A dévai unitárius álom

A kilencvenes évek vége felé gyakran még az unitárius hívek is csodálkozva kérdezték: „Déván nincs unitárius templom?” Rövid, de annál fájdalmasabb hallgatás után válaszunk mindig ugyanaz volt: „Nincs!” „De lesz!” – tettük hozzá.

A kilencvenes évek vége felé gyakran még az unitárius hívek is csodálkozva kérdezték: „Déván nincs unitárius templom?” Rövid, de annál fájdalmasabb hallgatás után válaszunk mindig ugyanaz volt: „Nincs!” „De lesz!” – tettük hozzá. Nem lennék igazságos, ha nem mondanám el, hogy gyakran mi sem hittük szavainkat.

Egy kis visszatekintő

Pedig Déva az unitáriusok számára igen fontos hely. 1579 novemberében Déva várában mártírhalált halt vallás­alapító első püspökünk, Dávid Ferenc (sz. 1520 körül), aki saját vallásos meg­győződése miatt volt bebörtönözve. Az ő nevéhez fűződik az egyetlen magyar ajkú, Erdély földjén született, egyistenhívő vallás megalapítása, ugyanakkor az 1568-as tordai országgyűlés vallásszabadságról szóló határozata. Ez a törvény a világon először mondta ki a vallás és a lelkiismeret szabadságát, amelynek értelmében mindenki azt a vallást gyakorolhatja, amely felfogásával megegyezik, „mert a hit Isten ajándéka”. Ennek a törvénynek a kimondásától számítjuk az unitárius egyház fennállását. Mennyire érdekes, hogy bár az unitarizmus majdnem teljes Erdély földjén elterjedt, épp Déván nem vert gyökeret.

Tudnunk kell, hogy a dévai templom álma közel száz éve ott él az unitárius hívek lelkében. Elég csak arra gondolnunk, hogy az 1900-as évek elején az akkori egyházvezetés úgy döntött, hogy tiszteletadásuk jeléül templomot építenek Déván, hadd legyen a világon élő unitáriusok zarándokhelye, legyen az emlékezésnek, a tisztelgésnek, az imádkozásnak hajléka. A híres Pákei Lajos a tervrajzokat el is készítette: egy nagy „katedrális­hoz” hasonlítható templomot álmodott a dévai vár tövébe. Sajnos, az első világháború kegyetlen szele az unitáriusok álmát szertefoszlatta. Az akkori tervrajzot nézve jogosan tehetjük fel a kérdést: „Mi lett volna, ha…”, azonban a történelem már számtalanszor igazolta, hogy az ilyen kérdések nem segítenek.

Az álom tehát látszólag szertefoszlott, de nem halt ki. Olyan idők következtek, amikor nem adatott meg a lehetőség további fejlődéshez, hanem meglévő javaink őrzésére kellett összpontosítani.

Az 1989. decemberi fordulat új kihívások elé állította egyházunkat. A dévai leányegyházközségnek is megadatott a lehetőség, hogy megújult erővel, az önépítésen fáradozzon. Templom nincs, imaház nincs, gyülekezeti terem nincs; a református egyházközség jóvoltából havonta egyszer istentiszteletet tarthat templomukban. Az évek sok álmot szültek, az emberek tudták, hogy kell egy templom, vagy kell egy imaház, gyülekezeti terem! Olyan lelkészek tevékenykedtek, akik hittek az álomban. Az egyházközség tagjai személyes ambí­cióból, de mindenképpen a köz érdekéért dolgozva az álmot dédelgették munkájuk által.

A 2003-as esztendő határkő volt a dévai gyülekezet életében. Közös erőfeszítés árán a templomépítő elképzeléseknek megfelelő ingatlant vásároltunk Déva központjában; olyan létesítményt, amely magába tudja foglalni a templomot, a zarándokközpontot és a lelkészi lakást. A közel évszázados vágy valóra vált! De akkor tudtuk, hogy ez még mindig csak egy ház, amelyet az emberi lelkek emeltek szakrális hellyé. Lassan dolgozni kezdtünk. Először is felkértünk egy fiatal unitárius tervezőt, Péterffy Miklóst, hogy igényünknek és a hely szellemiségének megfelelően fektesse papírra álmunkat.

