalmi szőlők termékenysége 1873-ban (leszámítva a fajtáknak megfelelő ingadozásokat) 25–30 akó/hold, vagyis 2475–2965 liter/hektár volt.

A saját borokat kezdettől fogva a Nagy-pincében (egyik szárnyában az 1240 akós Nagyhordóval, 1980-ban temették be) és Hosszú-pincében tárolták, míg a dézsmaborokat a gabonaraktár földalatti pincéiben. Külföldi eladásra, illetve haszonszerzésre saját termését használta az uradalom, míg az alkalmazottak fizetésére és a kocsmán való méretésre a dézsmaborokat. A bordézsma örökváltságával egy fontos jövedelemforrástól esett el az uradalom 1857 után. Kiút ebből a korszerű szőlészet meghonosítása volt. A diószegi Zichy-uradalom pincészete 1860-tól külön egység volt az uradalmi könyvelésen belül. A szeszes italok nyilvántartása rendkívül pontos volt. Zichy 1873 és 1888 közt befejezte a kastély délnyugati szárnya alá is benyúló, T alakú, részben földfeletti pincét (kereskedelmi pince, 15000 akó kapacitással), amelyben pasztörizálással, derítéssel, palackozással stb. készítették elő a szállításra szánt borokat. A gróf a nagytételes bor­eladást szerette: 1870-re 20 000 akó eladó bora gyűlt össze, de 1873-ban ismét 9000 akó volt eladó. Voltak ritka évjáratok, amelyeket csak magának tartott meg (az 1811-es és 1827-es bakator).

Már az 1840-es években is külön hordókban tárolták az egyes évjáratokat. Az 1860-as évekig IX. Zichy Ferenc még maga árulta borait Európában Szentpétervárig, 1870-től megbízottja Lápossy és Löbmayer volt Pesten. Az 1870-es évekig ő is csak bakatort és közönséges bort palackozott szépen címkézett üvegekben, attól kezdve fajtánként árulta őket kis- és nagytételben. Borai Amerikába és Ázsiába is eljutottak. Számtalan nemzetközi borversenyen nyert arany- vagy ezüstérmet. Magyarországon szaktekintélynek számított, akinek a véleményére odafigyeltek. Részvényes volt a Champagne-i borvidéken, Chalons-sur-Marne-ban, a Jacquesson borvállalatban. Nekifogott konyakgyártásnak is, de hamar abbahagyta – ennek emléke az emeletes pince (nem azonos a megyei út melletti nagy MAT-pincével).

Sokat könnyített a bor szállításán a vasútvonal 1887-es megnyitása. IX. Zichy Ferenctől a diószegi uradalmat fia, Tivadar vette át 1886-ban. A szőlőket ő is nagy becsben tartotta. Sajnos, a szőlőbirtok a román agrárreform hatására, 1925 után feldarabolódott, hamar tönkrement. Csak egy nyolc holdas parcella élte túl Gavril Bogdan tanító jóvoltából. A Nagyhordót a többi hordókkal együtt Ring Istvánnak (Nagyősz, Aradhegyalja) adták el 1935-ben.

A bakator tragédiája és feltámadása

Érmellék vezető fajtája évszázadokig a bakator volt: borszőlő, asztali szőlő, aromás szőlő. Dominánsan nőivarú virágai miatt nehezen porzódott be: „Ravasz a bakar, terem, ha akar” – tartották róla a helyiek. Ezért az érmelléki kisgazdák természetes házasításban, egy jellegtelen bort adó fajtával ter­mesz­tették együtt – az erdeivel. Az érmelléki bakator piros héjú, kerek szemű, míg a váradi hegy bakatorja ovális szemű volt. Bogyója korán kezdett édesedni, de lassan ért, héja vastag volt, és ellenállt a szürkerothadásnak, ezért október második felében szüretelték. Fehér bora lassan ért, 7–15 év is kellett hozzá, de a kitűnő évjáratú években legendás borokat adott, például a következő években: 1811, 1827, 1834, 1848, 1852, 1862, 1864, 1885 és 1908. IX. Zichy Ferenc csak kivételesen adott el például az 1860-as években 1811-es és 1827-es bakatorjából. Csak két típusú bor létezett az 1870-es évekig Érmelléken: a bakator és a többi fajta vegyes bora. Érdekes kivétel volt a bihari boros. Ha ezzel keverték a bakatort, attól az még bakator bor maradt. Elég gyakran fehér aszúbort is készítettek a bakatorból, minőségben a tokaji aszú után következett – a kínai császár is rendelt belőle 200 üveggel 1872-ben.

