Virág Endre méltatása

Engem ért a megtiszteltetés, hogy Virág Endrét, a Háromszék táncegyüttes egykori meghatározó táncosát, több gyerekegyüttes vezetőjét, szeretett néptáncoktatóját bemutassam és méltassam.

Minden bizonnyal azért esett éppen rám a választás, mert tizennégy éve dolgozom újságíróként, majd szerkesztőként a Székely Hírmondó napilapnál, és munkám révén elég sokféle nézőpontból nyílt rálátásom Virág Endre néptáncos és oktatói tevékenységére. Ráadásul a sors úgy hozta, hogy ez az ismeretség barátsággá erősödött, hiszen együtt végeztük el 2012-ben, már felnőttfejjel a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen a néprajz szakot, ez idő alatt megismerhettem Virág Endrét, a tanulni vágyó, szakmájában tovább fejlődni akaró szakoktatót, aki munkahelyi elfoglaltságai mellett tanít, gyermekekkel, ifjakkal foglalkozik, de ez idő alatt ismertem meg a családjáról gondoskodó férjet és apát is.

Abban biztos vagyok, hogyha erre a díjátadóra szűkebb pátriámban, Kovászna megyében került volna sor, akkor szinte semmit sem kellene elmondanom a kitüntetett munkásságáról, a néptánchoz és a néptáncoktatáshoz való viszonyáról, hiszen Virág Endre neve egyet jelent a Százlábú mozgalommal, de egyet jelent a Szakajtó és a Harmatfű gyerekegyüttesekkel, a Laboda felnőttcsoporttal, a perkői néptánctalálkozóval és a borospataki gyereknéptánctáborral.

Virág Endre 1967-ben született Szászrégenben. Idén november 3-án tölti 49. életévét, ebből viszont több mint harmincat a táncra fordított. 1985-ben került kapcsolatba a néptánccal. A fiatalokra jellemző lázadás vezette be a néptáncosok közösségébe, az akkor bontakozó „mozgalom” ugyanis rendkívül varázslatos volt, vonzó, hiszen már-már tiltott volt, a rendszer nem nézte jó szemmel. Azóta ez a vonzalom szerelemmé változott, hiszen összekapcsolódott életével, műkedvelőből hivatásos táncos lett.

Virág Endre a Háromszék Táncegyüttes tagja volt 1990-től egészen tavalyig, az együttes által bemutatott előadások mindegyikében szerepelt: ezek száma pedig majdnem eléri az ötvenet.

A kilencvenes évek elején kezdett néptáncot tanítani, elsősorban azért, mert – őt idézem – „azt hittem, meg tudom váltani a világot.” Azóta, bár leszámolt az álmokkal, a lendülete nem hagyott alább, továbbra is kitart amellett, és munkájával nap mint nap bizonyítja, hogy – és megint idézem – „a néptánc csodákra képes a művelői között, és egy jól sikerült táncos összeállítás a közönséget is el tudja varázsolni. Az utóbbit talán csak egy kis időre, a gyakorlóit viszont egy egész életre.”

Sepsiszentgyörgyön 1992 és 2003 között éltette a táncházmozgalmat, majd 2003-tól 2008-ig rendszeresen járt Bukarestbe, ott folytatta ezt a munkát a Magyar Kulturális Központban, 2009 és 2011 között pedig a brüsszeli Magyar Kulturális Központban is ráhárult a feladat.

Ő alapította feleségével, Virág Imolával 2006-ban, és vezeti az idén fennállásának 10. évfordulóját ünneplő sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptánc Együttest, amely azóta három nemzedékre duzzadt, és több mint 150 aktív tagot számlál. De ugyancsak saját gyermekének tekintheti a csernátoni Szakajtó és a kézdivásárhelyi Harmatfű gyerektánccsoportokat, és sokat bábáskodott a szentléleki Perkő Néptánc Együttes, valamint a kolozsvári Bogáncs Néptánc Együttes fölött is.

A Kovászna Megyei Művelődési Központ szakelőadójaként néptánccal és néptáncoktatással foglalkozik munka- és szabadidejében egyaránt. Ismerve a hazai oktatási rendszer hiányosságait, a művelődési központ keretében évente szervez táborokat pedagógusoknak meghívott oktatókkal, ahol a tánctanítási módszerek elsajátításán van a hangsúly.

Virág Endre több vele készített interjúban is hangsúlyozta, küldetésének tartja, hogy a magyar néptánc és népi kultúra iránti érdeklődést elmélyítse a gyerekekben, fiatalokban, hogy a táncokon keresztül ismerjék meg hagyományainkat. De minden adandó alkalommal aláhúzta, a néptánc ne azt jelentse a gyereknek, hogy koreografált színpadi produkciót tanul. Minden oktatónak, aki ebbe belevág, azon kell fáradoznia, hogy a néptánc a gyerekek életének részévé váljon, ami a mai modern világban nagyon nagy elhivatottságot, odaadást igényel a néptáncoktatók részéről. Virág Endrének a szaktudása mellett ez a másik nagy erénye az elhivatottság. Örvendtem, hogy a város, ahol a legtöbbet tevékenykedik, felfigyelt erre, hiszen 2011-ben néptáncoktatói munkásságát a Közösségi öntudat erősítése terén elért eredményekért díjjal jutalmazta.

Akárcsak a díj névadója, Kacsó András, Virág Endre is munkássága legnagyobb részét mint táncoktató, művészeti szakirányító, a megyei művelődési központ alkalmazottjaként pedig mint folklórgyűjtő folytatja. Több évtizedes munkássága alatt fiatalok százaiba oltotta be a néptánc, népi értékek iránti szeretetet, és nem kizárt, hogy tanítványai lesznek a Háromszék Táncegyüttes utánpótlásai, illetve a Háromszék-szerte megalakult tánccsoportok szakirányítói, táncosai.

Virág Endrének, a kiváló táncosnak, oktatónak és szervezőnek, barátomnak szívből jövő örömmel gratulálok eddigi eredményeihez, és jó egészséget, hosszú életet, és további szakmai sikereket kívánok!

(Elhangzott 2016. április 9-én Kolozsváron, az EMKE díjkiosztó ünnepségén)