Az egykori lakóházat kellett imaházzá átalakítani. Ma már a kemény kőrisfából készült templomi bútor a maga természetes vonalaival, a parkett tízezer darabjának árnyalat-váltakozása, a különböző évekből és vidékekről származó varrottasok kompozíciójának együttese azt a valóságot tükrözi, hogy Déva az unitáriusok zarándokhelye, különböző vidékek és szokások ötvöződése, és ebben az imaházban magára talál minden ember.

Ez a hely méltó emléket állít Dávid Ferenc egyházalapító püspökünknek, szórványközpontként szolgál az itt élő unitárius és más felekezetű hívek számára, valamint zarándokközpont az idelátogatók számára.

2012-ben újabb fontos lépést tettünk: létrejött az önálló Délnyugat-Erdélyi Unitárius Szórványegyházközség, amely magába foglalja a dévai, a vajdahunyadi, a temesvári és az aradi híveket. Az egyházközség központja Déva, annak Dávid Ferenc Zarándok- és Szórványközpontja. Önálló szórványlelkészt kapott, akinek feladata, hogy a szórványban élő híveket összefogja és a dévai álmot egy újabb szintre emelje.

A Hunyad megyei magyar szórvány és gyülekezeti életünk

Vannak Erdélynek olyan területei, amelyeket hagyományosan szórványnak nevezünk. Ilyen hagyományos szórványterület Hunyad megye. A dél-erdélyi városokba és központokba viszonylag későn (a 19. század második felétől) nyílt lehetőség a magyarok tömeges betelepítésére, amely nem szervezetten, hanem a munkaerőpiac kínálata függvényében spontán módon és folyamatosan történt. Nemcsak a betelepedés kora, hanem vallási hovatartozása is igen vegyes (reformátusok Szilágy megyéből, unitáriusok Hargita, Maros, Fehér megyéből, katolikusok ugyancsak Hargita megyéből). Ez természetesen a közösséggé válást és a szórványközösség összefogását is megnehezítette/-íti. Idővel, a nagy ipari városok (Déva, Vajdahunyad, Pusztakalán stb.) fejlődésével elkezdődött a szakemberek átvándorlása, illetve más vidékekről érkeztek magyar ajkú emberek (pl. Torockóról, Torockószentgyörgyről).

Hunyad megye régóta Erdély egyik fekete báránya gazdasági szempontból. Magas a munkanélküliség, kevés a beruházás, szociális szempontból igen nagy gondok adódnak. A megye továbbra is roskadozik a kommunizmus hagyatéka alatt. Az agyonméretezett nehézipar ugyanis mélyrepülésbe esett a rendszerváltás után.

Ilyen történelmi hagyatékkal és ilyen szociális helyzetben élik mindennapjaikat a Hunyad megyeiek. De róluk el kell mondanunk, hogy olyan magyar ajkú emberek, felekezettől függetlenül, akik mindvégig helytálltak, és bátran vállalták a végvári katonák fontos szerepét. Magukkal hozták a másságot, egy fejlettebb életforma magvait, az igényességet, a mindannyiunk által kedvelt székely szokásokat, a csodálatos hitet. A magyar nemzet részeként a bennük, a bennünk levő világosságot itt akarják, akarjuk felszínre hozni és azt a mindennapokban megélni. Nap mint nap arra törekszünk, hogy szebbé tegyük egymás életét és környezetünket. Fény lenni a sötétségben! Meglátni a világosságot! Erről szólnak az elmúlt esztendők!

Kulturális események az egyházközségen belül

Mivel aránylag új egyházközségről beszélünk, a gyülekezetté kovácsolódás folyamata napjainkban is tart. Elsődleges célunk az volt, hogy összeszedjük sorainkat, megvizsgáljuk hányan maradtunk, mert az elmúlt évtizedekben a templom, illetve állandó lelkészi jelenlét hiánya miatt sok hívünket elvesztettük. Az élet időnként nemcsak a mennyiségről, hanem a minőségről is szól. Ezt az elvet követve számunkra most nem az a fontos, hogy minél többen legyünk, hanem hogy akik egyházközségünkhöz tartoznak, azok tartsanak össze, alkossanak maradandót, érezzék a közösség kovácsoló erejét.