Az 1850-es években előbb az osztrák fajták, az 1860-as években a német, majd az 1870-es években a francia és olasz fajták is kezdtek megjelenni a bihari Érmelléken IX. Zichy Ferencnek köszönhetően. Ezek közül máig bevált fajtának számít a rajnai és olasz rizling. A leányka és az ottonel muskotály későbbi szerzeménye vidékünknek. Az igazi konkurenciát jobb termőképességük jelentette, illetve évjárattól kevésbé függő testes boruk. De sem ezek, sem a filoxéra és az azután tömegesen elterjedt, az amerikai alanyba oltást nem igénylő, a filoxéra gyökérkárosításának eredendően ellenálló direkttermő fajták sem törölték le azonban teljesen a bakatort a térképről.

A bakator eltűnésének fő oka a szőlőtermelők szervezetlensége, az érdekvédelem hiánya volt. A Bach-korszakban meginduló szőlészeti fejlesztések hatására egy Érmelléki Részvényes Borászati Társaságot akartak a bihari Érmellék gazdái szervezni, amelybe nem akarták az általuk lenézett szatmári Érmelléket bevenni. Két borverseny megszervezésével (1857 – Diószeg, 1858 – Debrecen) a lelkesedés ki is fulladt. Személyes sérelmek miatt IX. Zichy Ferenc sem állt a kezdeményezés mellé. A sértett szatmári Érmellék szőlőgazdái aztán külön utat jártak az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület Szőlészeti Szakosztálya tagjaiként. Hosszú távon ők jártak jól. IX. Zichy Ferenc kezdeményezésére 1862-ben végül megalakult a borászati társaság, de ennek nevében a Zichy-uradalom felügyelője vásárolta fel a szőlőt a kisgazdáktól a szőlődézsmaváltsággal kiesett dézsmaborokat pótlandó; a társaság hamar beolvadt a Bihari Gazdasági Egyesületbe. Miután IX. Zichy Ferenc konstantinápolyi követ lett (1874–1878), továbbra is minden évtizedben volt egy-két önszerveződési kezdeményezés, de egyik sem volt életképes. A filoxéra sem kedvezett e szervezetlenségnek, majd jött a trianoni döntés.

A testes, szeszes vörös borokhoz szokott román szakembereknek Trianon után szokatlan volt a savanykásabb, zamatosabb fehér, érmelléki bor, így Érmellék borászata a peremvidékre szorult a Román Királyságban. A két világháború között megindult a borászati régiók magas színvonalú talajtani, időjárási és szőlőfajtaismereti tanulmányozása. Ez Diószegen a vincellériskola irányítása alatt indult meg 1937-ben, de a második bécsi döntés ezt megakasztotta, miután a magyar hatóságok felszámolták az itteni román kísérleti parcellákat. A tanulmányozás a Román Királyságban a háború ellenére is tovább tartott, mire a háború véget ért, Románia szinte kész volt a nagy munkával, míg Érmelléken ez a munka elmaradt. Helyi adatok hiányában, más helyekről extrapolált adatok alapján, a bakatort nem találták alkalmasnak az Érmelléken való további termesztésre, ráadásul az 1950-es években induló új közigazgatási rendszerben – amikor járásokra, községekre lebontva állapították meg a termesztésre javasolt és termeszthető fajok bevezetését – a bihari Érmellékről kiseperték azt. A szatmári Érmelléken (Tasnád és Avasújváros környéke) megtartották a termeszthető fajták között (mert kezdettől ők szervezettebbek voltak), míg Diószegen az ízét is elfelejtettük. Azaz, majdnem elfelejtettük.