Azt is láttuk, hogy a sajátos vallásos tevékenységek mellett időnként annak részeként, kiegészítőjeként nekünk be kell épülnünk a Hunyad megyei magyar közösség életébe. Eleve, mint egyének, annak szerves részei vagyunk, de a magyar közösség tudatába is el kellett ültetni a gondolatot, hogy Déván és környékén bőven élnek unitáriusok. Ezeknek az embereknek pedig történelmi küldetésük van, hiszen nekik adatik meg az a felelősségteljes feladat, hogy őrizzék és ápolják Dávid Ferenc szellemi hagyatékát, ugyanakkor jelenlétükkel valósággal világítsák meg „magos Déva várát”.

Eseményeink, találkozásaink, összejöveteleink mindig nyitottak. Manapság a vallás és az egyház – főként ilyen sajátos szórványhelyzetben – az összetartást, a magyar közösség egységét kell, hogy szolgálják. Igyekszünk olyan kulturális eseményeket szervezni, amelyek a helyi igényeknek felelnek meg és a szórványközpont adottságaihoz illeszkednek. Büszkén mondhatjuk el, hogy az évek folyamán házigazdái voltunk olyan eseményeknek, amelyek maradandó élményként élnek bennünk. A teljesség igénye nélkül felsorolnám: vendégünk volt és templomunkban előadást tartott Földes László (Hobo), budapesti és sepsiszentgyörgyi kórusok léptek fel, könyvbemutatók, történelmi és szociális jellegű előadások, egészségügyi és időskori-prevenciós bemutatók, nemzedékek közötti konfliktusról szóló elmélkedések, gyermekfoglalkozások, farsangi teadélutánok, adventi találkozások, kézműves foglalkozások, bográcsos közös étkezések, vallásos jellegű programok, beszélgetések, valamint a témához illő előadások voltak. Mindezt helyi, illetve vendégszakemberek bevonásával sikerült megvalósítani. Az események többségének a gyülekezeti teremünk adott otthont, amely immár igazi kultúrtérré nőtte ki magát.

Dávid Ferenc zarándoklat

A Magyar Unitárius Egyház, a magyar unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvű vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), valamint dévai egyházközségünk 1998 óta évente szervezi meg a Dávid Ferenc-zarándoklatot egyházalapító vértanú püspökünk emlékére. Dávid Ferenc két fő érdeme: alapvetően hozzájárult ahhoz, hogy az Erdélyi Országgyűlés 1568-ban, Tordán tartott ülésén – a világon addig sehol nem ismert mértékben – foglalta törvénybe a lelkiismereti és vallásszabadságot, ugyanakkor nevéhez fűződik az egyetlen magyar gyökerű történelmi egyház megalapítása. Az emlékzarándoklat helyszíne a dévai vár, amelynek falai között az 1579 novemberében bekövetkezett haláláig Dávid Ferenc életfogytiglani börtönbüntetését szenvedte. Déva várában található egy cella, amely helyet ad vallásalapítónk emléktáblájának. Az első emléktáblát a Magyar Unitárius Egyház 1910-ben helyezte el, jelenleg egy háromnyelvű (magyar–angol–román) márványtábla emlékeztet püspökünk mártírhalálára.

Az eddigi zarándoklatokon évente átlagosan több mint félezer személy sereglett össze a dévai várba. A hagyományosan november első teljes hetének szombatján tartott rendezvény túlnőtte az unitárius és az erdélyi kereteket, így Dávid Ferenc történelmi jelentősége a zarándokok bővülő köre által is kifejezésre jut. Minden esztendőben zarándokok érkeznek Erdély földje minden szegletéből, de Magyarországról, Nyugat-Európából és az Egyesült Államokból is.

A zarándoklat menetrendje egy jól meghatározható sémát követ: a meghirdetett szombat déli órájában a zarándokok autóbuszokkal, kiskocsikkal a vár alatti térre érkeznek, majd a várba vezető gyalogfeljáró lépcsőjénél gyülekeznek. Itt a mindenkori püspök egy rövid áldást kér a zarándokok életére, majd egyházi és ifjúsági zászlónk mögé felsorakozva áhítattal, rendezett sorban elindulunk a vár felé. A várba vezető út bő háromnegyedórás gyaloglást igényel. Az unitárius ünnepi istentisztelet teljes menetrendjét követve a zarándokok évről-évre más és más lelkész/lelkészek beszédét hallgatják meg, élő zenekar biztosítja az egyházi, illetve ifjúsági énekek kíséretét. Ezt követően köszöntőbeszédek hangzanak el (püspök, helyi önkormányzat képviselője, amerikai testvérfelekezetek küldöttje, helyi lelkész), várjáték következik, amelyet a Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karának hallgatói és az ODFIE tagjai mutatnak be. Gyertya- és fáklyagyújtással, valamint a virágok és koszorúk az emlékcellánál való elhelyezésével zárul a vári találkozó. Ezután a felnőtt zarándokok levonulnak a várból a dévai unitárius gyülekezet imaházába, az ifjak pedig a vár alatti sportkollégiumba. Ezeken a helyszíneken párhuzamosan zajlanak a zarándoklat záró programrészei (teázás, rövid előadások, a zarándoklathoz kapcsolódó rajzpályázatok díjkiosztó ünnepségei, kiállítások, közös beszélgetések stb.)

A zarándoklat által nyújtott lelki élmény mellett fontos annak közösségformáló ereje is. A mai unitárius és más felekezetű fiatalok számára fontos olyan (vallás)történelmi határkövek és helyszínek közvetlen megismerése, amelyek által napjaink gyökértelenedési folyamatában sikerül egy-egy biztos támpontot megőrizni. A szellemi feltöltődés, a közös emlékezés, maga a zarándoklat hívja évről-évre az érdeklődőket, de egypár éve a világ bármely pontjáról is elérhető, hiszen a magyar televízió (MTVA) segítségével bárki részese lehetett az emlékező közösségnek.

A vár arculata évről-évre változik, nagy átalakulás nyomait láthatjuk a felvezető ösvényen, változnak az arcok is, úgy, ahogyan változnak az idők is. Érezzük, hogy ott, „magos Déva várán” nekünk egy mély lélegzetet kell vennünk, otthonainkba visszük annak a helynek lelkeket erősítő hatását, az emlékezés, a zarándoklás és a közös együttlét méltósága és öröme kell, hogy erőt adjon mindennapjainkhoz. Mindazt, amit a zarándoklat alkalmával megélünk és átélünk, egyedi és megismételhetetlen, új és újabb pozitív érzésekkel gazdagítja a hétköznapok által megtépázott, elfásult lelkünket.

Látjuk, tapasztaljuk azt, hogy az évről évre egyre népszerűbb zarándoklat, a szórványra és benne gyülekezetünkre is pozitívan hat.

Remélem, a fenti sorok közül is kiolvasható azon szándékunk és igyekezetünk, hogy a Hunyad megyei magyar közösségünket jobban összekapcsoljuk. Évek óta ebben a közösségben élünk, ebben a közösségben tevékenykedünk, megtapasztaltuk, hogy a találkozások serkentik az egyént, az egyén által a közösség családjait. Fontosnak tartjuk, hogy egymástól tanuljunk, közös rendezvényeken jól érezzük magunk. Bár programjainkat elsősorban a Hunyad megyei unitárius hívek kezdeményezik, mégis sikerült elérnünk, hogy tevékenységeink híre eljut a magyar közösség minden tagjához. Más felekezetekhez tartozó magyar ajkú emberek bőven képviseltetik maguk, közösen igyekszünk megszervezni és kivitelezni azokat.

Az álom megvalósult, az álom él! A templom méltón viseli egyházalapítónk nevét. Déva már nemcsak Dávid Ferenc szellemiségét őrzi, hanem az otthonra lelt kis gyülekezet önépítő munkája örök tanúbizonyságaként is szolgál!