A fajtát elsőnek Szeremley Huba termesztette újra a Balaton mellett nagyobb tételben (2008-tól újra elismert fajta az anyaországban is). A néhai Csávossy György buzdítására Ludróczki Sándor elnökletével megszervezett Szatmár megyei Bakator Hegyközség 20–25 gazdája kb. 10–12 éve termeszt bakatort Avasújvárosban és környékén. Innen hozott vesszőkkel telepítette újra a bakatort Heit József és fia, Lóránd Bihardiószegen 2013-ban, porzóként juh­farkkal vegyesen ültetve (ugyanis az erdei még nem áll rendelkezésre). Korábban Jakab László és Hegedűs Attila is kísérletezett a bakatorral. 2016-ban Mados Attila segítségével Monospetriben jómagam is találtam Hajas Attilánál 2016-ban két, Mados Attila segítségével genetikailag is igazolt bakator tőkét, amelyet gazdája még a Klobusiczky-grófok egy öreg tőkéjéről oltott. Szalacson, Szentjobbon és Élesden jelzett még potenciális bakator tőkéket Homonnai Gábor. Derecskéről kaptunk hírt vállas erdeiről is. A Kárpát-medencei magyar szőlőfajták genetikai vizsgálata kimutatta, hogy igazi bakatornak csak a piros és tüdőszínű conculta tekinthető – egymásnak bogyószín változatai –, a kék bakator nem. A Heit Pincészet bakator bora már kezdi megmutatni fantasztikus tulajdonságait. Maurer Oszkár vajdasági borász, aki maga is bakator termesztő – és a Vura Vinotéka támogatásával a Heit-szőlőből származó ingyenes szaporítóanyag segítségével akarják a bihari Érmelléken terjeszteni a bakatort. A leányka, királyleányka, rizlingek, muskotályok, chasselas ízéhez szokott gazdák még fenntartással fogadják a régi, mára ismeretlen ízvilágot képviselő bakatort.

Tervezzük a bakator felterjesztését az Erdélyi Értéktárba, majd hungarikummá nyilvánítását. Egyszóval minden adott ahhoz, hogy Érmellék legendás bora ismét feltámadjon, és Érmellékhez kötődjön.

A jelen

A kommunista éra nagyüzemi termelése Érmelléknek csak asztali borok és vermut (egyfajta fűszeres bor) készítését engedte meg. Igaz, a diószegi vermut volt a legjobb az országban. Minőségi borok hiányában Érmellék nem vehetett részt országos és nemzetközi borversenyeken. E tapasztalat hiánya még most is nagyon érezhető. Újabb csapás volt a tulajdon-visszaszolgáltatás, talán még nagyobb, mint azelőtt a filoxéravész. A nagyüzemi szőlőparcellák nem megfelelő sorszerkezete, a kisbirtokosok gépparkjának akut hiánya, a tapasztalatlanság az ültetvények feldarabolásához vezetett, területük szántófölddé vagy legelővé alakult.

Az 1989. decemberi rendszerváltozás utáni két évtizedben mégsem pusztultak ki teljesen a szőlők a bihari Érmelléken, s ez annak a néhány fanatikus gazdának köszönhető, akik szervezeti formában vagy egyéni törekvésükből minden nehézség dacára szívügyüknek tekintették a hagyományok továbbvitelét. A 2002-es bortörvény kidolgozásakor csak kemény lobbizás árán sikerült kiharcolni, hogy a szőlőterületek jelentős pusztulása ellenére (kb. 400 hektárról 30-ra csökkent) Diószeg borvidékközpont maradjon. A 2004-es, 2011-es Debreceni Borkarneválon a díszmeghívott Érmelléket még csak Diószeg képviselte. Egy hajdúsági civil szervezet 2006 májusában megszervezte az I. Érmelléki Borutat, maradandó hatás nélkül. A Debreceni Borozó az érmelléki borvidék szaklapja is.

A szőlőművelés még döntően kézi, vegyszeres növényvédelemmel, de már létezik bioborászat is. A globális felmelegedésnek köszönhetően termeszthetővé váltak az Émelléken eddig ismeretlen vörös szőlőfajok is (Merlot, Shiraz stb.). A háztájiba szorultak a direkttermők, bár még van két borverseny, ahol lehet azokat is „versenyeztetni” (a De­la­ware-ról jó véleménye volt Csávossy Györgynek is). Kihaltak az utóbbi tíz évben az egykori szőlőoltó mesterek utolsó képviselői, ezzel együtt pedig az oltványültetvények gondozásának tudása is. Termelőink közt dominál a kézműves, a hordós, az oxidatív borászat, bár már terjed a reduktív borászat is. Palackban érlelt bor még kevés van, általában hordós érlelés után palackoznak. Bár a jogi és intézményi feltételek adottak, a sok vesződés és költség miatt kevesen használják az eredetvédettség lehetőségét. A divatnak és a borok kelendőségének köszönhetően a boros gazdáknál nincs óbor, néhány nagyobb bortermelő tárol csak néhány éves óborokat. A helyi termelőktől vett borok 90-95%-ban helyi tőkén termettek (5-10%-ban máshonnan is vesznek szőlőt), nem jellemző a borszőkítés. Diószegen található Partium egyetlen borászati eszközszaküzlete.

Érmelléken és környékén jó értelemben véve ösztönzően versengenek egymással a borászok, szőlészek abban, hogy szakágazati múltja, illetve jelenlegi fejlődési dinamizmusa révén melyik település legyen tekinthető a szakma éllovasának. Ennek a versengésnek lecsapódása volt a számtalan borverseny is 2016 januárja és márciusa között: XXII. Érmelléki (Székelyhíd), XVIII. Szentjobbi (rendező a Csáki Miklós Borbarátok Köre), XIX. Diószegi (Zichy Gazdakör) és Monospetri, XIV. Létavértes Városi (Létavértesi Szőlősgazdák Egyesülete) és Bihar községi (RMGE, Vincellér Egyesület), XIII. Élesdi vagy Sebes-Körös menti (eleinte Mezőtelegdi, Castrum Egyesület és Poynár Miklós Borbarátok Köre), IX. Hegyközszentimrei, III. Biharpüspöki (Vincellér Egyesület). Érmihályfalván a Nyíló Akác és Dióverő Szíp Napok fesztiválok idején szerveztek évente borversenyeket. Hosszú évek belterjes versenyzése után a bihari érmelléki gazdák magasabb szintű és távolabbi vidékek borversenyein is részt vesznek már. Ilyen a. III. BORUM – Kárpát-medencei Református Borászok Találkozója (Diószeg, 2016), a Hajdú és Bihar Megyei (Hajdúhadház, 2016), a szilágypéri Erdélyi Szőlőhegyek Borverseny (a XV. Nagykárolyban, 2014, a XVI. Diószegen, 2015), a Pákozdi Gasztro Fesztivál, a rangos Bihar megyei borversenyek és találkozók stb. Sajnos, helyi borversenyeinken még nem kizáró tényező az, ha valakinek nincs saját szőlője. A borversenyeknek és Dorin Popának, a Román Borkóstolók Társasága alelnökének köszönhetően borainkból a kezelési hibák eltűntek. Évről évre egyre több bor vesz részt valamennyi borversenyen. A Partiumban legelőször Wilhelm Sándor és Vasadi József szervezett Székelyhídon borversenyt (az első hatot még Wilhelm Sándor vezette le, majd átadta a stafétát másoknak). Az érmelléki és bihari borászok egyik nagy seregszemléje volt az I. Bihari Borszalon Dorin Popa szervezésében, 2016 decemberében a nagyváradi vár monumentális környezetében.

Az érmelléki szőlészeti-borászati régió befolyási övezete jóval túlterjed(t) földrajzi határain. Időben lemaradva Szatmár és Arad megyék mögött, de megindult Bihar megyében is a kivágott szőlők újratelepítése EU-s vagy saját forrásokból. Mára kb. 400 hektár szőlő található Biharban (szőlőhegyeken és háztájiban), ebből Érmellékre 250 hektár esik, amelyből Diószegre kb. 80 hektár. A bihari Érmellék üzemi szintű bortermelői a hegyközszentimrei Úr Zsigmond kb. 50 hektárral és saját üzletlánccal, valamint a diószegi Fábián Tibor 17 hektárral. Érmellékre azonban a kisebb, illetve a közepes családi szőlőbirtokok jellemzők, és ezt is tartják a jövőben járható útnak, látványpincészetek és borturizmus kialakításával. Sok kisgazda foglalkozik szőlővel. A teljesség igénye nélkül soroljuk fel azokat, akik szőlővel rendelkeznek és rendszeresen arany fokozatú pontozást értek, érnek el boraikkal versenyeinken. Bihardiószegen: T. Balog József, Dan Corbuţ, id. C. Füzesi József és fia, id. Hadadi László, id. Hegedűs Árpád és fia, id. Hegedűs István és fia, Heit Pincészet, Jakab László, Kun Barna, Kun Géza, Mados Családi Pincészet, Seres Géza, Szakál József, Szilágyi József, id. és ifj. Szőnyi László, ifj. Szőnyi József, Tolnai Gábor, Tolnai László, Tolnai István stb; Biharon (a szőlők Kovácsiban): Chifiriuc András, Pap Zoltán. Biharpüspökiben: Ádám Gergely, Fét Imre; Berettyószéplakon: Helmeczi József; Élesden: Homonnai Gábor, Kajántó Pál, néhai Török Mihály és fia, Attila; Érmihályfalván: Hegedűs Attila; Hegyközszentimrén: Nagy Sándor, Szilágyi Elek; Jankafalván: Adrian Anca, Piheni Annamária, Rittner Tibor, Várdai József; Margittán: Ioan Petrică; Monospetriben: Tánki József; Székelyhídon: Béldi Lajos, Czapp Árpád, dr. Domahidi Sándor, Hasznosi Sándor, Kovács Lajos, Kovács Zoltán; Szentjobbon: Kiss István, Kollák József, László Sándor, Zatykó István; Vajdán: Békési Lajos, Kalmár Gyula, id. és ifj. Nagy Zoltán. Nagyvárad és Élesd környéke része Érmellék befolyási övezetének és az innen kisugárzott borverseny-mozgalomnak.

Bihar megyében szinte nincs olyan közösségi rendezvény, ahol a Bihardiószegi Zichy Gazdakör tagjai egyénileg vagy testületileg, valamint más érmelléki települések termelői ne szerepelnének borokkal. A bihari helyi borversenyek közül a diószegin a legszínvonalasabb a választék, ezekre a hangulatos rendezvényekre évek óta sok magyarországi vendég is eljön. Mindig itt jelentek meg az újítások, például a disznótoros vacsora, a számítógépes adatfeldolgozás és megjelenítés, a 100-as skála szerinti pontozás (2016-tól) stb. A Heit Lóránd Szent Orbán-napi rendezvényéből kinőtt II. Bihardiószegi Pincefesztiválon (nevét Borfesztiválra kellett változtatni) 2013-ban megszervezték az I. Bihar Megye Borásza versenyt is. A Borfesztivál és XIX. Diószegi Napok (2016) keretében megszervezett Zichy Borudvar összevonásával egy Bor- és Gasztrofesztivált tervezünk indítani 2017 májusától. A bakatort a bihari Érmelléken Diószegen telepítették újra először. Minden jel arra mutat, hogy Bihardiószeg ismét méltóvá vált arra, hogy „Érmellék borászati fővárosa” legyen.

Lassan halad a bormarketing hátteréhez szükséges kulturális-néprajzi miliő újrateremtése, amely az érmelléki borászatot mindig is körülvette. Elődeink elméleti-gyakorlati tudása (Csávossy György) és a történeti adatok mellett (Papp Klára és dr. Szabó József magyarul, Adrian Apan románul), Borbély Gábor, Kéri Gáspár, Kuruc Albert, Varga Gyula néprajzi feltáró és értékmentő kutatásai is fel lesznek használva. A tárgyi emlékeket 2003-tól Borbély Gábor és Sófalvi István fotókiállítása is bemutatta itthon és külföldön egyaránt. A 19. századi bihari érmelléki szőlészetről és borászatról átfogó feldolgozásom megjelenése várható 2017 folyamán a kolozsvári Sapientia – EMTE kiadója gondozásában. Talán 10-20 év múlva elmondhatjuk, hogy a bihari érmelléki szőlők filoxéravészt, politikai pálfordulásokat, emberi hanyagságot túlélve ismét régi fényükben ragyognak, és hogy egy legenda feltámadt.